DÖMÖTÖR CSABA,

Full text search

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Képviselő Asszony! Felszólalásában utalt az otthonteremtési programra, melyet a kormány január 1-jével indított el, ennek célja, hogy minden magyar család saját lakáshoz vagy házhoz jusson elérhető áron. Az új program a kormány szándékai szerint ahhoz is hozzájárul majd, hogy több gyermek szülessen.
Fontos tény, hogy az otthonteremtési kedvezményt és az államilag támogatott lakáshitelt is a bankokon keresztül lehet igényelni. Ugyanakkor az is fontos tény, hogy ehhez a forrásokat az állam és a magyar adófizetők biztosítják. (Bangóné Borbély Ildikó: Adófizetők!) Magától értetődő tehát, hogy a megfelelő tájékoztatás érdekében fel kell tüntetni, hogy ez a támogatás nem a bankoktól, hanem az államtól és végső soron a magyar adófizetőktől származik.
Amikor a kormány erről döntött, akkor nemzetközi példákat is figyelembe vett, mindenekelőtt a brit példát. A brit kormány a magyarországihoz hasonló módon arculati kézikönyvben határozza meg, hogy az ottani otthonteremtési program esetében hogyan kell feltüntetni a kormányzati logót. Itt tartom a kezemben ezt az arculati kézikönyvet (Felmutatja.), kapaszkodjon meg, betűtípussal és színkóddal van ellátva ugyanúgy ez az arculati kézkönyv. Képviselő asszony talán egyetért azzal, hogy ha Nagy-Britan-niában, a több száz éves piacgazdasági és demokratikus hagyományokkal rendelkező Nagy-Britanniában megfelel ez a megoldás, akkor talán nálunk is megteszi.
Nem ez az első eset, amikor önök a bankok érdekeit védik. (Bangóné Borbély Ildikó: Nem erről volt szó!) Ugyanezt tették akkor, amikor teret engedtek a devizahitelezésnek. Ennek eredménye jól ismert: a 2004-es 150 milliárdról 2010-re 3000 milliárdra nőtt a devizahitelek nagysága. A szocialista lakáspolitika csak eladósodást, új lakásokat nem hozott. (Dr. Harangozó Tamás: Nem?)
Ön a felszólalásában azt javasolta, hogy a kormány biztosítsa az otthonteremtés lehetőségét minél szélesebb rétegek számára. A kormány éppen ezt teszi a 10 milliós CSOK-kal, az áfacsökkentéssel vagy éppen az engedélyezési eljárások egyszerűsítésével. Arra kérjük önöket, hogy a banki érdekképviseleti tevékenység helyett inkább álljanak a magyar családok oldalára, és támogassák a kormány új otthonteremtési programját. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť