Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Full text search

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Nagyon szépen köszönöm. Tehát, Répássy képviselő úr, mint említettem, múlnak a gyermekévek, és az ön emlékei is fakulnak, hiszen mikor jelentette ki ezt a Jobbik, hogy egy országos népszavazás a legkiválóbb eszköz? 2015 végén. És mit csináltak önök, amikor itt Vona Gábor ezt elmondta?
Szemtelen, arcátlan módon Vas Imre is közölte, az államtitkáraik is közölték, hogy ez egy rossz, drága, kiszámíthatatlan megoldás (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Így van!), amivel szemben kétségek merülnek fel. Mi akkor is azt mondtuk és most is azt mondtuk, önök megváltoztatták a véleményüket, mi nem, mi most is azt mondjuk, hogy inkább az országos népszavazás, mint a semmi. Csak egy problémám van önökkel… (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) - és ne gágogjon közbe, nyomjon gombot! (Derültség a Jobbik soraiban. - Dr. Vas Imre: Egy kicsit kulturáltabban!)
Az a problémám önökkel, hogy amit mi javasolunk, egy sokkal erősebb eszközt, mint az országos népszavazást, az miről szólt? A fideszes népszavazási kérdést szeretnénk beemelni a fideszes Alaptörvénybe, és szánalmas módon a fideszes képviselők erre hisztiznek és nemet mondanak, mert nagyon jól tudják, hogy a politikai napi érdekük azt kívánja, hogy ezt a feszültséget fenntartsák őszig. (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Úgy van!)
Csakhogy azóta mi történt? Brüsszelben kifőzték a be nem fogadott migránsok után fizetendő fejpénz ötletét. Tessék elmondani, hogy Navracsics biztos úr, aki részt vett ebben a konszenzusos döntésben, hogyan nyilvánult meg! Miért nem meri Répássy képviselő úr ezt tisztázni? Ötödször kérdezem meg öntől személyesen, nem mástól. Miért nem meri tisztázni a volt főnöke, a saját volt vagy jelenlegi párttársa viselkedését?
Tehát elmondhatjuk, hogy önök a XX. században maradt erőként szemben állnak azokkal a követelményekkel, amelyek egy gyors, megbízható, olcsó eszközt ajánlanak. Nem kizárólagos módon, mert mi támogatunk egy országos népszavazást is, csak abban a korban, amikor a be nem fogadott migránsok után fejpénzt szabnak ki - egyébként részben az önök részvételével, ha úgy vesszük -, egészen arcátlan álláspont az, hogy tudatosan húzzák az időt őszig, pedig elindulhatnának más irányba, mégsem teszik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Ezért mondtam azt, hogy önök a XX. századhoz tartoznak, mi pedig a XXI.-hez, és arcátlan, farizeus módon, házszabálysértés árán is húzták-halasztották az egész problémakör megoldását, ahogy teszik most is. Szégyelljék magukat! (Taps, közbeszólások a Jobbik soraiban: Így van!)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť