POGÁCSÁS TIBOR

Full text search

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Jó néhány megállapításával vitatkoznom kell. 2013 óta javulnak azok a mutatók, amelyekkel a szegénységet jellemzik. 2013-ra sikerült megfordítanunk azt a trendet, amelyet a növekvő szegénység jellemzett, és azóta a szegénység elleni harcban lépéseket tettünk, eredményeket tudtunk elérni. A lakásukban megfelelő fűtés hiányában szenvedők száma ez alatt az időszak alatt a mérések alapján 450 ezerrel csökkent.
A lakhatási feltételek biztosításával, az ahhoz szükséges segítséggel kapcsolatban is el kell mondanom, hogy az önkormányzatok által biztosított települési támogatás minden esetben lehetőséget ad arra, hogy a települések, ismerve a saját lakosságukat, ismerve a rászorulókat, a szükséges támogatást megadják.
El kell azt mondanom, hogy a segélyezési rendszer átalakítását követően a közel 3200 önkormányzatból mindössze 167 önkormányzat pályázott szociális támogatásainak a kiegészítésére, tehát el tudják látni ezt a feladatukat az önkormányzatok.
(14.00)
Azt is el kell mondanom, hogy az alacsony jövedelműek számára ma már a gyermekek élelmezésében óriási segítséget nyújtunk, hiszen minden rászoruló gyermek a bölcsődés kortól ingyen juthat élelemhez, az iskolában felmenő rendszerben a tankönyveket ingyen kapják meg, tehát úgy gondolom, hogy jelentős segítséget kap minden rászoruló család nemcsak a téli megélhetéshez, hanem az egész éves megélhetéséhez.
A szociális tűzifaprogramban egyébként minden 5 ezer lakos alatti település részt vehet, és ezek a települések ma már élnek is ezzel a pályázattal, és a tűzifát időben ki is tudják szállítani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť