DR. BÁRÁNDY GERGELY,

Full text search

DR. BÁRÁNDY GERGELY,
DR. BÁRÁNDY GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Valóban, a Törvényalkotási bizottság ülésén elég súlyos kritikák fogalmazódtak meg; nagyjából abban foglalhatók össze, ha egy mondatban szeretnénk, hogy kár ennek a javaslatnak a szakmai hátterét kutatni, ugyanis az nincs neki, kizárólag politikai megfontolások vehetők figyelembe. Az, amit a miniszter úr elmondott, egész egyszerűen nem úgy van; nem úgy van, de nemcsak hogy tényszerűen nem úgy van, hanem egész egyszerűen a politikai motivációja, a javaslat benyújtásának motivációja egészen más. (Közbekiáltás a Fidesz részéről: Akkor jó!)
Kezdtük azzal, hogy először is nem kaptunk választ akkor sem és ma sem arra, miniszter úr, hogy miért kell ezt a javaslatot különleges eljárásban tárgyalnia az Országgyűlésnek (Balog Zoltán: Mert szeptember elején kezdődik a tanév!), ugyanis ha 27 évig ez a probléma fennállt, mert körülbelül ennyi ideje alapították ezt az egyetemet meg, akkor miért nem tűrt volna ez még további vitát. Valószínűleg egyébként nemcsak a sürgősség hajtotta önöket, hanem az is, hogy így kétszer tizenöt perc időkeretbe beszorítható a történet, azaz a frakcióknak ennyi áll majd rendelkezésére, hogy ebben a témában, ami nem komolytalan téma, az álláspontjukat kifejtsék.
(10.20)
Egységes volt az ellenzéki pártok véleménye abban a bizottsági ülésen, hogy ez a javaslat két dologról szól. Az egyik Soros György megleckéztetése, akit ma a kormány az aktuális legnagyobb bűnbaknak tüntet fel a magyar politikában és közéletben. Voltak ilyenek már a rokkantnyugdíjasok, voltak ilyenek már a bankok, voltak ilyenek már a multik, Brüsszel s a többi, most éppen Soros György. Ez az ő megleckéztetéséről szól az egyetemén keresztül. A másik pedig, hogy egy kormánynak nem kedves elveket valló oktatási intézményt lehetőség szerint a leggyorsabban tönkre tudjanak tenni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Elhangzott ennek a két felvetésnek az indokolása is. Az egyik, hogy érdekes, hogy pontosan ebben a klímában nyújtják be ezt a javaslatot, amikor, még egyszer mondom, Soros György az aktuális bűnbak, holott nemcsak hogy 27 évig nem volt önöknek problémája ezzel az intézménnyel, hanem önök hét éve kormányoznak, és érdekes módon az Orbán-kormánynak az elmúlt hét évében sem volt problémája a CEU működésével. A másik, tisztelt miniszter úr, hogy ilyen esetekben azért úgy szokás kezdeni, hogy leülnek tárgyalni. Erre ön utalt, bár egyébként ezt nem hallottam megerősíteni a CEU egyetlen illetékesétől sem, hogy érdemben erről a problémáról leülnek tárgyalni. Hogyha leülnek tárgyalni, akkor pedig az a módja ennek, hogy megpróbálnak egy közös megoldást találni. Azt ugyanis önök közül senki nem vitatta, hogy ez egy értékes intézmény, értékes tudást biztosít, egy komoly szellemi műhely, aminek a megtartása nemzeti érdek. Ha ez így van, akkor nem az lenne a normális dolog, hogy megpróbáljuk közösen rendezni a problémát, és megfelelő laufot adni arra, hogy esetleg ezeket a kívánalmakat az intézmény be tudja tartani? Ehhez képest a Törvényalkotási bizottság ülésén mi történt? A 2018 őszi hatálybalépést 2018. január 1-jére módosították, hogy még véletlenül se tudjon ennek eleget tenni ez az intézmény.
Nos, tisztelt miniszter úr, mivel megosztottuk az időkeretet, éppen ezért a felszólalásomban fogom majd a további érveket elmondani. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az LMP mögött helyet foglaló függetlenek soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť