DEMETER MÁRTA

Full text search

DEMETER MÁRTA
DEMETER MÁRTA (Független): Nem tudom elfogadni, elnök úr. Államtitkár úr, rendszerszintű problémákat vázoltam fel, megoldási javaslatot tettem rá, semmire nem válaszolt ezzel kapcsolatban. Én vádolni senkit nem vádoltam, egy dolgot emeltem ki, ha figyelt: hogy önök a felelősek azért a helyzetért, ami kialakult.
És egyébként lehet itt szőnyeg alá söpörni a dolgokat, csak már akkora kupac lesz a szőnyeg alatt, hogy fel fognak bukni benne, és az ország is. Tudja, ez a probléma! Az a probléma, hogy mára nem a biztonsági protokoll végrehajtása jelenti a rutint, hanem igenis a politikai utasítások végrehajtása. Éppen ezért szükség van a politika és a szakma szétválasztására, pont azért, hogy megfelelően tudják ellátni a szolgálatok és a szakemberek a feladataikat, és ne pedig a politikai utasítások végrehajtásával bajlódjanak.
Míg önök mindenben egyébként nemzetbiztonsági kockázatot próbálnak láttatni az elmúlt években, addig a valódi kockázatot jelentő ügyekben, mint például a Pharaon-ügy, a letelepedési kötvények, a moszkvai vízumügy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), érdekes, hogy nem találnak semmilyen kockázatot.
Államtitkár úr! Ezek a cselekmények, ez a hozzáállás nem évül el (Az elnök ismét csenget.), egy év múlva legkésőbb felelősségre lesznek vonva mind a politikai…

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť