DR. BÁRÁNDY GERGELY,
DR. BÁRÁNDY GERGELY,
DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban és elsősorban azt szeretném nehezményezni, méghozzá nagymértékben, hogy a miniszter úr azután, hogy elmondta az expozéját, azonnal távozott a teremből, annyit nem várt meg, hogy az első vezérszónok belekezdjen a szónoklatába. Valószínűleg ennyire becsüli a parlamentet, és ennyire érdekli az egyes frakcióknak az álláspontja egy polgári perrendtartásról, egy vadonatúj kódexről. Azt gondolom, ez elfogadhatatlan és szokatlan is a magyar parlamentben. Érdeklődéssel hallgattam mindazonáltal a miniszter úrnak azt a felsorolását, hogy milyen hosszú ideig, kikkel és hány körben egyeztetett erről a törvényjavaslatról. Sajnálatos, hogy a törvényalkotók kimaradtak ebből a körből, nekünk bő egy hetünk volt arra a benyújtástól számítva, hogy a törvényjavaslatot tanulmányozzuk, mindazonáltal természetesen igyekeztünk felkészülni erre a vitára, ami ilyenformán természetesen teljes körű nem lehet.
Amikor egy új kódexről, az egyik legfontosabb törvényünkről szólal fel vezérszónokként a legnagyobb ellenzéki frakció képviselője, úgy hiszem, helyes, ha néhány olyan elvi kérdésről szól, amelyet megjelenni lát vagy éppen hiányol, akár kódexen belül, akár annak a jogi környezetében. És első körben ki kell térni arra a társadalmi környezetre, amelynek szabályrendszerét nagy részben e kódex kívánja szabályozni. Ezek ismeretében lehet csak eldönteni egyes rendelkezésekről, hogy támogathatóak-e vagy sem. Márpedig vannak olyan rendelkezések, amelyek úgy önmagukban helyesek, de ebben a társadalmi környezetben nem.
A jognak elismerem a társadalomformáló szerepét, azonban ezt elsősorban az anyagi jogi szabályokra tudom értelmezni, és sokkal kevésbé az eljárásjogira. Az eljárásjognak, úgy hiszem, inkább a társadalmi valóságnak, a társadalom és a hatóságok anyagi lehetőségeinek, a kulturális hagyományoknak, a technikai fejlettségnek figyelembevételével kell az anyagi jogi szabályok alkalmazásának optimális módját meghatároznia. Álláspontom szerint ez a javaslat e felvetésnek sok helyen nem tesz eleget.
Ha a világ fejlődési irányát veszem alapul, helyeselni tudom például az elektronikus ügyintézésre való átállást. Gyakorló szakemberekkel való konzultáció után azonban azt kell mondanom: vélhetően ennek a törvényben foglalt módja nem kellően átgondolt. Számos törvényt tárgyaltunk már meg az elmúlt években együtt itt az Országgyűlésben, amely az e-ügyintézést erőltette, azután ugyanezen törvények hatálybalépésének eltolását is, van, amelyikét többször is, meg a tartalmi módosításaikat. Szóval, az irány rendben van, de a javaslat nem veszi figyelembe a realitásokat.
És vannak persze a javaslatnak jó és előremutató rendelkezései. A bírói gyakorlat és a tudományos eredmények kodifikálása helyes, de egyértelműen jó irány a perelterelés lehetőségeinek a fejlesztése is. Így fejlődik és csiszolódik a jog a társadalommal együtt. Azt gondolom, jól beválhat az állítási és bizonyítási szükséghelyzet, a csoportos perlési lehetőségek új lehetőségei avagy a szakértői bizonyítás új szabályai. Helyes az a fő célkitűzés, amely az eljárások gyorsítását határozza meg; persze csak akkor, ha ez nem például az OBH statisztikai szemléletű hozzáállásának a lekövetése, hanem az anyagi igazság kiderítésének az igényét, a minőségi ítélkezés szempontjait is szem előtt tartja.
Itt már több problémát is fel tudok vetni, például hogy a javaslatból az a szemlélet olvasható ki, ami a perelhúzódások okát elsősorban a felek perelhúzó magatartásában határozza meg, s azt sugallja, hogy a bíráknak eddig nem volt meg a lehetősége ennek megakadályozására.
(13.30)
De szeretnék visszatérni ahhoz a megközelítési módhoz, amivel a felszólalásom elkezdtem: vajon összességében a törvény irányultságát, jogszabályi környezetét, a társadalom jelenlegi állapotát figyelembe véve eljuthatunk-e oda, hogy az egyes rendelkezésekről és újításokról érdemes legyen szakmai vitát folytatni? Az új Pp. más kormányzati intézkedések és más jogszabályok változásának hiányában sajnos a Fidesz torz társadalomképét tükrözi majd. Szeretném kiemelni, hogy ezt nem a kodifikációs bizottság hibájának tartom, s még csak nem is a miniszter úr által említett 15 munkacsoport tagjaiénak, hanem a kormányénak; nem azért, mert udvarolni szeretnék a szakmai testületeknek, és jó ellenzékiként szidni a kormányt, hanem azért, mert a Pp.-t, ahogy elmondtam, nem tudom és nem is akarom e vitában sem egy izolált jogszabályként elemezni. Márpedig azt állítom, hogy az új polgári eljárási törvény hatálybalépésével - ha egyszerűen, de lényegre törően akarok fogalmazni, márpedig így szeretnék - megint a szegények járnak rosszul, s a gazdagok jól.
Hadd mondjak gyorsan egy példát, amely szerintem e körben az egyik legkomolyabb probléma! Alapvetően helyeselhető, ha a szakszerűség érdekében több helyen írnak elő ügyvédkényszert az eljárásokban, helyeselhető akkor, ha a kormány e rendelkezés bevezetésével egyidejűleg fejleszti a pártfogó ügyvédi rendszert, és az ügyvédkényszerhez kötött eljárásokban szavatolni tudja, hogy így is mindenki élni tudjon a perlés jogával, azaz a valódi jogegyenlőséget - nos, ez hiányzik. De az új törvény nyelvezete is olyan bonyolult, hogy laikus legyen a talpán, aki megérti. Jogászként természetesen tudom, hogy szükség van a szakkifejezésekre, de ezeket lehet szakkifejezéseknek is hívni, meg terminus tech-ni-cus-nak is, avagy lehet egy bonyolult, főképpen új szakkifejezést leíróbb módon is definiálni vagy - mondjam inkább talán - meghatározni. A törvényjavaslat nem egy olyan új fogalom fordul elő, amely azután alig jelenik meg a normaszövegben, ilyen például a reprezentatív jog fogalma, amely amúgy könnyen leírható lett volna, mondjuk, ekképpen: valamennyi felperes vonatkozásában azonos tartalmú jog - persze, ha én ezt jól értettem.
Kétségkívül sosem foglalkoztam a gyakorlatban polgári joggal, sőt a tudományos fokozatom és címem sem ezen a jogterületen szereztem meg, de nem biztos, hogy csak bennem van a hiba, ha jogászként helyenként én is nehezen értem a szöveget és egyes összefüggéseket. Mit mondjon akkor egy laikus? De nem csupán a terminológia túlburjánzása, hanem a túlságosan formalizált és bonyolult perszerkezet is megnehezíti a jogi képviselő nélküli eljárást, márpedig még a Fidesz Alaptörvénye is úgy rendelkezik a 2. § (1) bekezdésében, hogy, idézem: „A jogszabályoknak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie.” Ennek elég nehéz eleget tenni, ha a címzettek annak nyelvezete miatt nem értik meg a jogszabályt.
Ha valaki perindításra kényszerül, vagy az eddigieknél várhatóan többet kell költenie jogi képviselőre, vagy hátrányosabb helyzetbe kerül. Ha jogi képviselőt bíz meg, akkor a jelenleginél lényegesen magasabb költségekre számíthat, ugyanis a törvényjavaslat némiképp szükségszerűen a per hatékonyságát azáltal éri el, hogy sokkal előkészítettebb, formalizáltabb beadványokat és perbeli cselekményeket vár el. Szükséges hangsúlyozni, hogy ez önmagában helyes és logikus irány, viszont egyenes következménye a jogi képviselők költségeinek emelkedése, mivel nála keletkezik az érdemi többletmunka. Ha pedig jogi képviselő nélkül fog eljárni, bár kevésbé formalizáltabban, de maga kell ezeket elkészítse, illetve elvégezze, ráadásul egy olyan perben fog részt venni, ahol rá és a jogi képviselővel eljáró ellenérdekű félre eltérő szabályok vonatkoznak. Ez szükségszerűen szintén bonyolult eljáráshoz és várhatóan olyan eljárási vitákhoz fog vezetni, amelyekben jogi képviselő nélkül nem lesz egyenlő a fél a bíróság legjobb szándéka mellett sem.
Az új Pp. tehát megint a gazdagoknak és a jómódúaknak kedvez, a szegényeket pedig rosszabb helyzetbe hozza. Másként fogalmazva: a környező jogszabályok hiányosságai miatt sok esetben nem szavatolja a valódi, a tényleges jogegyenlőséget. Ma akkor kaphat valaki alanyi jogon pártfogó ügyvédet, ha én ezt jól tudom, ha nagyjából havi 26 ezer forintnál nem él több pénzből. Persze tudjuk, hogy a Fidesz szerint 47 ezer forintból is meg lehet élni, de 26 ezerről még ők sem állították, hogy meg lehet. Nos, ma még egy 47 ezer forintból élő ember sem kaphat azonnal és alanyi jogon ingyenes jogi képviseletet az államtól.
Átgondolták, hogy ilyen szabályok mellett tényleg most van ideje annak, hogy az ügyvédkényszert kiterjesszék? Persze, ez a szemlélet pontosan összhangban van Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetőjének szavaival, idézném: „Egy bizonyos értékhatár alatt aki akar, pereskedjen, de fizesse ki a teljes államigazgatási költséget, nincs illetékmentesség, nincsenek kedvezmények.” Tiszta beszéd, tisztelt képviselőtársaim: aki jómódú, érvényesítheti az igazát, aki nem, az nyugodjon bele a sorsába! És most mit látunk a Pp.-ben? Aki megengedheti magának, hogy megbíz egy ügyvédet, az pereskedhet, aki nem, az pedig nem.
Tudom, hogy volt eddig is ügyvédkényszer, de ahelyett, hogy akkor kezdenének az ügyvédkényszer kibővítésén gondolkodni, amikor a pártfogó ügyvédi rendszert már alkalmassá tették erre, fordítva állnak hozzá. Számunkra ez elfogadhatatlan. Apró eszközei ezek annak, ahogyan szétszakítható egy társadalom, ahogy a szociális olló egyre jobban szétnyitható. Hallom már erre válaszként: hiszen éppen ezt a problémát küszöböli ki a javaslat azzal, hogy eltérő jogi szabályozást határoz meg a perbeni jogi képviselettől függően. Ezzel azonban két probléma van: az egyik, hogy az ügyvédkényszeres ügyekben, amelyekből, hangsúlyozom, egyre több lesz az új Pp.-ben, ezek az eltérő szabályok értelemszerűen nem alkalmazhatók, hiszen ügyvédkényszer van. Ami azonban a legnagyobb probléma, hogy az állam által finanszírozott jogi képviselő helyett mintegy pótcselekvésként olyan szabályozást alkalmaznak, amely a jogbiztonságot, a bírói függetlenséget és más vonatkozásban a jog előtti egyenlőséget veszélyezteti. A megoldás egyaránt rossz a jogi képviselő nélkül eljáró félnek, az ellenérdekű félnek, valamint az ítélkező bírónak is.
A jogi képviselő nélkül eljáró félre vonatkozó speciális szabályokat a törvényjavaslat XV. fejezete tartalmazza, eszerint a jogi képviselő nélkül eljáró félre speciális szabályok vonatkoznak, egy nyomtatványon vagy szóban kell előterjeszteni a fontosabb beadványokat, megengedőbbek a viszontkereset benyújtására, a hiánypótlásra vonatkozó szabályok s a többi. A jogi képviselő nélkül eljáró fél által benyújtott keresetlevélnek nem kell tartalmaznia - figyeljenek jól! - a jogalapot, a jogi érvelést és a jogszabályhelyeket. Ezek a látszólag kedvező szabályok valóban könnyítenek ugyan a jogi képviselő nélkül eljáró fél helyzetén, közel lehetetlen helyzetbe hozzák azonban a jogi képviselővel eljáró ellenérdekű felet és a bírót is. A bírót a hatályos Pp. szerint és jogi képviselővel eljáró fél esetén a törvényjavaslat szerint is a felek nyilatkozatai kötik. A jogalapot és a jogi érvelést nem tartalmazó keresetlevél esetén ilyen nyilatkozatról nyilván nem beszélhetünk, a jogalapot és a jogi érvelést a bírónak kell tisztáznia. Szinte akaratlanul is a másik fél kvázi jogi képviselőjévé válik a bíró, őt segíti szaktudásával.
Hogyan várható el ilyenkor az objektivitás? Hozzon döntést majd, mondjuk, a saját jogi érvelésével szemben? A törvényjavaslatból nem derül ki egyébként az sem, hogy az ellenérdekű fél már a bíró kiegészítéseivel együtt kapja-e meg a keresetlevelet, avagy sem. A felek ilyen eltérő pozíciója tehát rendkívüli körültekintést követel meg a bírótól ahhoz, hogy ne prejudikáljon, és a tisztességes eljárás követelményeit is érvényesíteni tudja. Ez olyan új szerepfelfogást követel meg a bírótól, amely teljesen idegen a jelenlegitől, és amelyre nincs jelenleg felkészülve - megjegyzem: lehet, jobb is, ha nem lesz -, a hatásvizsgálati lap alapján nem is tervezik felkészíteni.
A bíró helyzetét rontja, hogy járásbíróságokon párhuzamosan kell tárgyalnia olyan ügyeket, amelyekben kötelező a jogi képviselet, és olyanokat, amelyekben nem. Fontos hangsúlyozni, hogy itt nem pusztán arról van szó, hogy egy újfajta eljárást is meg kell tanulnia, hanem arról, hogy akár azonos napon kell tárgyalnia olyan ügyeket, amelyekben teljesen formalizált az eljárás, kész tényeket, előre rögzített bizonyítékokat és kidolgozott jogi érveléseket kell megismernie, és ez alapján döntést hoznia, másrészt olyanokat, amelyekben a jogi érveléseket, a követelés jogalapját magának kell azonosítania aktív közreműködőként. A két szerepfelfogás különbsége legalábbis ahhoz hasonlítható, mint ha valaki délelőtt ügyészként, délután pedig büntetőbíróként járna el, nem elvárható, hogy egy bíró mindkét szerepnek megfeleljen.
(13.40)
A törvényjavaslat megfogalmazója tehát észleli a problémát, hogy az osztott perszerkezet olyan komplex eljárás, amelyet jogi képviselő nélkül nem lehet eséllyel végigvinni. De nem mondja ki az általánosan kötelező jogi képviseletet - hozzáteszem és nagyon hangsúlyosan: a pártfotó ügyvédi rendszer ehhez szükséges megújításával együtt -, hanem ehhez kidolgoz egy olyan új eljárást a jogi képviselő nélkül eljáró félre, ami minden résztvevő számára hátrányos, sőt közel állok ahhoz, hogy állítsam, alapelveket sért.
A másik gondolatkör, amiről beszélni szeretnék - ide kell hoznom annak ellenére, hogy a miniszter úr igyekezett egy félmondattal elhessegetni ezt a problémát -, az, hogy önök a Pp. tárgyalását gyakorlatilag összekötötték a közigazgatási bíróságok ügyével; összekötötték időben is és tartalmában is. Kár volt, tisztelt kormánypárti képviselőim. Ez ugyanis önmagában elfogadhatatlanná, megszavazhatatlanná teszi a teljes törvényjavaslatot. Nem kérünk fideszes pártbíróságból. A közigazgatási bíróságok tervezet szerinti felállítása egy alig burkolt, ismételt támadás a bírói függetlenség ellen. Sokszor próbálkozott ezzel a Fidesz különböző módszerekkel.
Jól emlékszünk a bírák kényszernyugdíjazására, amivel a legtapasztaltabb 15 százalékot akarták meneszteni, de végül vissza kellett helyezniük őket beosztásukba és kártérítést fizetni nekik. Jól emlékszünk a bírósági reformnak titulált támadássorozatra, amikor felszámolták a bírói önkormányzatot, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot. Jól emlékszünk arra az elfogadott, de végül a Velencei Bizottság és az Európai Bizottság nyomására visszavont bírósági modellre, amely egy kézben összpontosította volna a bírói státuszdöntéseket mindenféle érdemi kontroll nélkül. Jól emlékszünk a Legfelsőbb Bíróság elnökének mandátuma lejárta előtti jogellenes menesztésére, aki ezért jogerősen pert nyert Strasbourgban, és ez az adófizetőknek súlyos tízmilliókba kerül. Az ő bűne a most már jogerős ítélet szerint annyi volt, hogy nyilvánosan kritizálni merte a Fidesz bírósági szervezeti átalakításait. Jól emlékszünk Kósa Lajos, Németh Szilárd és más fideszes politikusok nyomásgyakorlási kísérleteire, no meg az áthelyezett ügyekre, és még sorolhatnám a kísérleteket, amelyeket a bíróságok megszállása érdekében tettek, eddig szerencsére csekély sikerrel.
Mindent bedaráltak már, a formálisan független állami szervek Orbán Viktor kénye-kedve szerint működnek, a bíróságok még kitartanak utolsó bástyaként, megértem, hogy ez szúrja a nagy bölcs vezérük szemét, de ilyen törekvésekhez felesleges megkísérelni megszerezni az ellenzék támogatását, ugyanis az előzmények után annak támogatása részünkről nem naivitás, hanem egyenesen ostobaság lenne. Nem bízunk a hatalomban, nem bízunk a Fideszben, nem hiszünk Orbán Viktornak, és erre hatévnyi okunk van.
Többségében azonnal, de végül mindig kiderült, hogy minden nagyobb közjogi átalakítás a Fidesz hatalmi érdekeit szolgálta. A kétharmadot pedig elvették önöktől a választók. A tervük a napnál is világosabb: a közigazgatásban már elhelyezett pártkatonáikat beejtőernyőzni a közigazgatási bíróságokba és ezzel legalább azt a bírósági szegmenst bedarálni, ha már az egész egyben nem ment. Nos, ezt felejtsék el, tegyenek le a tervükről! Márpedig az új Pp. már azon a felvetésen alapul, hogy ez így lesz. Így alakították ki a struktúráját, erre alapozva terjesztették elő. Nos, nem lesz így. Ez pedig már elegendő ok lenne arra, hogy a tervezetet átdolgozásra visszavonják.
Van viszont a javaslatnak egy igen komoly hiányossága. Szeretném megkérdezni főleg államtitkár urat, ha már a miniszter úr nem tisztel meg minket a vitában, nem volt a kodifikációs bizottságban senki, akinek affinitása volna a családi joghoz? Csak mert a gyakorlatban felmerült legfontosabb problémákat sem kezeli az új Pp. Furcsa ez egy állítólag családbarát kormánytól; furcsa, hogy bár akármelyik családjoggal foglalkozó szakember azonnal rávágná, hogy az egyik legsúlyosabb probléma a gyerekekkel kapcsolatos eljárások elhúzódása. Ha valahol, hát itt indokolt volna az eljárások határidők közé szorítása. Nem általában az eljárásgyorsítás, még egyszer mondom, nem általában az eljárásgyorsítás, hanem, mondjuk, egy gyermekelhelyezési perben egy maximális idő meghatározása.
Tűrhetetlen, tarthatatlan, igazságtalan, hogy a gyermekek egészséges, mentális és erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztesse, hogy a bíróságok sokszor 3-4 év alatt hoznak csak döntést egy gyermekelhelyezési perben. De az ügy elhúzódása és más anomáliák sem ritkák más, gyermekekkel kapcsolatos eljárásokban sem.
Lehetett volna ebben eddig is lépni? Igen, lehetett volna. Kellett volna? Kellett volna. De mi lenne jobb alkalom erre, mint egy új eljárásjogi kódex megalkotása. Nem tűrhető tovább az, hogy kisgyermekek évekig éljenek bizonytalanságban és veszélyben. Pontosan tudható, hogy min mennek keresztül ezek a gyerekek, mondjuk, egy keményebb válóper esetén. Rángatják szerencsétleneket pszichológus szakértőkhöz annak érdekében, hogy végül náluk helyezze el a bíróság. Végig kell nézniük, ahogy a szüleik feljelentik egymást, lelki pressziót alkalmazva próbálják a másik szülő ellen hangolni őket. Erre nem gondolt senki? Mi az akadálya, hogy az új Pp. ezeket a nyilvánvaló és kezelhető problémákat is orvosolja? Nem gondolják, hogy egy állítólag család- és gyermekbarát kormánytól elvárható lett volna ez? Hová tűnt a gyermekek mindenekfelett álló érdeke? Kérem, orvosolják ezeket a hiányosságokat! Ellenzéki módosítókat úgysem fogadnak el, ezt már tudjuk, de talán ha egy fideszesnek adja oda a minisztérium benyújtani, nagyobb presztízsveszteség nélkül orvosolható ez a súlyos hiányosság, és azt gondolom, ez még a Pp. rendszerét sem zavarná össze.
Végül egy olyan problémára hívnám fel a figyelmet, kicsit vitatkozva miniszter úrral is, amely nemcsak egy polgári, de akár egy büntetőbírósági eljárásban is életszerűtlen lenne. A bizonyítékok csatolásának lehetőségeit olyan mértékben korlátok közé szorították, amely az igazság kiderítésének akadálya lesz. Tudom és megértettem, hogy a miniszter úr úgy gondolja, hogy elavult az a szemlélet, amely az anyagi igazság kiderítését célul tűzi ki egy polgári eljárásban. Én ezen azért nem lépnék túl. Hogy a felek nyilatkozatához és az általuk előterjesztett bizonyítékokhoz kötve van az eljárás, az még nem gátolja azt, azt gondolom, hogy a bírónak alapvetően az anyagi igazság kiderítésére, az objektív igazság kiderítésére törekednie kell, nyilvánvalóan a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján.
Márpedig meglátásom szerint sem a büntető-, sem pedig a polgári eljárásokban nem szabad kizárni a bizonyítékok benyújtásának lehetőségeit egészen az eljárás végéig. Kétségkívül sokan visszaélnek a lehetőséggel, és taktikai okokból nyújtják be késedelmesen a bizonyítékaikat, de szeretném hangsúlyozni, hogy a bírónak megvan a lehetősége, hogy akár a bírság kiszabása mellett meggátolja a perek rosszhiszemű elhúzását. Erre több lehetősége is van a bírónak a mostani Pp.-ben is meg a valószínűleg elfogadandó jövőbeni Pp.-ben is. Ha nem ez a bírói gyakorlat, már hogy ezzel élnek, akkor a miniszter konzultáljon a Kúria elnökével arról, hogy miként módosítható ez - már a bírói gyakorlat. Az én szilárd alkotmányos felfogásom szerint - és a véleményemmel messze nem vagyok egyedül - ez még nem jár a bírói függetlenség sérelmével, ez bőven belefér. Ez a hatalmi ágak közti párbeszéd, ami nem megrendelést jelent, hanem párbeszédet. Ez volt, amíg meg nem szüntették az OIT-ben, talán ez működik még az OBT-ben, és talán működik ez informálisan is. Ez volna a megoldás.
A bizonyítékok kötelező kirekesztése azonban meglátásom szerint az alapjogok sérelmével jár. A szűk körre korlátozásáról lehet szó, nem erről beszélek, hanem a kizárásáról, a kötelező kizárásáról. A per elején még a legkiválóbb és legfelkészültebb szakemberek sem tudják előre, és nem is tudhatják előre, hogy a bizonyítási eljárásban pontosan milyen érvek, körülmények kerülnek szóba. Így például egy tanúvallomás szükségessé teheti, mondjuk, egy olyan híváslista becsatolását, amely már egyébként a per megindulásakor rendelkezésre állt, azonban akkor még nem látszott, hogy bármiféle relevanciával is bír majd a perben. Olyan ez, mintha - már az önök megoldása - úgy szeretnénk lefolytatni egy vitát, hogy előre magnóra mondjuk az érveinket, a másik fél esetleges váratlan érveire vagy ellenérveire pedig már nem hozhatnánk fel újakat.
Hasonlóképpen életszerűtlen, hogy egy laikus ügyféltől várjuk el annak az eldöntését, hogy mi releváns egy perben és hogy ezt az ügyvéd részére hiánytalanul elmondja és a bizonyítékokat elhozza. Az ügyvéd pedig csak azzal tud dolgozni, amiről tud, amiről nem, azzal nem tud. Egy felkészült jogi képviselő a bizonyítékok egy részének létére természetesen rá tud kérdezni az ügyfelénél, mindenre azonban biztosan nem.
(13.50)
Ezzel pedig az objektív igazság kiderítése szenved komoly csorbát, amit, még egyszer mondom, én értéknek tekintek egy polgári eljárásban is, ami egyébként - megjegyzem - amúgy sem egy egyszerű feladat. Olyan helyzetet teremt a törvény, hogy ad absurdum, ha a bíró maga látja, hogy a perben a megalapozott ítélethez szükséges lenne egy új bizonyíték, indítvány is lenne beszerzésére a felek valamelyikétől, ezt akkor sem teheti meg. Másként fogalmazva: a törvény kényszeríti majd egy megalapozatlan ítélet meghozatalára a bírót.
Ennyire fontos lenne az időszerűség? Azt gondolom, ennyire nem lehet fontos. Ha ezt a szemléletet követik, akkor lekövetik az OBH statisztikai szemléletű hozzáállását, amit én messzemenőkig nem tudok magaménak érezni. Azt gondolom, hogy az időszerűség egy szempont, az igazság kiderítése egy következő, és még sorolhatnám, hogy mely alapjogok érvényre juttatása a perben, amik szintén értékkel is bírnak, és érdek kell hogy legyenek egy akár polgári, akár büntető-, akár más eljárásban. Ebből a tervezet egy dologra fókuszál, ugyanúgy, mint az OBH: statisztikai szemlélettel a perek gyorsítására. Még egyszer mondom, ez érték, de nem kizárólagos érték.
Éppen ezért azt gondolom, hogy érdemes lenne felülvizsgálni ezt a modellt, és azt mondani, hogy lehet korlátozni a bizonyítékok benyújtásának a lehetőségeit, lehet a bíró egyetértéséhez kötni, sok mindent lehet, de ha a felek mindegyike és a bíró is szükségesnek látja, a törvény erejénél fogva kizárt, hogy ez megtörténhessen, ezzel nem lehet egyetérteni. Arra kérem a minisztérium szakértőit is, hogy legyenek szívesek ezt átgondolni és még egyszer megfontolni.
Összességében, tisztelt képviselőtársaim, természetesen csak egy részét tudtam elmondani a vezérszónoki felszólalásban, és nemcsak idő hiányában, hanem, még egyszer mondom, az egy hét rendelkezésre álló idő miatt is annak, ami kritikai észrevétel az új polgári perrendtartással kapcsolatban. Vannak azonban az általam elmondottak közül olyanok, amelyek eleve kizárják azt, hogy ezt a törvényjavaslatot támogatni tudjuk, éppen ezért módosító javaslatokat sem fogunk benyújtani hozzá, nem érezzük módosító javaslatokkal olyan mértékben javíthatónak, hogy azt igen szavazatunkkal támogatni tudjuk. Mindazonáltal némi jobbítás ráfér, és az lehetséges is, ezeket jórészt fölvetettem a mostani felszólalásomban. Ezek megfontolását kérem a kormánytól. Elsősorban azoknak a megfontolását kérem még egyszer, ami a gyermekekre és a bizonyítási eljárásra vonatkozik. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
