LÁZÁR JÁNOS,

Full text search

LÁZÁR JÁNOS,
LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! A magyar alkotmányos berendezkedésből és a kormányra vonatkozó alkotmányos jogszabályokból következően ezt a kérdést valóban a miniszterelnöknek kellett volna feltennie. Tekintettel arra, hogy a miniszterek természetesen saját sorsuk urai egy bizonyos pontig, minden miniszternek saját lelkiismerete szerint kell ellátni az esküjéhez híven a munkáját (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Ez a baj!), és minden miniszter és akik voltak már miniszterek, pontosan tudják a saját maguk vonatkozásában, hogy hol van az a határ, amíg el tudják végezni a munkájukat, és hol van az, amit már nem vállalnak, vagy úgy érzik, hogy a szakmai elképzelésük nem teljesül. Azt gondolom, az elmúlt 26 évben, amióta demokratikus választások vannak, számos példát láthattak már erre. Érdemes megkérdezni a parlamentben ülő volt minisztereket, hogy ők miért mondtak le.
Ami a felmentést illeti, ez a miniszterelnök kompetenciája, és a miniszterelnök úr tudomásom szerint mindkét miniszterében bízik és támaszkodik rájuk. Ami pedig az egyes miniszterek politikai megnyilatkozásait illeti ezzel kapcsolatban, arra hívom fel a figyelmét, hogy Rogán Antal miniszter úr ideállt a parlamentben, és elmondta, hogy hibázott. Hogy politikusok hibázhatnak-e? Igen, hibázhatnak. Lehet, hogy ön sem hiba nélküli. Azt gondolom, hogy azok az elvárások, csak szeretném megjegyezni, hogy azok a társadalmi elvárások, amelyeket ellenzéki képviselők pártállástól függetlenül rendszeresen közvetítenek a politikusosztállyal szemben, azért nem reálisak, mert a politikusok ugyanolyanok, mint a társadalom, és ugyanolyan állapotban vannak, mint az ország, hiszen az ország választ bennünket, ezért nem lehetünk mások, hiszen ebből az országból jövünk, és ehhez az országhoz tartozunk mi is.
A magyar politikai osztály körülbelül ugyanolyan állapotban van, mint Magyarország. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólás a Jobbik soraiból: Súlyos kritika!)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť