VARGHA TAMÁS

Full text search

VARGHA TAMÁS
VARGHA TAMÁS honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Vas Imre képviselőtársam kiválóan összefoglalta, hogy mi a Honvédelmi Sportszövetség létrehozásával, e köztestület létrehozásával a célunk és a szándékunk: a honvédelmi nevelés elősegítése, a honvédség, a katonák és a társadalom közelebb hozása egymáshoz. Úgy gondoljuk, hogy ezen köztestület létrehozásával és a hozzá csatlakozó civil szervezetek, egyesületek segítségével ezt a célt el is fogjuk érni.
Nagyon sajnálom, hogy képviselő asszony, akinek a mai felszólalásából is az érződött és azt hallhattuk ki, hogy számára a honvédelem ügye egy fontos ügy és nemzeti ügynek tekinti, nem tudja a szavazatával támogatni - sem ő, sem a frakciója - ennek a szövetségnek a létrehozását. De higgye el, képviselő asszony, itt nem valami helyett tesszük azt, amit teszünk. Amikor a Honvédelmi Sportszövetséget létrehozzuk, akkor azt nem ahelyett tesszük, hogy toboroznánk, nem ahelyett tesszük, hogy a haderőt fejlesztenénk, ezek egymással párhuzamosan folyó munkák kell hogy legyenek.
Az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer nem a hivatásos és a szerződéses állomány toborzása helyett van, hanem egy új, majdan megjelenő lehetőség, hogy azokat a fiatalokat, akik úgy gondolják, hogy a saját környezetük, a saját lakóhelyük védelme fontos számukra, az ő számukra lehetőséget tudjunk biztosítani, hogy azt megvédhessék, arra felkészülhessenek. Az elmúlt egymásfél évben láttuk, hogy nagyon sokan fontosnak tartották, hogy valamilyen módon megvédjék Magyarországot. Erre eddig sajnos nem volt lehetőség. Ezzel kívánunk lehetőséget teremteni.
A Honvédelmi Sportszövetség pedig már a kora gyermekkortól, amikor a fiatalokban elkezd kialakulni a vonzalom a fegyverek, a küzdősportok iránt, segíti azt, hogy az életük során, ahogy nőnek, és még nincsenek 18 évesek, tehát még semmiféle katonai szolgálat nem jöhet szóba és nem jöhet számításba, közelebb kerülhessenek, és a honvédelem ügyét szintén fontosnak tartva erre a pályára vagy valamelyik önkéntes tartalékos szolgálatra felkészülhessenek.
Abban bízom, hogy a holnapi napon az Országgyűlés szavazatával támogatni fogja ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť