DR. HOFFMANN RÓZSA,

Full text search

DR. HOFFMANN RÓZSA,
DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Megszokhattuk már, hogy amikor oktatással foglalkozó törvények vitája folyik a parlamentben, akkor az indulatok egy kicsit magasabbra csapnak a szokásosnál, és az ellenzéki pártok előszeretettel fejtik ki saját koncepciójukat, fogalmaznak meg állításokat anélkül, hogy ezeket tényekkel, adatokkal bizonyítanák. Itt is hallottunk egy sort ebből az előzőekben, ezért én fontosnak tartom elmondani azt most, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt hogyan látja az előttünk álló törvénycsomagot, és hogyan vélekedik róla.
Három, oktatással foglalkozó törvény módosításáról van szó, mind a három 2011-ben vagy azt követően született meg. Azóta eltelt tehát öt év. A szervezetelmélettel foglalkozó tudomány és gyakorlat egyetért abban, hogy ha egy-egy nagy rendszer átalakítása elkezdődik, akkor egy idő után megmutatja annak pozitív, negatív oldalait, és ezen egy idő után természetesen változtatni kell. Egy ilyen nagy rendszer, mint az oktatási rendszer, legalább egy évtizedes kifutási idővel tehető csak olyanná, hogy biztosak legyünk abban, hogy jól működik.
Meglátásom, meglátásunk szerint ez történt most, jóllehet, a változtatásokat egy kicsit felgyorsította, kikényszerítette az a nagyrészt politikailag motivált hullám, amelyet január eleje óta láttunk, és amelyben nem egy ellenzéki politikus személyesen is az élére állt azoknak a tiltakozásoknak, követeléseknek, amelyeknek egy része, a szakmailag elfogadható része itt olvasható ebben a törvénycsomagban.
Még egy általános észrevételt tennék, mielőtt a részletekre rátérnék. Napjainkban világszerte - Európában különösen - igen nagy hangsúlyt kap a demokráciára nevelés, a demokratikus állampolgár nevelésének a kérdése. Nemzetközi fórumokon rendre tanácskozási téma. A demokrácia legfontosabb eszköze a párbeszéd. Számunkra elég fontos tanulsága volt a megelőző időszaknak, hogy azok az önmagukat demokratikusnak valló erők, akik a követelések élére álltak, elzárkóztak a párbeszédtől amiatt, hogy nem vettek részt a köznevelési kerekasztal munkájában, amely óriás erőfeszítés volt az azt vezető miniszter, államtitkár úr és a munkatársak részéről, és amely eredményesen zárult, illetve nyilvánvalóan folytatódik még, hiszen mindig vannak és lesznek a köznevelésnek vitatható és vitatott kérdései.
Nézzünk néhány konkrétumot! A szakképzésből azt emelném ki, éppen ellentétben azzal, amit az előzőekben hallottunk, hogy a szakmunkásokat a kormány nem tekinti egyenrangú állampolgároknak. Egy sor olyan intézkedést valósít meg a szakképzési törvény, amely a szakképzésben részt vevő fiatalok helyzetén lényegesen javít. Ilyen az államtitkár úr által is említett harmadik szakképzés megszerzését szolgáló szakmai vizsga ingyenessége, az iskolák profiljának tisztítása és sok egyéb. Szó sincs arról, hogy a szakképzést irányító szakemberek ne tudnák, hogy ma már nem Trabantokat szerelünk kulcsokkal és kalapáccsal, pontosan tudják, hiszen a legtöbben a gyakorlatból jöttek, éppen azt szolgálja a szakképzés átalakítása, hogy végre olyan legyen a szakképzésünk, amely megfelel a XXI. század igényeinek.
Ugyanakkor felhívnám a figyelmet arra, hogy a kerettantervek elkészítése, összeállítása, tartalma körül még mindig igen sok a vita. Nagyon nehéz kérdés, nem is tartom valószínűnek, hogy olyan kerettantervek fognak születni - hiszen ilyen még sose volt -, amelyekkel mindenki elégedett, de fontosnak tartom azt, hogy ezekben a kerettantervekben megjelenjék az, hogy a szakmát tanulóknak is a világot ismerniük kell, a világban jól kell tájékozódniuk, ezért nagyon óvatosan kell bánni a kihagyásokkal és azokkal a tartalmakkal, amelyek belekerülnek. Ez nem a törvény témája, hiszen a kerettantervet általában miniszterek adják ki, inkább csak egy felhívást szerettem volna itt megfogalmazni, hogy ezt igen lelkiismeretesen, körültekintően és lehetőleg jól kell majd megtenni.
Én magam tetszéssel fogadtam azt, hogy készségfejlesztő iskolának nevezzük át a korábbi speciális szakiskolákat. Jó az, ha egy név fedezi azt, hogy mi annak az intézménynek a tartalma, és ez is egy profiltisztítás a szakképzés területén.
Most áttérnék a köznevelés kérdéseire, amelyektől zengett a média és az ég január óta, és ez elsősorban is a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal kapcsolatos. Nem tudom, mire alapozzák azt az állítást ennek az állításnak a megfogalmazói, hogy az állami intézményfenntartás, a központosítás eleve ördögtől való. Hiszen ők is jól tudhatják, hogy vannak olyan iskolarendszerek, amelyek így működnek, nem is rosszul vagy nem is akárhogyan, hanem nagyon is eredményesen. Önmagában véve az önkormányzati, helyi vagy központi iskolafenntartásból és működtetésből nem következik az, hogy az magas vagy alacsony minőséget szolgáljon. És talán nem szükségtelen emlékeztetnem a hallgatókat arra, hogy 2010 előtt az önkormányzati rendszerben olyan óriási különbségeket, akkora hiányokat, olyan színvonaltalanságot, olyan megengedhetetlen szabálytalanságok sorozatát produkálta a közel háromezer önkormányzat által fenntartott iskolarendszer, hogy emiatt döntött úgy a kormány - és amiatt is, mert az állam szerepét jó megfontolásból erősíteni akarta -, hogy az állam fogja az iskolarendszerben a nagyobb szerepet játszani.
Én tisztában vagyok azzal, hogy egyes ellenzéki pártokat, gondolkodókat erről a súlyos ellentmondásról nem fogom tudni meggyőzni, mint ahogy ők sem fogják a kereszténydemokrata gondolkodókat meggyőzni arról, hogy jobb visszatérni az önkormányzati fenntartáshoz. Az élet eldönti majd, pár év kell még ahhoz, hogy ez az iskolarendszer az eredményeit megmutassa, és abban bízunk, hogy akkor elhalkulnak azok a hangok, amelyek minősíthetetlen vagy nyomdafestéket nem tűrő vagy azt súroló jelzőkkel illetik méltatlanul a mai oktatásirányítás dolgozóit.
Anélkül, hogy legyen egy szervezet, amelyik az intézményfenntartás munkáját ellátja, nem lehet állami iskolarendszert megvalósítani; azt hiszem, ez evidencia. Most ennek a szervezetnek a felépítése és jó működtetése, egyebek mellett ez az, amire céloztam az imént, hogy ehhez egy évtized kell, hogy ez kiforrja magát. A KLIK, amely idáig működött, nagyon sok lehetőséget rejtett magában, és produkált sok hibát. Mi volt ezeknek a hibáknak a gyökere?
Leegyszerűsítve én két tényezőre világítanék rá. Valóban, a költségvetés nem bánt jól a KLIK-kel, ebből adódtak azok a hiányok, amelyeket ugyan utólag az állam mindig pótolt, de olyan ingerültséget, olyan feszültséget váltott ki a területen, amely megmagyarázza azt a sok tiltakozást, amelynek tanúi voltuk. Ezért tehát a jövőre nézve az egyik legfontosabb útravaló vagy tanulság az, hogy a mindenkori intézményfenntartó költségvetését nagyon alaposan kell kiszámítani, karbantartani, hogy ne történhessen az meg, hogy fizetetlen számlák vannak, és így tovább. Ebben az új rendszerben, ismerve a költségvetési számokat is, megvan a lehetőség, de állandóan nyomon is kell követni, mert az iskolarendszer is olyan, mint egy szervezet, hogy bármikor bármi megbetegedhet benne, és annak a kijavítása, gyógyítása bizony költségbe, pénzbe kerül.
A másik tanulság az, amiről itt a parlamentben nagyon kevés szó esett, hogy vidéki viszonylatban különösen, sok helyen nagyon jól bevált a KLIK-es rendszer. Ezért a sikertörténetet nem kell gúnyosan említeni, hanem utána kell nézni, hogy például Békés megyében, Borsod megyében, Somogyban, Tolna megyében ismerek olyan környékeket - és bocsánat, hogy nem említem az összeset -, ahol mind az iskolák, mind a KLIK dolgozói, mind az iskolák környezete tökéletesen elégedett volt a KLIK működésével.
(11.50)
Ez tehát azt jelenti, hogy nem a rendszerből, nem a szervezetből fakadtak a hibák, hanem valószínűleg egyrészt a pénzhiányból - ahol ezek a hibák előfordultak -, másrészt talán az emberi tényező nem megfelelő mivoltából. Ezért tehát az új rendszerben az 56 tankerületi központban - amelyet természetesen mi támogatunk - az egyik legfontosabb feladatnak azt látjuk a megfelelő finanszírozási keretek biztosítása mellett, de azzal egyenrangú módon, hogy a személyek, az emberek, az ott dolgozók kiválasztása alapos legyen, megfontolt legyen és jó legyen. Mert működhet jól Békés megyében az egyik vagy másik tankerület ugyanolyan elvek alapján, és rosszul Budapest ikszedik kerületében egy másik tankerület, ha ott a munkatársak félvállról veszik a munkát vagy nem elég lelkiismeretesek.
Amit még a KLIK-kel kapcsolatban világosan kell látni: a legtöbb probléma azokban a körzetekben, azokban az iskolákban fordult elő, ahol a fenntartó a KLIK volt, a működtető pedig az önkormányzat. Ez a két úr szolgája - vagy más mondások is igazak erre -, jól tudjuk, azért néha problémát okoz. Nem okoz problémát ott, ahol az emberi kvalitás, az emberi hozzáállás olyan, hogy alapvetően a segítő szándék motiválja az iskola munkáját, és ott betömködik a lyukakat, megegyeznek a problémákról, és nem kerül konfliktushelyzetbe az az intézmény, hogy most a fénymásoló papírt ki fizesse. Ahol az önkormányzati vezetés hozzáállása nem pont ilyen, mert más a meggyőződése, vagy éppen megsértődött amiatt, hogy most már nem ő az iskola fenntartója, ott halmozódtak és sokasodtak a problémák.
Ezért a működtetői és a fenntartói, amely két feladatot csak elméletileg, de akkor is nagyon nehezen lehet szétválasztani, a gyakorlatban azonban naponta problémák adódnak, helyeseljük. Méltatlan az iskola ügyéhez, a gyerekek neveléséhez az, hogy azon huzakodjék a KLIK meg egy önkormányzat, hogy most azt a csomag fénymásoló papírt vagy éppen a fénymásoló patront - mikor ezek a legtöbbször bagatell tételek - ki fizesse ki. Ettől kezdve, ha valahol hiányzik a fénymásoló papír vagy a fénymásoló patron, joggal lehet majd az állam, azaz a tankerület szemére vetni, hogy nem teljesíti a dolgát.
A köznevelési törvénnyel kapcsolatos módosításokból kiemelném a sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó sok-sok változtatást, amely megint csak azt igazolja, azt bizonyítja, hogy a gyerekek, a hátrányban lévő gyermekek, a fogyatékkal élő gyermekek iránt igen nagy a kormányzat felelőssége, jó az utazó gyógypedagógusi hálózat és így tovább.
Még egy megfontolást szeretnék itt elmondani, hogy a tankerületi központok - amelyekből, úgy tudjuk, 56 lesz - munkatársai az iskolák fenntartói és működtetői lesznek, tehát bizonyos értelemben irányítói, vezetői feladatokat látnak el az iskolák mellett vagy éppen fölött, jóllehet partneri kapcsolatban, mert ez csak így helyes. Ebből a megfontolásból adódik, hogy talán szerencsés lenne a tankerületek munkatársait kormánytisztviselői státuszba venni, hiszen ők a kormányzatot képviselik ott a megfelelő régiókban.
Csak erősíteni tudom azt, amit Pósán képviselő úr mondott, hogy nagyon támogatjuk a köztársasági ösztöndíj összegének az emelését, és a doktori ösztöndíjjal való kapcsolatba hozatalát.
Befejezésként: tehát szükségszerű időről időre változtatni a dolgokon, amiket a legjobb szándékkal és a legjobb tudással, demokratikus módon, többségi szavazattal, tehát sok-sok ember véleményét beépítve alkottak meg az elődök, ez mindig is így volt. Azt mondják, hogy az életben csak egy dolog állandó, ez pedig a változás, ezért tehát szükségszerű változtatni a törvényeken, mindazonáltal az állandóság is kell. Különösen ajánlanám megfontolásra azt, hogy az egyes iskolatípusok elnevezését a felsőoktatás vonatkozásában is és a köznevelésben is nem szerencsés túl gyakran változtatni. Az emberek gondolkodása lassabban követi ezeket a változtatásokat, és jó, ha tudja a szülő és a gyerek, hogy az egyik vagy másik iskolatípustól mit várhat és mit jelent.
Én kívánok sok sikert ehhez az új rendszerhez. Itt is felhívnám a figyelmet a készülő, átalakítandó Nemzeti alaptanterv és kerettantervek fontosságára, amely megint sok vihart fog kiváltani, és jogosan, mert mindenki elvárja abba beletenni azt, amit ő nagyon fontosnak tart. Továbbá - befejezésként - a kis iskolák gondozására szeretném kérni az oktatásirányítást.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť