POGÁCSÁS TIBOR

Full text search

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány mindent megtesz azért, hogy mind a közbiztonság, mind a tűzbiztonság az országban minél magasabb színvonalú legyen, így igaz ez az ön által említett térségre is. Azzal, hogy a kormányzat az önkormányzati hivatásos tűzoltóságokat állami tűzoltóságokká alakította át, ezzel pont az olyan kis, közepes városok esetében segített a tűzoltóság fenntartásán, illetve az önkormányzat költségvetésén, mint Körmend és az egyéb közepes városok, hiszen ezeknek a településeknek adott esetben 80-100 ezer ember tűzbiztonságáról kellett gondoskodni, ehhez nyilvánvalóan nem volt elvárható sem az anyagi, sem pedig a szakmai feltételek megteremtése. Az állami tűzoltóságok feladata az, hogy az országban minden területen, mindenhol azonos vagy közel azonos feltételekkel biztosítsák a vonulási időt, biztosítsák a tűzbiztonságot.
Az ön által említett „Körmend Létra” megnevezésű szer valóban jelen pillanatban Körmenden szolgál, amely az elmúlt négy év alatt 52 alkalommal vonult ki. Az 52 vonulásból 31 alkalommal viharkárhoz vonult, ami azt jelenti, hogy fakidőlés, illetve a vihar okozta károk elhárításában vett részt és a négy év alatt mindösszesen 13 alkalommal riasztották tűzesethez.
Ez a szám, ezek a számadatok azt jelentik, hogy egy rendkívül nagy értékű tűzoltószer kihasználtsága igen alacsony, miközben a térségben, a közeli térségben az elérhetőség a tűzoltószer áthelyezésével is biztosítható, a kisebb magasságon, illetve az előbb említett viharkárok által okozott hibák, hátrányok elhárítására pedig a szükséges eszközök megvannak, így tehát a jármű áthelyezése nem jár a térségben élők biztonságának csökkenésével. Köszönöm a szót, elnök úr.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť