DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mégis van értelme ezeknek a szóváltásoknak, hiszen elismerte, képviselő úr, hogy törvényesen történt minden Magyarországon, és semmifajta szabálytalanságra semmilyen iskolaigazgatói kinevezés esetében nem került sor.
Ha már ön a háziorvosokat említette, tisztelt képviselő úr, azért tegyük hozzá, hogy ha nem jön ez a kormány, és nem indítja be a praxispályázatokat, nem indítja be a letelepedési pályázatokat, akkor 200-zal kevesebb háziorvosi praxis lenne ma betöltve Magyarországon. De szerencsére ezek elindultak, az idei évben több mint 1 milliárd forintot tudunk erre fordítani, és ennek köszönhető az elmúlt években, hogy 200-zal több háziorvosi praxis van betöltve.
Azt pedig örömmel tudom elmondani önnek, ha volt egyszer képviselő ott - bár nem biztos, hogy a Magyar Szocialista Párt túl sok egyéni képviselőt ad majd a közeljövőben, hiszen már a saját helyeik feléről lemondtak a mai napon is -, és ha belegondol abba, hogy Magyarországon több mint 80 milliárdból több mint 400 településen több mint 500 iskolát újítunk föl a következő években, és 200 ezer diáknak újul meg teljes mértékben a környezete, ahol tanulhat, akkor, azt hiszem, az Magyarországnak már egy siker. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť