DR. NAGY ISTVÁN

Full text search

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Egyezkedjünk! Azt az ajánlatot szeretném önnek tenni, hogy amennyiben konkrétan meghatározza, hogy mely területekről van szó (Gőgös Zoltán: Most mondtam!), akkor én mindegyiket darabonként kivizsgáltatom, és az eredményeket az ön rendelkezésére bocsátom. Nagyon sokat tennénk a közhangulat és a közjó érdekében is azáltal, hogy konkrétumokról beszélünk, mert csak körüllengi egy mítosz, egy rosszízű legenda ezt az egész történetet ahelyett, hogy a konkrétumokat megvizsgálva tudnánk erről beszélni, és tudnánk a felelősöket, ha van, felelősségre vonni, illetve önt pedig megnyugtatni, hogy ne kelljen itt ezekről a kérdésekről beszélni.
A 2016. évi legeltetési időszakban az igazgatóság természetvédelmi őrszolgálata 215 darab ütemezett ellenőrzés lefolytatását tervezi, amelyből a Bihari-sík, amit ön említett, 56 darab ellenőrzéssel érintett. Remélem, hogy az ellenőrzések alapossága (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) meg fogja nyugtatni kedves képviselőtársamat. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť