GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem akarom felülírni a képviselőtársam által mondottakat, de közel másfél évvel ezelőtt mondtam a Parlament falai között, hogy sírva fogják majd visszahozni a vasárnapi nyitvatartás kérdéskörét. Meg is tették, ha nem is sírva, és kijátszva mindazt, hogy az embereknek lehetőségük legyen népszavazni a kérdésről. Na de nem erről, hanem magáról a törvénytervezetről három gondolatot engedjenek meg! Most már van vasárnapi nyitvatartás, most már vásárolhatnak az emberek vasárnap is, most már eldönthetik a munkaadók, a szolgáltatást nyújtók, hogy megéri-e nekik nyitva tartani, és ha igen, akkor nyitva tartanak. Még egy szelete hiányzik a történetnek, amit önök itt ígértek két hónappal ezelőtt a Ház falai között.
Emlékezzenek csak vissza, hallják Gulyás Gergely szavait, a füleikben csengjen vissza, amikor azt mondta, hogy természetes, az nem kérdés, hogy támogatni fogják a bérpótlékok emelését, a 100 százalékos bérpótlékot, a szakszervezetekkel tárgyalni fognak, mindent, és heteken belül majd visszatérnek rá, és törvény és minden egyéb más garancia lesz erre vonatkozóan. Na, az igazmondás tekintetében ennyire lehet önöknek hinni, hiszen azóta eltelt bő két hónap, és ott tartunk, hogy semmi nem történt.
(16.50)
Ez az egyik része a dolognak. Még Rogán Antal is megerősítette a történetet.
A másik része pedig az, hogy ebben a törvénytervezetben, ha nem mást, csak két felületet pengetünk meg, az egyik arról szól, hogy mindenképpen kell hogy legyen olyan pihenőnap, ami vasárnapra esik. Nem baj, ha kettő vagy három. A munkavállaló nélkül ne is lehessen olyan helyzetet teremteni, hogy kettőnél kevesebb legyen. A másik pedig az, hogy a bérpótlék kérdése nem lehet kérdéses, a bérpótlék minimum százszázalékos mértékű kell hogy legyen.
Eleget rontottak önök már a munka törvénykönyvén keresztül a munkavállalók érdekein, úgyhogy nyugodt lelkülettel megtámogathatják, megszavazhatják mindazt, amit előterjesztettünk. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
(Gúr Nándor elfoglalja a jegyzői széket.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť