GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Már odáig jutottunk Magyarországon, hogy most már az önök saját bevallása szerint is 32 ezer emberrel több hal meg, mint amennyinek meg kellene halnia. Kutatási eredmények támasztják mindezt alá; ismeri ön is.
De ha nem az egészségügyet, hanem az oktatás rendszerét nézzük, akkor odáig jutunk, hogy a tudáshoz való hozzáférés lehetősége elnehezült ebben az országban, mindegy, hogy alapfokú oktatási intézményekről vagy más intézményekről beszélünk. Emlékszik biztosan, van olyan hely, ahol fideszes volt képviselő lett az iskolaigazgató – XIII. kerület, csak azért, hogy tudja azonosítani -, hiába az önkormányzat, hiába a tantestület, hiába a szülők másfajta vélekedése. De van olyan, ahol osztályfőnöknek sem tartották alkalmasnak az érintettet, mégis iskolaigazgató lett belőle. S van olyan, ahol politikai okokból váltottak le embereket, illetve neveztek ki embereket.
Én mondok önnek egy negyediket: Kazincbarcika. A kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola tekintetében a pedagógusok, a közalkalmazottak köre egyértelműen két pályázó közül az egyik mellé he-lyezte a voksát olyan 70 százalékos mértékben. A lényeg, hogy a közalkalmazotti pedagógusvélemények meghallgatását követően az önkormányzat megerősítette az egyik jelölt mellett saját voksának a leadását. Egyébként a fideszes képviselő előtte azt mondta, hogy ő is azt fogja támogatni, akit az intézmény keretei közötti dolgozók támogatnak.
Demeter Zoltán azt követően, miután a képviselőtestülettel és a polgármesterrel kötött egy ilyen egyezséget, amikor a közalkalmazotti kör a véleményét megfogalmazta, hallgatásba burkolózott, és nem teljesítette azt, amit előtte mondott. Az EMMI meg mit tett? Kinevezte a másikat. Kinevezte azt, aki Barcikán a Fidesz frakcióvezetője. (Taps az MSZP soraiban.)
(14.40)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť