DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Full text search

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Igazságügyi bizottság többségi álláspontja szerint, amely alapján elutasította a képviselő asszony indítványának tárgysorozatba vételét, a jelenleg hatályos választójogi törvény demokratikusabb és igazságosabb, mint a korábban hatályos választójogi törvény. 2010-ben a jelenlegi kormánypártok a korábbi választási törvény alapján kétharmados többséget szereztek, és 2014-ben is, az új választási törvény alapján is kétharmados többséget szereztek, miközben 2010-ben 176 egyéni választókerületből összesen 2-ben tudott ellenzéki képviselő nyerni, az új választójogi törvényben 106 egyéni választókerületből pedig 10 egyéni választókerületben nyertek ellenzéki pártok. (Nagy zaj az ellenzéki padsorokban.)
Mi lehetne demokratikusabb és igazságosabb, mint hogy az ellenzéki pártok több egyéni választókerületet tudtak megszerezni az új választójogi rendszerben, mint a korábbiban, miközben a kormánypártok parlamenti aránya nem változott? Tehát ebből is látszik, hogy nem a választójogi törvény miatt szereztek a kormánypártok kétharmados többséget, hiszen mind a két választójogi rendszerben kétharmados többséget szereztek. És nem a választójogi törvény miatt, hanem a választók szabad akaratából kerültek többségbe és ellenzékbe a jelenlegi pártok.
Ami pedig a választójogi törvény vagy a választási eljárás egyéb technikáit illeti, például a külképviseleteken való szavazás évtizedek óta változatlan szabályait rögzíti a jelenleg hatályos választójogi törvény is. Tehát a külképviseleteken pontosan ugyanúgy lehet szavazni ma, ahogyan korábban szavaztak a választópolgárok. (Dúró Dóra: Kicsit többen élnek külföldön.) Ezért nem támogatta az Igazságügyi bizottság többsége a javaslatot.
(15.20)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť