DR. VÖLNER PÁL

Full text search

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány dologra reagálnék, ami elhangzott, bár úgy láttam, képviselőtársaim egymásra is reflektáltak, úgyhogy részben sikerült a kérdéseket így is megbeszélni.
Korózs Lajos képviselőtársam az új Pp. kapcsán említette, hogy a jogi segítségnyújtás rendszere nem kidolgozott. Magán azon a bizottsági ülésen is elhangzott miniszteri biztos asszonytól, hogy az elkövetkezendő egy évben a kiegészítő jogszabályok rendszere is kialakításra kerül a Pp.-n belül, tehát remélhetőleg ez a kérdés majd megnyugtatóan rendeződik. Persze, azokkal a problémákkal, amelyeket Rubovszky képviselőtársam és Staudt képviselőtársam említett, nyilván majd meg kell birkózni, hogy legyen elegendő jelentkező. Hogy ennek most anyagi vagy milyen kereteket kell biztosítani, hogy ez megoldódjon, ez az elkövetkezendő bő egy év feladata lesz.
Ami a 15. §-hoz kapcsolódó kérdés, a pártfogó ügyvéd, ez csak a peres eljárásban létezik, tehát a nemperes eljárások tekintetében nincs ilyen probléma, mert a jogi segítségnyújtás természetesen létezik, és azért nincs külön megemlítve, mert ott nem pártfogó ügyvédként szerepel a jogi segítségnyújtó.
Azt hiszem, még elhangzott, hogy itt egyfajta joghézag lenne a végrehajtási pereknél. Inkább én azt mondanám, egyfajta duplázódásról volt szó, tehát nem kezeletlenül hagyta a jog, hanem egy kettős megoldást alkalmazott, amit remélhetőleg sikerül most is és az új Pp.-ben is megnyugtató módon rendezni. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť