Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőről

Full text search

Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőről
Tisztelt Országgyűlés! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem: Lányi Zsolt volt képviselőtársunk 88 esztendős korában elhunyt. Lányi Zsolt 1945-ben lépett be a Független Kisgazdapártba, 1956-ban újjáalakította a párt újpesti szervezetét, 1988-ban az újpesti szervezet elnöki, majd a budapesti szervezet alelnöki, később elnöki tisztségét látta el. 1994-től az FKGP frakciójának tagjaként, 1998-tól 2001-ig frakcióvezető-helyette-seként vett részt az Országgyűlés munkájában. 2001 után a ciklus végéig függetlenként folytatta képviselői tevékenységét. 1994-től a Honvédelmi bizottság tagjaként, 1998-tól elnökeként dolgozott, 1995 és 1998 között a Kulturális és sajtóbizottság munkájában is részt vett. Közéleti tevékenysége mellett a sportéletben is szerepet vállalt, 2002-ben az Újpesti Torna Egylet tiszteletbeli elnökévé választották.
Kérem önöket, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársunk emlékének. (A teremben lévők néma felállással adóznak az elhunyt emlékének.) Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť