GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Előre is szeretném jelezni, hogy vannak pozitív felütések a törvénytervezetben, ezeket jónak és támogatandónak tartjuk; magában példaként említve azt is, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Alapon belüli, tárgyévben fel nem használt források gyakorlatilag átvihetők, felhasználhatók a következő esztendőben. Vagy az olyan típusú módosítások, amelyek a munkavállaló munkabiztonsági dolgait erősítik; mindegy, hogy a védőeszközök biztosításán, azoknak az igénybevételét érintő oktatási rendszernek a kibővítésén és sok minden egyéb máson keresztül, vagy épp az, hogy a munkavédelmi képviseletet ellátók most már majd nem a több mint 50 főt érintő munka törvénykönyve alá tartozó dolgozói kör esetében szükségszerűek, választandóak, hanem ha 20 főt meghaladó a létszám, akkor ebben az esetben már az megvan. Ezek pozitív dolgok, tehát ezekről nem kell hogy bővebben beszéljek, ezek olyanok, amelyek támogathatóak.
Emellett vagy mindezekkel együtt viszont vannak olyan felütések, amelyek, hogy mondjam, nem túl elegánsak, mondjuk, az álláskeresői nyilvántartás rendszerének kérdéskörét érintően. Ezt tapasztaltuk már az elmúlt hat esztendőben, hogy statisztikailag hogyan és miképpen játszanak ezzel a történettel. Most teljesen mindegy, nem akarok a részletekbe menni a közfoglalkoztatott-nyilvántartástól kezdve a külföldön dolgozókig vagy épp a diákmunkát végzők kérdéskörét érintően.
Most itt, a törvénytervezet keretei között például a képzési tevékenységet folytatók szüneteltetési státuszának kérdéskörét lehet idesorolni. Ezek a statisztikai bűvészkedéseknek a mikéntjét jelenítik meg. De ugyanígy gyakorlatilag tegnap, ma már felütötte a fejét, mondjuk, a munkavégzés szempontjából alkalmasnak vagy alkalmatlannak való minősítés, akár mentális, szociális vagy egészségügyi megfontolásokból történő számbavétele, és ezeket követően nyilván a nyilvántartásokból való törlés megteremtése. Ezek nem igazán a probléma megoldását adják, hanem megint csak a statisztikai háttér széppé festését, szebbé festését teszik meg.
De lehetne beszélni arról a részéről is a történetnek, ami a munkavédelmet, a munkavédelem kérdéskörét érinti más aspektusból, mint az előbb mondtam, a kedvező változások tekintetében, a védőeszközök vonatkozásában, most itt a kedvezőtlenebb változások vonatkozásában. Ugye, a felhalmozódott tapasztalatokat egy adott esztendőben majd egy ilyen 9 hónapos csúsztatási időintervallum elteltét követően hozzák nyilvánosságra. Hát, ez nem túl biztató, hiszen a szembesülés akkor jó, ha minél hamarabb megtörténik, hiszen akkor lehet jó és gyors, rapid jellegű megoldásokat találni a dologra. Vagy az is, hogy egy adott munkahelyen, ahol több munkaadó által történő foglalkoztatás valósul meg, ott a fővállalkozói minősítés gyakorlatilag kikerül a rendszerből, ezáltal a felelősség vállalása tekintetében is olyan helyzetek alakulhatnak ki, amelyek az ott munkatevékenységet végző embereknek nem a javát, hanem a kárát szolgálják.
És szerintem minden ilyen típusú törvénynek, ami akár forrásoldalról, a Nemzeti Foglalkoztatási Alapon keresztül segítheti a dolgozó emberek mindennapjait, akár a munkavédelem vagy a munkaügyi intézkedések meghozatalán keresztül teremthet olyan helyzetet, hogy nagyobb biztonságban végezhessék az emberek a munkájukat, itt mind-mind olyan típusú változásokat kellene eszközöljenek, amelynek középpontjában, epicentrumában az ember van. Arra kellene fókuszálni minden vonatkozásban és minden tekintetben, és akár a tapasztalások mihamarabbi közzététele tekintetében is élen kellene járni. Hiszen akkor lehet úgymond preventív módon a következő időszakban elébe menni a majdan kialakuló vagy kialakulható olyan típusú történéseknek, amelyeket el kívánunk kerülni.
És még egy gondolat, megint csak visszatérve az előbbi napirendhez, hogy nem mindig a bírság, nem mindig az a jó, ha abban gondolkodunk, hogy hogyan és miképpen szankcionáljunk. Ugye, itt az 500 ezer forintos mértékű bírság a biztonságos munkavégzés nem megteremtése vagy annak elkerülése, vagy a baleseti nyilvántartáshoz való hozzáférés nem biztosítása és sok minden egyéb más, a foglalkoztatási megbetegedésekkel kapcsolatos nyilvántartási rendszernek a nem megfelelő megléte, rendelkezésre bocsátása, vagy épp a már előbb említett munkavédelmi képviselőnek az akadályoztatása a feladatának ellátása tekintetében ezt hozhatja magával.
Értem, hogy ezek mind-mind fontos dolgok, és egyet is értek vele, hogy ezeknek az előbb említett kérdésköröknek a szem előtt tartása mindenekelőtti, az emberek érdekét szem előtt tartva. De még egyszer szeretném jelezni, nem mindig a bírság vagy a bírság folyamatos emelése az, ami ahhoz vezet, hogy másfajta, jobb elmozdulási lehetőségek alakuljanak ki.
E vonatkozásban tehát azzal szeretném zárni a gondolataimat, hogy célszerű, ésszerű minden olyan változtatás támogatása, ami az emberek érdekét szolgálja, másik oldalról nézve viszont ezen törvénytervezet keretei között vegyesen jelenik meg ez a része is a történetnek meg az is, ami nem a munkavállalók érdekeit szolgálja. Tehát ezért nehéz egy egyöntetű viszonyulást, egy egyöntetű támogatást megfogalmazni a törvénytervezethez illesztetten. Elnök úr, köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť