DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ma már szinte minden ügyünket tudjuk mobiltelefonon vagy számítógépen keresztül intézni. (Dúró Dóra közbeszól.) Egyre inkább elterjedt ez, és a banki ügyeiket is szerintem sokan már évek óta számítógépen keresztül intézik. Éppen ezért döntött úgy a kormányzat, hogy az egészségügy területén is ugyanezt a technikai fokot, felhasználói fokot el kell érjük. Ezért hoztuk létre az e-health-rendszert, amelyben, ahogy a képviselő úr is mondta, egy kormányzati tárolókapacitással egy felhőben mindenfajta egészségügyi adat, lelet, diagnózis, korábbi vizsgálati eredmény vagy beavatkozás láthatóvá válik. Ennek elindult idén márciusban az éves próbaüzeme 11 kórházban, 22 háziorvosnál és 36 patikában.
Az előző években már ennek az infrastruktúráját is igyekeztünk megteremteni, hiszen a korábbi évek támogatásai nyomán már jelen pillanatban is a kórházak 69 százaléka, a háziorvosok 72 százaléka és a gyógyszertárak 85 százaléka képes lenne a csatlakozásra, ha a technikai feltételeket nézem. Ennek az alapja egyébként az volt, hogy az ÁEK egy 7,2 milliárd forintos informatikai fejlesztést hajtott végre 191 közfinanszírozott egészségügyi intézményben. Ez 10 ezer informatikai eszköz rendelkezésre bocsátását jelentette, és a következő években is ennek a rendszernek a fenntartásához 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a kormányzat.
Ennek a rendszernek a következtében, ha egy beteg megjelenik bármelyik vizsgálaton, akkor előbb-utóbb, ahogy az adatok feltöltésre kerülnek, nem kell magával vigye a papírokat, ami azt jelenti, hogy nem felejthet egyet azok közül otthon, amelyek közül esetleg egy újabb cáfolná a régebbit, hanem pontosan látják az őt vizsgáló orvosok, hogy milyen kórtörténete volt, milyen előzménye volt, milyen érzékenységei vannak, milyen beavatkozásokon esett túl, milyen kezelésekre reagál jól, milyenekre rosszul, mire allergiás esetleg, olyan dolgokra is, amit nyilván egy beteg maga nem tud megjegyezni, és ezt már közvetlenül és azonnal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a betegre személyre szabottan megkapja a kezelés kezdetekor. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť