DR. BÁRÁNDY GERGELY

Full text search

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Jegybankelnök Úr! Gondolom, ismeri a klasszikus művet, aminek a címe úgy szól, hogy Rokonok; önökről is írhatták volna. Vagy másként kérdezem: mikor jár már le ennek a műnek a szavatossági ideje itt a közéletben?
Biztos emlékszik rá, tisztelt elnök úr, hogy először robbant az úgynevezett VS-botrány, amikor kiderült az, hogy az ön unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltségébe tartozó New Wave cég összesen több mint félmilliárd forintban részesült támogatásként a Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól. Ugyancsak a New Wave-hez kötődő üzleti kör mintegy 630 millió forintnyi közpénzt kapott, szintén közvetve a Magyar Nemzeti Banktól az alapítványokon keresztül. De mehetünk egy kicsit távolabb, önnek van egy másik unokatestvére is, őt Szemerey Szabolcsnak hívják, ő se maradt ki a Magyar Nemzeti Bank pénzosztásából, ő 400 millió forintos MNB-hitelt kapott. És hogy már a családban maradjunk, a felesége, aki kecskeméti polgármester, nem személyesen kapta meg ezt a pénzt, hanem a város javára úgymond, a duális oktatási központ kialakítására fizetett ki az alapítvány mintegy 12 milliárd forintnyi közpénzt.
De ön saját magával sem volt szűkmarkú, elnök úr, hiszen az önről írt Sakk és póker című könyvre több mint 20 millió forintot adott át az alapítvány a Kairosz Kiadónak, illetve 2500 példányt vásárolt abból a kötetből, ami az ön Heti Válaszban megjelent írásait tartalmazza.
Egyébként lehetne még ezt a sort folytatni, hogy például a Szemerey Tamás érdekeltségi körében lévő kis bankokhoz mennyi pénz került, olyan bankokhoz, amelyek egyébként az ön fiát is hitelezik, vagy hogy került 3,5 milliárd forint Mészáros Lőrinchez. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Ön szerint ez rendben van, elnök úr? Nem kéne lemondania ezután? Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť