MAGYAR ZOLTÁN

Full text search

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az a helyzet, hogy ahogy már említettem korábban is, támogatjuk ezt a javaslatot, előremutató és egyeztetve a szakmai szervezetekkel, ők is egyöntetűen azt javasolták, hogy támogassuk.
Azt sajnáljuk, hogy csak most került be elénk ez a módosító javaslat. Jobb lett volna ezt már évekkel korábban, illetve szeretném én is felhívni arra a figyelmet, hogy azok a szőlészek, borászok, akik részt vettek a tavalyi demonstrációkon - és mellettük teljes mellszélességgel kiállt a Jobbik, én is jelen voltam minden ilyen megmozduláson -, ennél azért jóval több javaslatot tettek le az asztalra. Így remélem, hogy azok is előbb-utóbb idekerülhetnek a Ház elé, és sokkal nagyobb ütemben kezdődhet meg, felfokozott ütemben a jogalkotás a hazai szőlészet és borászat érdekeinek védelmében.
Remélem, hogy a Nébih gyakrabban fog élni a megkapott lehetőségekkel, és én is szorgalmaznám, hogy ezt a többlettámogatást, amit a jobbikos képviselőtársaimmal benyújtottunk módosító indítványként a költségvetéshez, azt még az utolsó pillanatban próbáljuk meg elfogadni. Tudomásunk van olyan XXI. századi technológiát üzemeltető, azzal bíró berendezésekről, módszerekről, melyek nagyban segíthetnék a Nébih dolgát, a mindennapjait. Így kérem a kormányt, hogy teremtsen lehetőséget arra, hogy ezeket be tudja szerezni, hogy ezzel is hatékonyabban tudjuk kiszűrni az esetleges hamisítványokat. Illetve van egy módosító indítványom, ami lehetőséget biztosítana arra, hogy a külföldről behozott bornál vagy bornak látszó folyadéknál időben nagyobb mozgástere legyen a magyar hatóságoknak. Azt hiszem, ezt még érdemes lenne talán megfontolni.
Összességében el szoktuk mondani az ilyen jellegű javaslatoknál, ami tudom, hogy elsősorban nem a kormánynak a felelőssége, de jó lenne, ha már elkezdődne legalább a nemzetállamok között egy egyeztetés arra vonatkozóan, hogy előbb-utóbb elérjük azt, hogy az élelmiszer kikerüljön a szabadkereskedelem legalábbis ilyen szintű mivolta alól. Én azt hiszem, hogy hazánknak az egy komoly segítség lenne, megszabadulnánk ettől a béklyótól, és akkor például ilyen jogszabályokkal és ilyen trükkökkel nem kellene élnünk, hanem a nemzetállamok sokkal szabadabban dönthetnének így saját sorsuk felett.
Tehát szeretnénk, ha a fegyver és a gyógyszer mellett, mondjuk, az élelmiszer is megérdemelné azt a státuszt, hogy nagyobb szabadságjogot adunk ebben a nemzeteknek. Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť