DR. LEGÉNY ZSOLT

Full text search

DR. LEGÉNY ZSOLT
DR. LEGÉNY ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mesterházy képviselőtársam már említette a közös jogkezelő szervezeteket, és én erre szeretnék kitérni. Ennek a javaslatnak egy uniós irányelv átültetése lenne a célja, és ez az irányelv, amelynek az átültetése lenne a javaslat célja, nem tartalmaz speciális szabályozást a reprezentatív közös jogkezelő szervezetekre. Emellett a szabályozás elveit meghatározó rendelkezéseiben abból indul ki, idézem: „Egy olyan belső piacon, ahol a verseny nem torzult, az innováció és a szellemi alkotás védelme ösztönzi az innovatív szolgáltatásokba és termékekbe történő befektetést is.” Mi úgy gondoljuk, mármint az MSZP frakciója, hogy nem alaptalan a gyanakvás, amely szerint Magyarországon a közös jogkezelés területén nem lehetünk biztosak a tiszta piaci verseny megvalósulásában.
A javaslat szerint a közös jogkezelő szervezet a jogdíjbevételének meghatározott részét, valamint a tagdíjakból és a közös jogkezelésén kívüli tevékenységéből származó bevételét a törvényben foglalt feltételekkel a jogosultak közösségi céljaira felhasználhatja, különösen szociális és kulturális célokra. A közös jogkezelő szervezet pedig a Nemzeti Kulturális Alap számára történő átadással használhatja fel bevételét kulturális célokra. Gyakorlatilag tehát az NKA, a Nemzeti Kulturális Alap diszkrecionális jogköre, hogy ezt a pénzt hogyan osztaná el, hogyan osztja el, milyen célokra.
Mi azt gondoljuk, hogy ez az elosztás nem átlátható, így nem is támogatható és ez az egyik nagyon fontos érvünk arra, hogy miért nem tudjuk támogatni ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť