MIRKÓCZKI ÁDÁM,

Full text search

MIRKÓCZKI ÁDÁM,
MIRKÓCZKI ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy az előttem szólók mindegyike szinte más és más fontos, illetve kevésbé fajsúlyos elemét kiemelte a törvényjavaslatnak, illetve ennek a salátatörvény-csomagnak, ha úgy tetszik, hiszen rengeteg passzus módosul, én ezt az ismétlést kihagynám, és megkímélném magunkat ettől.
Amit szeretnék hangsúlyozni, hogy tekintettel arra, hogy a Belügyminisztérium követte azt a jó szokását, hogy ötpárti egyeztetéseken essen át minden fontos javaslat, és lehetőleg konszenzus övezze a végszavazást, ez örömteli, hogy most is így történt, azonban egy dologról szólni kell, nevezetesen, hogy különböző jogászok, illetve különböző újságírók mást és mást láttak bele egy bizonyos szegmensébe ennek a javaslatnak, kiemelten a titkos információgyűjtésről szóló változásokba.
(15.10)
E tekintetben meg kell jegyeznünk, hogy mind az ötpárti egyeztetés során, mind pedig a Nemzetbiztonsági bizottságon belül sikerült ezeket a vélt vagy valós tévhiteket eloszlatni. Szerintem mindenki meggyőződhetett arról és afelől, hogy érdemben és tartalmilag nem változik a titkos információgyűjtésre vonatkozó szabályrendszer. Az kétségtelen, hogy sok esetben igazodik más jogszabályokhoz, és elsősorban a nemzetközi normákból fakadó, technikai és jogharmonizációs célú pontosításokat szolgálnak ezek. Így nyilvánvaló, én is azt tudom mondani az előttem szólókhoz hasonlóan, hogy ha nem is olyan nagy léptékű és nem is olyan húsbavágó módosítások keletkeznek, mégis a közrend, közbiztonság irányában fontos előrelépések ezek, és talán, ami a legfontosabb, hogy a napi gyakorlathoz képest életszerűbbé válik és ahhoz jobban igazodik. Gondolok itt a szinte mindenki által hangoztatott kamerarendszerek rendőrség általi azonnali, egy időben történő hozzáféréséhez. Ez mindenképpen előrelépés, hiszen ha belegondolunk, különösen ha az egészségügyben dolgozókkal szembeni bűncselekményekre és atrocitásokra gondolunk, akkor ez a látszólag apró módosítás a jövőben sokkal hatékonyabb, sokkal gyorsabb és sokkal rugalmasabb fellépést tesz majd lehetővé.
Azt gondolom, hogy túl is ragoztam, ha mindazt nem akarom ismételni, amit az előttem szólók elmondtak. Azt meg tudom erősíteni a saját frakcióm nevében, hogy a Jobbik ezt a javaslatot a végszavazáson támogatni fogja. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť