DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kicsit furcsa ez a helyzet, mert valóban egy ötpárti előterjesztésről van szó, és ilyenkor az ember nem tudja feltétlenül a javaslattal kapcsolatos személyes véleményét vagy akár a pártpolitikai véleményét ismertetni, ezért én azt a megoldást igyekszem választani az előterjesztői expozémban, hogy minél inkább pártfüggetlenként szeretném bemutatni a javaslatot, illetve az ezzel kapcsolatos értékrendi dolgokat, illetve személyes meggyőződésemről, személyes élményeimről szeretnék beszélni, ami a javaslat előterjesztésében szereplő tárgykört illeti.
Mindenekelőtt engedjék meg, hogy mindannyiunk nevében köszöntsem Urr Anitát, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkárát, aki személyes jelenlétével is megtisztelte a plenáris ülést. (Taps.)
Valóban egy ötpárti előterjesztésről van szó, amely négypártinak indult, de maga a kezdeményezés nem pártpolitikai jellegű, és nem is a pártoktól indult, hanem Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke a Kulturális bizottságban májusban esedékes meghallgatásán, illetve a bizottság meghallgatásán kezdeményezte azt, hogy a törvényhozók hozzák létre a magyar parasport napját. Emellett másik két kezdeményezést is tett egyébként a bizottság tagjai, illetve a plenáris ülés felé, nem feledkeztünk meg arról sem természetesen, de örülök annak, hogy egy bő fél év elteltével arra sor kerülhetett, hogy az egyik kezdeményezés ilyen módon idekerülhetett az Országgyűlés elé.
A javaslatban nemcsak a parasport napja szerepel, hanem a sport napja is, ami nagyon sok emberben, akik a sportszakmában dolgoznak, illetve, akik nyomon követik a sporttal kapcsolatos eseményeket, némi magyarázkodásra kell hogy okot adjon, hiszen a sport napja már létezik, egész pontosan létezett jogilag, valóban ezt létrehozta a korábbi jogalkotó, azonban egy kettős derogáció során ez kikerült a magyar jogrendszerből. Tehát jelen pillanatban úgy létezik a sport napja, hogy jogi alapja nincsen. Ezt egyébként a parasport napjával kapcsolatos kodifikációs munka során vettük észre, hiszen azt szerettük volna mintaként használni a parasport napjának bevezetésekor is, és akkor szembesültünk ezzel, hogy a sport napja nem található meg a jogrendszerben, ezért van szükség arra, hogy akkor már egy határozati javaslatban ezt pótoljuk.
Nemcsak ez a két nap került bele végül az előterjesztésbe, hanem a diáksport napja is. Nyilván szerettük volna azt az előterjesztőkkel közösen, ha minél szélesebb körben tudjuk a sportolókat, a sport iránt fogékony embereket megszólítani és a javaslat hatókörébe vonzani, és ezért merült fel az egyeztetések során, hogy a diáksport napjával is egészüljön ki a javaslat. Erről a későbbiekben részletesebben is szeretnék beszélni, hiszen a magyar diáksport napja már egy gyakorlatban létező kezdeményezés, a Magyar Diáksport Szövetség sikere, ez az előterjesztés ebben az esetben csak az Országgyűlés általi elismerését jelenti annak a munkának, amit a Diáksport Szövetség már elvégzett.
Amikor Szabó László a bizottság ülésén megtette ezt a kezdeményezést, és kérte a törvényhozókat arra, hogy akkor a parasport napjával is ismerjük el a parasportolók küzdelmeit, munkáját - és nyilván ennél sokkal többet, hiszen a parasport sokkal többet jelent annál, mint amit szűk értelemben csak sportszakmai tevékenységnek tekintünk -, akkor a bizottság elnökeként különösen megszólítva éreztem magam, hogy ebben a kezdeményezésben segítsem a bizottság munkáját, és hogy minden pártpolitikától mentes legyen ez az előterjesztés, ezért kezdeményeztem az ötpárti egyeztetést.
Nemcsak a bizottsági elnöki tisztségemből adódóan álltam e mellé a kezdeményezés mellé, hanem személyes meggyőződésem is vezetett természetesen. Ez az a kegyelmi pillanat, amikor a politikusok személyes meggyőződése is a hivatali munkájukkal, illet-ve kötelezettségükkel egybeesik, és egy kicsit szeretnék erről részletesebben beszélni a parasport kapcsán, hogy milyen élményeket tudtam átélni ezzel kapcsolatban egyrészt elnök úrnak köszönhetően is, hiszen rendszeresen meghívott és meghív a Paralimpiai Bizottság különböző rendezvényeire, másrészről pedig az ezeken a különböző sportrendezvényeken tapasztalt személyes élményeim miatt is.
Ahogy említettem az előbbiekben is, a parasportnak önmagán túlmutató jelentősége is van, hiszen minden olyan kezdeményezés, amely fogyatékossággal élő embereket is érint, az minden esetben társadalmi kérdés is. Azért választottuk ezt a napot, jelesül február 22-ét a Paralimpiai Bizottság javaslatára a parasport napjává, mert ennek az eseménynek a kapcsán elmondható az, hogy Halassy Olivér személye és a sportegyesület megalakulásának a körülményei is egyaránt alkalmasak arra, hogy a teljes hazai fogyatékossport-társadalom magáénak érezhesse ezt a napot. Ez egy nagyon fontos szempont volt, amikor ezt a javaslatot előkészítettük, hogy ne csak szűk értelemben a parasportolóknak, hanem minden egyes fogyatékossággal élő embernek igyekezzünk a teljesítményét elismerni.
Sok egyéni próbálkozást követően Fejes András, az első magyar paralimpiai érmes és Tauber Zoltán, az első magyar paralimpiai aranyérmes sportoló közreműködésével a Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon tanárai és diákjai 1970. február 22-én tartott közgyűlésen megalakították a lábszáramputált kétszeres olimpiai bajnokról elnevezett sportklubot, a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubját, és ez az az esemény, amelyet a parasport napjává javasol mindegyik frakcióval rendelkező párt egy-egy képviselője azért, hogy az elismerésünket kifejezzük.
Úgy gondolom, hogy minden egyes ilyen kezdeményezés, ahogyan mondjuk, kiégett politikusok érzelem nélkül szoktak erről beszélni, azt szokták mondani, hogy a társadalmi kohézió erősítéséhez hozzá tud járulni, azonban egy picit szeretném közelebb hozni önökhöz azokat a személyes élményeket, amelyek engem is a parasporthoz és a parasportolókhoz közelebb hoztak az elmúlt években.
Képviselői munkám során végig, és bizottsági elnökként pedig különösen úgy éreztem, hogy azok a területek, amelyekért az a bizottság felel, amelynek a vezetését én igyekszem ellátni ebben a ciklusban, mindegyike olyan, hogy nem elégséges az, ha magát a törvényhozási vagy törvényhozói munkát nyomon követem, hanem igyekszem minél több intézménylátogatást kezdeményezni, és amint a harmadik gyermekem elég nagy lett ahhoz, hogy el tudjak indulni szerte Magyarország intézményeibe, akkor meg is kezdtem ezeket az intézménylátogatásokat, és három hónapos gyermekemmel együtt például végiglátogattam a nagyobb egyetemek rektorait, a keresztény egyházak vezetőivel is tárgyaltam a kulturális és oktatási intézmények fenntartásáról, illetve azok helyzetéről, és általános iskolákba, középiskolákba is látogattam szerte Budapesten, illetve kiemelt és nemzeti minősítésű kulturális intézményeket is felkerestem, és a Paralimpiai Bizottság rendezvényein is részt vettem, amennyire ezt meg tudtam tenni.
Általában az intézménylátogatások során olyan nagy meglepetés nem ért a személyes élményeim kapcsán, hiszen mindenhol nagyon pozitívan fogadtak, és nagyon sok helyen találkoztam a szakmai alázattal, az emberi odafordulással, a rátermettséggel és a mindennapok hőseivel, ha lehet így nevezni azokat az intézményvezetőket, illetve pedagógusokat vagy kulturális dolgozókat, akik ezeken az intézménylátogatásokon fogadtak. De általában az történt velem, olyan érzelmeket váltott ki belőlem egy-egy intézménylátogatás, amire előzetesen számítottam is, tudtam azt, hogy a pedagógusok milyen emberfeletti munkát végeznek nagyon sokszor, mennyire fontos emberi tulajdonságoknak vannak birtokában azok, akik hétköznaponként a gyerekeinkkel együtt töltik az idejüket, és arra számítottam, hogy a Paralimpiai Bizottság rendezvényein a fogyatékossággal élő emberekkel való találkozások során elsősorban az együttérzés és a szolidaritás érzése lesz az, amit érezni fogok ezeken a rendezvényeken.
Nem mintha nem éreztem volna ezeket, és nem mintha úgy gondolnám magamról, hogy nem tudok kellő odafordulással viseltetni irántuk, de ha az első érzéseimet és élményeimet őszintén szeretném megosztani önökkel, akkor sokkal inkább éreztem magam úgy ezeken a rendezvényeken, hogy sikeres emberek között vagyok, akik le tudják győzni saját magukat is, és képesek arra, hogy példát mutassanak másoknak.
Ez az érzés egy picit meglepő volt számomra, hogy nem a fogyatékosság léte volt az, amit elsődlegesen éreztem, hanem egy teljesen más jellegű érzés kerített hatalmába, és ezért is igyekeztem és igyekszem a parasportolók és a Paralimpiai Bizottság felé fordulni, mert igazából ezek azok az élmények, amelyek során sokkal közelebb tudtam kerülni, úgy érzem, az ő problémáikhoz és az ő világukhoz.
A legutóbbi szabadidősportrendezvény, amin részt vettem, szintén egy nagyon meghatározó élmény volt.
(13.20)
A Kolonics-emlékfutáson vettem részt, ahol a futópartnerem Orbán Csaba „Kabóca” volt, aki egy majdnem teljesen vak futó, és vele kötelékben futottam zuhogó esőben, részben terepen, tele pocsolyákkal, és ez az élmény szintén sokkal közelebb hozott engem ezeknek az embereknek az életéhez, és sokkal többet jelentett, mint mondjuk, elolvasni róla különböző újságcikkeket, hogy milyen, akár az én sporttevékenységemhez képest majdhogynem felfoghatatlan sportteljesítményre képes. Úgy gondoltam, hogy az, ha ezeket az élményeket akár a parasport napján keresztül az iskolákban és a gyerekek számára szintén elérhetővé tudjuk tenni, akkor nagyon sokat tudunk azért tenni, hogy ezeknek az embereknek a problémái iránt sokkal fogékonyabbak legyenek, és a jövő generáció egész más szemlélettel tudjon hozzáállni a fogyatékos emberek életéhez, mint akár az én generációm, de az ezt megelőző generációk pedig talán még kevésbé voltak érzékenyek e tekintetben. Ez volt az, ami személyes meggyőződésként leginkább vezetett, amiért már a bizottsági ülés szünetében odamentem elnök úrhoz, hogy én akkor nagyon szívesen segítem ezt a kérdést. Valóban, az előterjesztés tekintetében megtisztelő számomra, hogy az előterjesztők között lehetek.
A parasporthoz hasonlóan egy rendkívül fontos kérdés, bár nem összehasonlítható vele a diáksport kérdése, amely szintén egy nagyon magával ragadó ügy, azt hiszem, mindannyiunk számára, akik szülők vagyunk vagy gyermekeket nevelünk, hiszen ennek a társadalmi megítélése és a diáksport, illetve a gyerekek egészségtudatos nevelésének a kérdése ugyanúgy talán egy kicsit háttérbe szorított kérdés a közéletben, mint ahogyan egyébként a parasport vagy a fogyatékossággal élők sportja az. Ehhez leginkább három gyermek édesanyjaként tudok kapcsolódni, illetve valamennyire, ha a fiatalság sportolási szokásairól van szó, akkor a legfiatalabb országgyűlési képviselőként is. Ezek azok a kapcsolódási pontok, amelyeket a diáksporthoz… - illetve kicsit kitágítanám a kört, mert a diáksport napjának az elismerése, ennek is önmagán túlmutató jelentősége van, a fiatalok egészségtudatosságának a fokozása, amelyhez egyébként maga a diáksport napja is és a diáksport támogatása elengedhetetlen.
A múlt héten nagyon érdekes volt; volt egy tv-szereplésem, amikor ez a kérdés is szóba került, hogy miért pont a sporttal kapcsolatban tudunk mi négypárti, illetve ötpárti előterjesztést a Ház elé tárni, nem tudnánk-e valamilyen fontosabb kérdésben összefogni és egy irányba venni a hajóink orrát. Annyira megdöbbentett ez a kérdés, és valószínűleg ez egyébként nemcsak annak a konkrét újságírónak a reakciója volt, hanem egy általános társadalmi reakció, hogy a sport nem egy fontos dolog. Elgondolkodtam ennek kapcsán, és akkor is azt válaszoltam, hogy ha az életemben egyetlen kívánságom lehetne, csak egyetlen kívánságom, amit bármilyen kihívás legyőzése kapcsán választhatnék, biztos, hogy azt választanám, hogy a gyerekeim egészségesek legyenek. Nem tudnék ennél fontosabbat mondani, semmi nincsen, ami ezt meg tudná előzni. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a gyerekek, a fiatalok mozgását, a mozgásra való igényét, hogy az életük természetes része legyen a sport és a testmozgás, ezt ki kell alakítanunk. A XXI. században egyébként különösen ki kell alakítanunk, hiszen rendkívül fontos az az egyre inkább terjedő ülő életmód miatt is, hogy megfelelő mozgással pótolják azt, ami egyébként az előző generációkban még akár természetes volt, de mostanában egyre kevésbé az.
Különböző felmérésekből is láthatjuk, hogy a magyar lakosság, ha szabadidősportról van szó, akkor nem tartozik az élharcosok közé, és akkor ezt finoman fogalmaztam meg. Ebben a tekintetben is rendkívül sok teendőnk van a későbbiekben egyaránt. A diáksport napjának az elismerését, mert ahogyan említettem, ez már egy létező kezdeményezés, és mindjárt beszélek egy picit arról, hogy ez hogyan indult el, és hogy milyen szinten tart jelenleg, ennek az elismerése nem csupán egy szimbolikus aktus, úgy gondolom, az Országgyűlés részéről, és nem szabad, hogy csupán egy szimbolikus aktus legyen, hanem annál sokkal több.
Szeretném, ha a döntéshozók, az újságírók és a lakosság is megértené azt, hogy ez miért ennyire fontos, miért ennyire fontos, hogy különösen tudatosan figyelmet fordítsunk arra, hogy a gyerekek mozogjanak, mert ahhoz, hogy egészségesek legyenek, elengedhetetlen, hogy rendszeresen mozogjanak, és ez nem volt része a közéletnek az elmúlt időszakig, pedig egy nagyon fontos befektetés a jövőbe. Nemcsak gazdaságilag kell itt a megtérüléséről beszélni, hogy a sportra vagy a szabadidősportra, a diáksportra költött, de idesorolom a parasportot is, az erre költött adóforintok a gazdaságban aztán a későbbiekben hogyan fognak megtérülni.
Én nem is fogadom el ezt a szempontot. Ez egy másodlagos kérdés megítélésem szerint. A gyerekekbe, a parasportolókba, a szabadidősportba, a diáksportba fektetett forintoknak nem a gazdasági megtérülése a fontos, hanem ez egy értékrendi kérdés. Értékrendi kérdés, hogy egészségesek legyünk, hogy egymáshoz jobban tudjunk kapcsolódni, megértsük egymás életét, egymás élményei, a közös élmények összehozzanak minket egymással. Ez az, ami miatt szerintem a gazdasági megtérülés e tekintetben egyáltalán nem is kell hogy szempont legyen, sőt szerintem a közéletből és a közéleti vitákból száműzni kellene ezt a szempontot, hogy amikor diáksportra költünk, az hogyan térül meg. Egyrészt nem is tudjuk megmondani. Nagyon sok olyan élményhez jutnak a gyerekek és ezáltal egyébként a szüleik és a környezetük is, amelyet nem lehet forintosítani. Amikor az úszásóra végén odamegyek a gyerekeimhez, és azt mondja a fiam, hogy anya, ezt nézd, mit tudok, ezt nem tudom forintosítani. Nem tudom megmondani, ez mennyibe kerül, mert felbecsülhetetlen. Tehát a gazdasági szempontoknak egyáltalán nem kellene dominálniuk akkor, amikor a gyerekekbe fektetett sportolási lehetőségeiket bővítő beruházásokról van szó.
Ugyanakkor a diáksport napjának az elismerése sokkal több kell hogy legyen, mint az a szűk szakmai tevékenység, amelyet ezen a napon az iskolák kapcsolódása, illetve csatlakozása kapcsán elvégeznek azok a pedagógusok, szülők és gyerekek, amiket ezen a napon megtesznek. Ennek önmagán sokkal inkább túlmutató jelentősége van, ahogy a parasportnál is ezt említettem.
Egyébként maga a diáksport napjává a szeptember utolsó péntekét nyilvánítja ez a határozati javaslat. Ezt is szintén a Diáksport Szövetség javaslatára emeltük be, már hogy ezt a konkrét napot a határozatba azért, mert de facto ezen a napon működik most már 2006 óta ez a kezdeményezés. Ez arra irányult akkor, hogy legalább egy olyan nap legyen, amikor a testmozgás mentén tematizáljuk az iskolák tevékenységét. Itt nagyon sok minden, ahogy említettem, a társadalom szempontjából is fontos kérdést is ehhez lehet kapcsolni, az alulról szerveződő sport lehetőségét, az önkéntességét, a társadalom befogadását, a társadalmi befogadást, illetve az egészségfejlesztő testmozgást is.
Ez a 2006-os kezdeményezés mára olyan sikert ért el, amire azt hiszem, minden magyar ember méltán lehet büszke, hiszen Európában számos követőre talált, és idén, 2017-ben elértük azt, hogy ezen a napon már 26 európai államban rendezték meg az európai diáksport napját, ami egyértelműen a magyar diáksport napjára épül, és ezen kezdeményezés kitágításáról van szó. Ez év szeptemberének utolsó péntekén már közel 2 millió gyerek vett részt a regisztráló iskoláknak ajánlott 120 perces programban, illetve nyilván vannak, ahol még többen sportoltak. Ezáltal is az Európai Unió is felfogta és valamelyest támogatta ennek a kezdeményezésnek a létjogosultságát és az elismerését. Úgy gondolom, hogy ezek után az a minimum, hogy a Magyar Országgyűlés is ezt megteszi, és remélem, hogy egyhangú szavazással fogjuk tudni elfogadni ezt az előterjesztést.
Összefoglalásként még egyszer annyit szeretnék önöknek elmondani, hogy a kezdeményezést végig egyeztettük a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Diáksport Szövetség képviselőivel. Ezúton is köszönöm a közreműködésüket és a munkában való részvételüket. Az ő nevükben is kérem szépen önöktől a javaslat elfogadását. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
