DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Köszönjük szépen, hogy nem először, hanem már többedik alkalommal idézi meg Széchenyi István személyiségét, teljesítményét, munkáját itt, az Országgyűlés falai között. Azt hiszem, már csak azért is mérce lehet, mert ha fölnézünk az egyik falfestményre, itt van Széchenyi, sok más reformkori, ’48-as nagy magyarral egyetemben. Ha felnézünk ezekre az elődökre, ezekre az ősökre, talán olykor össze is szedhetnénk magunkat itt, a magyar parlamentben, hogy jobban a szemükbe tudjunk nézni hétről hétre, amikor bejövünk ide az Országgyűlésbe.
Engedjék meg, hogy két Széchenyi-idézettel kezdjem én is a felszólalásomat. Az első: „Akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember.” - írja Széchenyi; míg később úgy szólt: „Minden becsületes szívnek legszentebb a hon.” Ebből is látszik, hogy Széchenyi István minden ember számára, akiknek a hazaszeretet jelent valamit, és fontos dolgot jelent, mennyire fontos kiindulópont a reformkor vagy a ’48-as forradalom és szabadságharc időszakában Magyarország. És nem lehet úgy végigmenni Magyarországon, akár csak másfél-két órát, vagy nem lehet úgy Budapesten egy nagyobb távot megtenni, akár gyalog is, hogy ne találkoznánk valamivel, ami Széchenyi István munkássága, Széchenyi István öröksége, Széchenyinek volt a javaslata vagy olyan terve, amiért sokat küzdött, sok mindenkit, sok mindent leküzdött, és így tudta megvalósítani.
(11.40)
Elég a lóversenyre, az első pesti lófuttatásra gondolni, amely mind a mai napig él. Nyilván a saját korában ennek sokkal több funkciója volt, mint manapság, hiszen egyrészről hadi erények szempontjából is fontos volt, a legjobb fajták kitenyésztése szempontjából az ország erősségét is szolgálta, ha nagy ménesbirtokok jó lófuttatási versenyeken tudták a legkiválóbb telivéreket sorba állítani, másrészről pedig, ahogy más javaslata is, ez is társasági eseményként, a magyar nemesség, a magyar köznemesség, a magyar főnemesség megerősítését szolgálta, hogy ne más országokban szocializálódjanak, ne az udvar közelségét keressék, hanem méltó társasági eseményekben a magyar akkori társadalmi vezető réteg együtt tudjon magyarként gondolkodni és a magyar nemzet érdekeit szolgálni.
Emlékezhetünk a Magyar Tudományos Akadémia 1825-ös megalapítására, a Nemzeti Casino létrehozására, amely egy közművelődési és vitakör is volt, ahol szintén a magyar akkori elit összetartását és a nemzet érdekében való szolgálatukat segítette ez elő.
A Duna-szabályozás 1833-ban vagy a Dunai Gőzhajózási Társulat 1831-ben, vagy a balatoni gőzhajózás 1846-ban, illetőleg a Lánchíd - amit Széchenyi lánchídnak is hívunk - 1849-ben, mind-mind olyan teljesítményei voltak, amelyek nyilván őt a miniszterségbe is predesztinálták, ha így mondhatjuk, 1848-ban. De még az olyasfajta dolgok is, talán aki a Hídember című filmet látta, külön emlékezhet is ezekre a jelenetekre, olyanok is a nevéhez fűződnek, mint az első vízöblítéses angol WC a Habsburg-uralom alatt álló országokban, ez is Cenken valósult meg először 1846-47 környékén.
Ezek az eredmények, azt hiszem, hogy egyértelművé teszik az ő nagyságát. Nemhiába mondta egyik legnagyobb riválisa is róla, hogy ő a legnagyobb magyar. Mindig vállalta a magyarságát, mindig a maga saját módján, a maga tépelődő, moralizáló módján, éppen ezért, amikor a képviselő úr úgy fogalmazott, hogy államférfi, de egyben erkölcsi tartásában, személyes hitében is példakép. Azt hiszem, hogy aki a Naplóból itt-ott olvasott részleteket, ezzel megismerkedett, az pontosan látta, miként tépelődik önmagában, miként van óriási lamentálás egy-egy döntése meghozatala mellett, és miként vállalja még a néha szomorú végzetet is derűvel és humorral, amikor egy-egy döntés után a forradalom időszakában elmondja, hogy most már biztosan felakasztanak minket, csak azt kérem, hogy Kossuthnak háttal akasszanak fel. Tehát a derűt még a legnehezebb időkben sem veszítette el.
Példakép jelleme megnyilvánul abban, hogy rengeteg nevét viselő program és szervezet van Magyarországon: a Széchenyi-díj, a Széchenyi-ösztöndíj, a professzori ösztöndíj vagy a Széchenyi-terv. Ugyanakkor fontos egy központ is mindehhez, amely nemcsak egy emlékhely, hanem egy kultuszhely is, a nagycenki Széchenyi-kastélyegyüttes, amely a kormány szándékai szerint egy valódi emlékközponttá válik, nemcsak egy olyan múzeummá, amit nem igazán fejlesztettek negyven év alatt.
Engedjék meg, hogy egy Széchenyi-idézettel zárjam a felszólalásomat. „Bármily szerencsétlen he-lyez-tetésű legyen is az ország, bármily láncok által legyen is lebilincselve a nemzet, előbb-utóbb mégis szabadabb létre vív, ha lakosaiban a polgári erény tiszta vére buzog.” Bízzunk benne, hogy sokak számára a polgári erényben Széchenyi lehet egy modern példakép is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
