DR. SIMON MIKLÓS

Full text search

DR. SIMON MIKLÓS
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkéntes honvédségi alapkiképzés bevezetéséről szóló határozati javaslatot, amelyet a Jobbik képviselői nyújtottak be, a Honvédelmi és rendészeti bizottság is megtárgyalta, és a bizottság nem tartotta támogathatónak. Ennek több oka is van. A tervezetben több olyan, közjogilag bizonytalan, illetve az önként részt venni szándékozó állampolgárokra nézve esetlegesen hátrányos felvetés szerepel, amelyek miatt annak támogatását nem javasoltuk már akkor sem.
Jelen formájában nem kellően kiforrott, számos alapvető jogi és szakmai kérdést vet fel a javaslat, továbbá nem kellően behatárolt, nem jelöli ki megfelelően a konkrét célokat és szakpolitikai döntési pontokat. Példaként említeném az önként jelentkezők jogállását, behívhatóságát, büntetőjogi és kárfelelősségét, de emellett számos más aggályt is felvet. A tervezet olyan javaslatokat fogalmaz meg, amelyek mögött azonban a szükséges hatásvizsgálatok megléte nem látható sem a honvédelmi képességek, sem nemzetgazdasági tekintetben. A hatásvizsgálatok elvégzése nélkül a tervezet költségvetési támogathatósága tekintetében sem lehet felelős döntést kialakítani.
A javaslatban felvetett önkéntes részvétel egy olyan országos vonatkozású, a magyar állampolgárok jelentős hányadát érintő kérdéskör a honvédelmen belül, amelyre nézve számos kérdést kell még tételesen megvizsgálni és döntést hozni benne. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť