GYŐRFFY BALÁZS

Full text search

GYŐRFFY BALÁZS
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott javaslatban foglaltakat alapvetően három részre lehetne csoportosítani. Egyrészt a NAK a megvalósított informatikai fejlesztésnek köszönhetően egyre naprakészebb tagi nyilvántartással rendelkezik, ami szükségessé teszi a rendszer finomhangolását, másrészt szükséges a kamara ügyféli jogállásával, valamint perképességével kapcsolatos, még rendezetlen jogi helyzetre megoldási javaslatot kidolgozni, harmadrészt pedig a kamarai szolgáltatások bővítéséhez is szükséges a jogszabály módosítása.
Kicsit bővebben: a kamarai tagokról vezetett nyilvántartás naprakésszé tétele érdekében a kamarai törvény alapján más adatkezelőktől adatokat vesz át. Az eddigi tapasztalatok szerint ezen nyilvántartási rendszer egyértelműen a gazdaság fehérítése irányába hat. Az elmúlt időszak tapasztalatai, valamint a jogszabályi környezet változása több módosítást szükségessé tett.
(19.50)
Ilyen például, hogy az őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos jogszabályok lehetőséget adnak az őstermelői igazolvány hatóság általi visszavonására, ezért azt fel kell venni a tagi jogviszony megszűnésének okai közé. Továbbá az egyéni vállalkozó kamarai tag székhelyének, telephelyének, fióktelepének adatai sokkal relevánsabb adatok, mint a lakcíme, ezért kerül kiegészítésre ezzel az adatkörrel a törvény. Továbbá a gazdálkodó szervezet törvényes képviselőjének, valamint a kapcsolattartásra feljogosított személynek az elérhetőségére vonatkozó adatai is felvételre kerülnek a gazdálkodó szervezettel való gyors kommunikáció érdekében.
A második fő pont a helyi földbizottsági feladatok ellátását érinti. A kamara földbizottsági feladatkörében eddig már több mint 160 ezer ügyben járt el a részére megállapított törvényes határidőn belül. Az elutasítások aránya átlag az ügyek 2 százaléka körül alakul. Az elutasítások ellen az Ab-határozatban foglaltakkal összhangban az érintettek az érintett települési önkormányzatnál élhetnek jogorvoslattal. Jelenleg számos olyan per, illetve felülvizsgálati kérelem van folyamatban, amikor a képviselőtestület, vagy annak nevében eljáró személy, mint például a polgármester vagy az önkormányzat bizottsága, a kamara állásfoglalását úgy megváltoztatta, hogy azzal a kamara nem értett egyet. A folyamatban levő perek közül a Kúria a közelmúltban egy felülvizsgálati kérelem kapcsán arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kamara, bár a kormányrendelet szerint ügyféli jogállással rendelkezik, azonban ez a jogállása nem foglalja magában az úgynevezett kereshetőségi vagy keresetindítási jogot.
A földforgalmi szabályozás egyik fontos alapeleme a földbizottsági eljárás, mely épp azt hivatott biztosítani, hogy a törvényben általános érvénnyel meghatározott birtokpolitikai prioritások az egyedi ügyekben is érvényesüljenek, miközben a jogorvoslat lehetősége is biztosított. Miután a bírói gyakorlat a kamara ügyféli jogállását és a kereshetőségi, vagyis keresetindítási jogát egymástól szétválasztja, ezért a javaslat egyik legfontosabb rendelkezése az eredeti jogalkotói szándékok egyértelmű érvényre juttatása érdekében a kamara ügyféli jogállásának, valamint kereshetőségi jogának a törvényi szinten való rendezése.
A módosítási javaslatok harmadik nagy csoportja megteremti annak a lehetőségét, hogy a kamara tagjai részére egyre bővülő körben további szolgáltatási tevékenységet is végezzen. A kamara szolgáltatási feladatainak hatékony ellátása érdekében a módosítással egyértelművé válik, hogy a kamara jogosult a kamarai igazolvány kibocsátására a tagjai részére. A módosítás megteremti annak a lehetőségét, hogy egyes kamarai szolgáltatásokat kamarai igazolvány birtokában lehessen igénybe venni, ezzel is biztosítva, hogy a kamara által nyújtott kedvezményes díjú vagy térítésmentes szolgáltatásokat csak a kamara tagjai vehessék igénybe. A javaslat megteremti annak lehetőségét, hogy bárki ellenőrizhesse azt, hogy egy kamarai igazolvány vonatkozásában fennáll-e ténylegesen a kamarai tagság. Ezzel csökkenthető annak kockázata, hogy a kamara volt tagja vagy szolgáltatások igénybevétele alól kizárt tagja az igazolvány használatával visszaélhessen.
A javaslat többi része a földbizottsági feladatok ellátásához, valamint a kamara működéséhez szükséges technikai rendelkezéseket állapítja meg. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák a javaslatot. Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť