CSERESNYÉS PÉTER

Full text search

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A szociális célú városrehabilitációs projekt Hajdúhadházon, „A sport, mely egyenlővé tesz” című projekt megvalósításának elsődleges célja a szociális célú városrehabilitációval érintett akcióterület státuszának emelése, a szegregációs folyamatok lassítása és visszafordítása.
A fejlesztés célja a városrész bekapcsolása a város társadalmi-gazdasági vérkeringésébe egyrészt infrastrukturális beruházásokkal, másrészt pedig a helyi identitást, közösségformálást erősítő tevékenységekkel, amelyek alapját a sport iránt jelentkező intenzív igények határozzák meg. A projekt a városrehabilitációs projektelemek és a sportlétesítmények fejlesztése mellett magába foglalja, foglalta a játszótér fejlesztését is.
A projekt megvalósult, jelenleg fenntartási időszakban van. A múlt héten a sajtóban megjelent, hogy belépődíjat szednek a játszótér használatáért. E hírek tisztázására a Miniszterelnökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium a projekt szabályszerű megvalósítását ellenőrzés keretében vizsgálja. Amennyiben a projektgazda nem a szerződésben vállaltak szerint valósította meg a projektjét, számolnia kell az eljárásrendben meghatározott következményekkel, amelyeket a vizsgálat fog megnyugtatóan tisztázni.
Természetesen, miután itt pénzről van szó, és arról van szó, hogy esetleg nehezebb sorsú embereket hozunk így hátrányos helyzetbe vagy hoz hátrányos helyzetbe, aki pénzt akar szedni, azért azt szeretném megemlíteni, hogy annak idején, amikor önök kormányoztak, vizitdíjat akartak bevezetni anélkül, hogy vizsgálták volna azt, hogy ki tudja-e mindenki ezt fizetni vagy sem (Közbeszólások az MSZP soraiban: Most meg fizetős az egészségügy! - Ha nincs pénzed, nincs ellátás! - Fél-re-beszélsz!), vagy arra is szeretnék utalni, hogy annak idején, míg kormányoztak, önök kétszer is tandíjat próbáltak bevezetni a felsőoktatásban, és mind a kettőt a választópolgárok ellenállása hiúsította meg. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť