VÉCSEY LÁSZLÓ,

Full text search

VÉCSEY LÁSZLÓ,
VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2016. március 24-én megtárgyalta a T/9298. számon benyújtott, a Magyarország Kormánya és Mongólia Kormánya között a diplomata- és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság a Házszabály 46. §-ára tekintettel 27 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett összegző módosító javaslatot és összegző jelentést fogadott el. Az összegző módosító javaslat tartalmazza a Külügyi bizottság egypontos technikai jellegű módosító indítványát, amely jogtechnikai pontosítást tartalmaz.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat segíti a két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzését azáltal, hogy az eddiginél hosszabb időre mentesíti az utazókat a vízum beszerzésének időigényes eljárása alól, tehát egyre közelebb kerülünk a magyar-mongol kapcsolatrendszer fejlesztéséhez. Kérem, hogy minderre tekintettel a törvényjavaslatot szavazataikkal támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť