DÖMÖTÖR CSABA,

Full text search

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Nincs új a nap alatt. A 2016-os népszavazást azok akarják megfúrni, akik egyébként is következetes bevándorláspárti politikát folytattak az elmúlt években. Lehet jogászkodni, lehet technikai érvek mögé bújni, lehet zavaros javaslatokat tenni, de egy bizonyos, a helyzet világos, ugyanaz a baloldal akarja megakadályozni, hogy az állampolgárok döntsenek ebben a sorsdöntő kérdésben, amelyik már 2007-ben is arra tett javaslatot, arra gyártott stratégiát, hogy bevándorlókat telepítsen Magyarországra.
Ugyanazok a pártok támadják most a népszavazást, akik egy évvel ezelőtt azt is elvitatták, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás bármilyen problémát jelentene. Azt mondták, álproblémáról van szó. Ugyanaz a baloldal fúrja most a népszavazási kezdeményezést, amelyik a kormány egyetlen, a biztonság erősítését célzó javaslatát sem támogatta, így nem támogatta a határzárat vagy a honvédség közreműködését.
Az még hagyján, hogy nem támogatták ezeket az intézkedéseket, de voltak olyan szereplők is, akik egyenesen aláírást gyűjtöttek a kényszerbetelepítés mellett. Aztán ugyanez a baloldal most megpróbálja elkaszálni a kényszerbetelepítésről szóló népszavazást. Ma itt az Országgyűlésben újra megpróbálták meggátolni a referendumot. Nyilvánvaló, hogy azért is kapkodnak, mert saját aláírásgyűjtésük kudarcba fulladt, ami rendkívül kínos lehet az MSZP elnöksége számára, nagyon-nagyon kínos. Ezzel a magatartással egyébként a baloldal Brüsszel kezére játszik, teszi ezt úgy, hogy a brüsszeli vezetők eközben példátlan zsarolási manőverbe kezdtek. Nem elég, hogy mihamarabb át akarnak verni egy kötelező szabályozást a kényszerbetelepítésről, de hogy még felháborítóbbá tegyék ezt a javaslatot, minden bevándorló után közel 80 millió forintos bírságot erőltetnének Magyarországra abban az esetben, ha Magyarország nem fogadná el ezt a tervet. Az embertelen brüsszeli kalkuláció egyébként azt is jelenti, hogy míg egy magyar emberre hét év alatt 1 millió forint brüsszeli forrás jut, egy bevándorlóra csaknem 80 millió. Ez akkora összeg, amiért egy magyar állampolgár csaknem negyven évig melózik.
Brüsszel üzenete egyébként világos: az állampolgárok jobb, ha nem szólnak bele a jövőjüket évtizedekre meghatározó kérdésbe. Világos azonban a magyar kormány álláspontja is: a leghatározottabban visszautasít a magyar kormány mindenféle zsarolást, és ragaszkodik ahhoz, hogy a nemzetállamok saját maguk dönthessenek arról, hogy kivel akarnak együtt élni és kivel nem.
(14.50)
S határozottan kimondjuk, hogy Brüsszel javaslata épp annyira embertelen, mint amennyire felháborító, pont annyira, mint a baloldal cinikus hozzáállása.
Tisztelt Ház! A szocialisták pártelnöke a hétvégén úgy fogalmazott, hogy rossz kérdésre csak rossz választ lehet adni. Ismerősek voltak nekem ezek a szavak, ezért kicsit utánanéztem, és azt találtam, hogy a baloldal nem először használja azt a kifejezést, hogy „rossz kérdésre rossz válasz”, ezt használta korábban többek között Mesterházy Attila, Lendvai Ildikó, Szigetvári Viktor és a baloldal valódi vezetője, Gyurcsány Ferenc is. Korábban mondták ezt, s tudják, hogy melyik ügyben? A külhoni magyarok kettős állampolgársága ügyében mondták ezeket. A baloldal a december 5-i népszavazás ügyében is arcpirító álláspontot vitt, nem véletlen, hogy a választók azóta sok alkalommal mondtak ítéletet a baloldal felett. Ha a kényszerbetelepítés ügyében a baloldal az eddigi álláspontját viszi tovább, akkor a jövőben is ezt teszik majd, először az MSZP kongresszusán, majd utána mindenhol máshol. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť