IKOTITY ISTVÁN

Full text search

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Vasárnap ünnepeltük a pedagógusnapot, pontosabban ünnepeltük volna. Normális esetben ugyanis a pedagógusnap valóban az ünneplésről szól, a pedagógusok elismeréséről, munkájuk megbecsüléséről. Csakhogy mostanában szó sincs normális körülményekről.
Az LMP a köznevelési törvény 2011-es elfogadása óta mondja, hogy az államosított iskolarendszer egy rossz modell. 2011 óta mondjuk, hogy nem szabad agyonterhelni a pedagógusokat, bekorlátozni a mozgásterüket. Nem szabad felülről diktálni minden téren, nem lehet gúzsba kötni az oktatás szereplőit.
Az államosítást komoly forráselvonás is kísérte. Az oktatás forrásai már 2003 óta apadnak, a GDP-arányos finanszírozás a harmadával csökkent a Fidesz-KDNP kormányzásának idejére. Csak 2010 óta, hat év alatt évente 200 milliárd forintot vonnak ki az iskolarendszer működtetéséből, éves szinten hiányzik ennyi. Majd most, amikor gyakorlatilag csődbe jutott a KLIK, akarnak visszaadni valamennyit az elvett finanszírozásból. De hiába, mert a totális államosítás, amit éppen most tesznek, hogy még a településektől, akik választották ezt, azoktól is elveszik a működtetés jogát, mindez olyan pluszköltségekkel járhat, amelynek fedezetét még a mostani módosítóval, az önkormányzatok megsarcolásával sem teremtik meg.
Az államosítás és a folyamatos megszorítások minden korábbinál rosszabbul érintették a pedagógusokat is. A munkakörülmények romlása mellett hadd hozzunk néhány negatív példát. A pedagógusok munkaterhei a béremelés mértékénél nagyobb mértékkel nőttek, nemhogy év végére, már év közepén is elképesztő fáradtság látszott az iskolákban, de az oktatási rendszer butaságai miatt nemcsak a pedagógusok, hanem az iskolában dolgozó összes munkatárs is, még a diákok is nagyon el vannak fáradva.
Előírták a teljesen felesleges kötelező iskolában tartózkodást a csak papíron létező hivatalos munkaidő 80 százalékában. Ez tovább növeli a terheket, és rontja a munkakörülményeket. A pedagógusoknak nincs beleszólásuk az iskolavezetők, igazgatók kinevezésébe. Számos esetben felülről erőltetnek intézményvezetőket a tantestületekre, ami számos konfliktus forrása. Az igazgatóktól ráadásul elvették a munkáltatói jogokat is. Jóformán elvették a beleszólásukat a tantervek, tankönyvek és tanítási módszerek megválasztásába. Nem bíznak bennük, ebből az látszik, nem tekintik őket szabad és autonóm tanerőnek.
A kormány gyakran hivatkozik a pedagógusbéremelésre, de mi mindig emlékeztetjük rá őket: a pedagógusoknak tett ígéreteket megszegve, csak több részletben adták oda az emelést, ráadásul a választások után azonnal megszüntették a béremelés automatizmusát, elválasztották a pedagógusbérek emelését a minimálbér emelésétől. Mindemellett is, ami az egyik legsúlyosabb, hogy a tanári pálya, korábbi voltával ellentétben, kiszámíthatatlanná vált, a tanári szobákban félelem és bizonytalanság uralkodik. Ismét az ötvenes-hatvanas évek szocializmusát idézi, hogy gyakran számonkérik a pedagógusokon, hogy ki miként nyilvánít tetszést. Ezt most nem tapssal teszik meg, hogy ki hagyja hamarabb abba a tapsot, hanem hogy közösségi oldalakon ki mit és miért lájkol, fejezi ki tetszését. Az önálló gondolatokat, pláne ha valaki nem ért egyet a kormány oktatáspolitikájával, nagyon rossz szemmel nézik a tankerületekben.
Pedagógusnak lenni hivatást is jelent, de csak akkor, ha ehhez hozzátartozik a bizalom, a szabadság és a felelősség is. Ma nem ebbe az irányba megyünk, hanem ellenkezőleg: tovább tolják a biciklit a rossz irányba. Jön az iskolarendszer totális államosítása, és lebutítják a szakközépiskolai képzést. Mindeközben a pedagógusok problémáit lényegében nem orvosolják továbbra sem. A pedagógustársadalom kiállását semmibe vette a kormány, javaslataikat lesöpörték. A Pedagógusok Szakszervezetétől azt is tudjuk, hogy ismét becsapták a pedagógusokat, számos megígért intézkedést kihagytak a legutóbbi salátatörvényből.
Tisztelt Ház! Az LMP üzeni a kormánynak, hogy teremtsen nyugodt és kiszámítható feltételeket az iskolákban, bízzanak a pedagógusokban, adjanak nekik mozgásteret, tekintsék őket partnernek. A társadalomtól azt kértjük, hogy segítsék, támogassák a tanárokat, hiszen nagyon rossz helyzetben vannak most. Nemcsak szavakkal, hanem konkrét lépésekkel is kell ezt a munkájukat segíteni, és megadni nekik azt a megbecsülést, ami jár nekik. Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť