KEPLI LAJOS

Full text search

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Van egy 40 éves történetű intézmény a Népligetben, amely százezres látogatottsági számokat döntöget évente, és amelyet úgy hívnak, hogy Planetárium. Ezt mindannyian ismerjük, legalábbis az én korosztályom a gyermekkorunkból, ifjúkorunkból, iskolai kirándulások, látogatások célpontja volt, és a mai napig is, illetve egészen a múlt hét végéig tömegével látogatták gyerekek, családok, felnőttek, hiszen rendkívül érdekes ismeretterjesztést kaphattak a csillagászatból, a csillagokból azok, akik oda ellátogattak.
(15.50)
A természettudományos képzésnek egy rendkívül fontos háttérintézményeként működött ez a Planetárium. Körülbelül 2-3 milliárd forintos összegből teljesen felújítható lenne ez az intézmény, ám eddig a kormányzat nem biztosított erre forrást, így múlt hét végén határozatlan időre bezárta a kapuit ez a nagyszerű intézmény. Nem tudjuk, hogy ki fog-e még valaha nyitni, hiszen az épület állapota annyira kritikus, hogy ha ezt így hagyjuk, hogy az időjárás és a különböző tényezők martaléka legyen, akkor már nem fogják tudni felújítani, esetleg egy teljesen új épületet felhúzni a helyére, nyilván ennek a költségnek a többszöröséért. Ebben a 3 milliárd forintban már a gépészet cseréje is benne van, tehát teljesen modern készülékekkel volna kivitelezhető egy olyan XXI. századi planetárium, ami a gyermekek, az ifjúság oktatásában egy rendkívül fontos szerepet játszik és a felnőttekében is, hiszen a csillagászati képzés mindig is egy kicsit olyan hiányos területe volt - én azt gondolom - a természettudományos oktatásnak, hiszen nagyon kevés ilyen intézmény található Magyarországon.
Kérdésem az, hogy mit kíván tenni a kormány, megmentik-e ezt a jeles intézményt, szánnak-e erre forrást a közeljövőben, és hogyha igen, akkor mikor fog ez megtörténni. Várom érdemi válaszát, államtitkár úr. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť