CSEPREGHY NÁNDOR,

Full text search

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Engedje meg, hogy csak négy megállapítást tegyek. Egyrészt örömteli az, hogy az ellenzéktől a kormánypártig mindenki elismeri, hogy az eredendő bűn Mezőhegyes tekintetében az az MSZP által lemenedzselt privatizáció volt. Az is örömteli, hogy abban is konszenzus van az MSZP-től egészen a Fidesz-KDNP-frakcióig, hogy a ménesbirtokot újjá kell szervezni, mert valóban szükség van egy rendezett gazdálkodásra, ami egyrészt támaszkodik a történelmi hagyományokkal bíró korábbi ménesbirtok működésére, amely helyi gazdaságszervező erővel bír, több száz új munkahelyet teremt, illetve tart fent.
Azt látom, hogy az alapvető vita a formáról van, tehát a kivitelezés hogyanjáról, de azt nem várhatja el a kormány az ellenzéktől, hogy bármivel is egyetértsen, amit a forma tekintetében mond. Arra azonban Harangozó képviselő úr figyelmét szeretném felhívni: attól, hogy valamilyen nevet vagy neveket ön sokszor, hangosan elmond, attól még a mögé gyártott teóriája nem válik igazzá. Köszönöm, elnök úr.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť