DR. SCHIFFER ANDRÁS

Full text search

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt azért szeretném jelezni, hogy a hatályos jegybanktörvény alapján ma sem lehetne álláspontunk szerint ilyen alapítványokat rendelni a Magyar Nemzeti Banknak, hiszen a jegybanktörvény vonatkozó, a jegybank feladatait meghatározó paragrafusa világos, hogy kizárólag törvényi feladatot láthat el, és ilyen törvényi felhatalmazás, mint amilyen tevékenységet ezek az alapítványok folytatnak, nincsen. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a törvény a vége felé lehetővé teszi, hogy a jegybank alapítványt rendeljen. Ezt a kiskaput és ezzel az értelmezési vitákat szeretnénk bezárni ezzel a javaslattal.
Mi ezzel együtt, a törvényjavaslattal párhuzamosan kezdeményeztük az ügyészségnél, hogy indítson törvényességi felügyeleti eljárást, kezdeményeztük továbbá a büntetőeljárás megindítását hűtlen kezelés miatt, és éppen a mai napon kaptuk meg az ügyészség nyomozást megtagadó határozatát is.
Tisztelt Országgyűlés! Az LMP mindig is hangsúlyozta, hogy a jelenlegi jegybankvezetés monetáris politikájával, kamatpolitikájával egyetért. Szemben a Járai-, illetve Simor-féle jegybankvezetések kamatpolitikájával, úgy gondoljuk, hogy ez a monetáris politika helyes. De egy egyébként helyes monetáris politika senkit nem hatalmaz fel törvény-te-len-ségekre. És még valamit! Az, hogy a kamatpolitika így alakult az elmúlt időszakban, az nem Matolcsy György zsenialitásának köszönhető vagy nem pusztán a jegybank helyes döntéseinek köszönhető, hanem a nemzetközi pénzügyi folyamatoknak.
(16.00)
Azért fontos, hogy legyen kellő nagyságú tartalék, és ne verjék el offshore lovagok számára, és ne fizessék ki a rokonoknak, haveroknak, különböző családtagoknak azt, ami tartalékként, nyereségként felhalmozódik, mert ha rosszabb idők jönnek, azt, ami ma hiányzik tartalékként, azt az adófizető polgárok fogják kipótolni.
Ezt a vircsaftot, amit Matolcsy György kerített a jegybank körül, ennek az árát (Az elnök csenget.) a magyar állampolgárok meg fogják fizetni. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť