DR. SCHIFFER ANDRÁS

Full text search

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Vas Imre képviselőtársamnak azt szeretném elmondani, hogy igen, továbbra is fenntartjuk, hogy az egész szülőtartás intézményének átvezetése a polgári törvénykönyvön azt készíti elő, hogy az idősgondozásból is, mint általában a jóléti szférából, az állam kivonuljon. Ez annak a neoliberális, neokonzervatív politikának a célja, amit egyébként az Orbán-kormány 2010 óta rendületlenül képvisel. Hiszen mi más lenne egyébként a cél, amikor az alkotmányozási folyamatban önök a szociális jogokat… (Dr. Vas Imre dr. Völner Pálhoz beszél.) - megvárom, Vas képviselőtársam, vagy esetleg nyomjon gombot, az is egy megoldás -, a szociális jogokat úgy, ahogy van, kiseprűzték, a szociális jogállamot felszámolták. A szülőtartás intézményének a polgári jogba történő átültetése pedig egész egyszerűen azt jelenti, hogy önök lovak közé dobják a gyeplőt, és az egyszerű emberek számára írják elő kötelezettségként azt, amit egyébként jóléti államokban az állam szokott biztosítani.
Ezen a téren, ha már valami teendője lenne az igazságügyi tárcának, leginkább az, erre az ötpárti egyeztetésen meg is fogalmaztam javaslatot, hogy nyilvánítsa semmisnek azokat az ingyenes juttatásokat, illetve öröklési megállapodásokat, amelyeket különböző idősgondozó szociális intézményekkel, azoknak a fenntartóival kötnek idős emberek. Az elmúlt 10-20 évben rengeteg olyan gyalázatos esetet lehetett látni, ahol ezek az intézmények úgy semmiztek ki rászoruló embereket, hogy ők minden vagyonukat ezekre az intézményekre íratták rá. Szerintem ezt nem lehet megengedni, és ahol lenne szabályozási felelőssége az államnak, az pontosan az, hogy ha egyszer kötnek egy gondozási szerződést, tehát itt nem valami ingyenes juttatásról van szó, hanem pénzért vállalja egy fenntartó intézmény egy idős ember gondozását, akkor utána a polgári törvénykönyv zárja ki, hogy a megfizetett díjazás mellett érvényesen lehessen ugyanezen személyek között egy ajándékozási, illetve öröklési megállapodást kötni.
Viszont van még egy neuralgikus pontja ennek a törvényjavaslatnak, amiért az LMP nemet fog mondani a zárószavazásnál, éspedig az önálló zálogjog visszavezetése a magyar polgári jogba. Annak idején a Vékás professzor úr által az asztalra letett Ptk.-tervezet nem véletlenül szakított az önálló zálogjog intézményével. Az önálló zálogjog, mint egy ilyen elkülönült zálogjogi intézmény, pontosan alkalmas arra, hogy újraélesszen olyan ingatlanbuborékokat, amelyek egyébként a 2008-as pénzügyi válság keletkezését is előidézték. A vitákban elmondtam, hogy például Szlovéniában egyenesen a pénzügyi rendszer összeomlásával fenyegetett ugyanez a jogintézmény.
Erre nem válasz önmagában az, hogy de itt most a kodifikáció során próbálták a fogyasztókat is védeni. Nem pusztán fogyasztóvédelmi aggályok vannak az önálló zálogjog intézményével kapcsolatban, hanem a legfőbb probléma az, hogy ha a pénzpiacokra, az üzleti forgalomba bekerülnek fiktív jószágok, tehát virtuális jogtárgyak, amelyekkel kapcsolatban lehet üzleti megállapodásokat kötni, ami mögött nincs megfogható teljesítmény, jog, valami vagyoni értékű dolog, akkor az nagyon könnyen segítheti a spekulatív gazdaság elburjánzását.
Tehát miközben a székfoglalójában a miniszterelnök 2010-ben épp a spekulatív gazdaság ellen is üzent hadat - meg persze a nihilizmus és a cinizmus ellen is; tudjuk, mekkora eredménnyel -, ehhez képest az önálló zálogjog tipikusan egy olyan jogintézmény, amely segíti a spekulatív gazdaság virágzását. Olyan bizonytalanságot visz be a rendszerbe, ami nagyon könnyen alááshatja a pénzügyi stabilitást Magyarországon. Tehát az önálló zálogjoggal az egyik aggály egy fogyasztóvédelmi aggály, amit jól-rosszul kezelni próbál a tervezet, a másik aggályunk viszont az, hogy valójában egy duplikátumot hoz létre, ugyanarra az ingatlanra tulajdonképpen többféle értékesíthető vagyoni értékű jog is létrejöhet, és innentől kezdve ott van a rendszerben a lehetősége annak, hogy újra-újra megnőjenek olyan pénzügyi buborékok, olyan ingatlanbuborékok, amelyek egyébként például az Egyesült Államokban elindították a pénzügyi válságot, vagy például Szlovéniában, tőlünk nem messze lévő szomszédos országban majdnem pénzügyi katasztrófába torkolltak. Éppen ezért óva intem a törvényhozást attól, hogy ezt az intézményt visszavezesse. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť