SZILÁGYI GYÖRGY

Full text search

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Galambos képviselő úr, most is lehetőség van erre. Mi gátolja meg? Annyi, hogy engedélyeztetni kell. Mennyivel emeli meg a dolgokat? Mondjuk, egy hónappal időintervallumban? Vagy összegben? Akkor ezek szerint azt is megcsinálhatnánk, hogy kedvezzünk még jobban ezeknek az embereknek, hogy ne kelljen tervezni sem. Azt csinálnak, amit akarnak, úgy építenek, ahogy akarnak. Itt az a problémánk, hogy amit önök felhoznak érvként, az nem érv igazából. Hiszen ezek az élethelyzetek, amelyeket önök elmondtak, most is fennállhatnak, és most is meg lehet csinálni, ehhez nem kellene törvényt módosítani. Attól félünk, hogy nem ezért történnek ezek a dolgok. Azok sokkal életszerűbb helyzetek, amiket képviselőtársam, Hegedűsné elmondott, mint az, hogy valaki szeretne bővíteni, mert valóban nagyobb lett a család, hozzá szeretne építeni 50 négyzetmétert, és csak az az egy dolog akadályozza meg jelen pillanatban, hogy ezt neki engedélyeztetni kell. Ez nem életszerű.
Tehát azért mondom, hogy lehet könnyíteni embereknek, lehet könnyíteni a családokon, valóban ezt is lehet támogatni, de ezt az érvet nem tartjuk életszerűnek, és ezért nem hiszünk abban, hogy erről szólna. Ezért tartjuk inkább azt elfogadhatónak, hogy bizonyos embereknek, mint mondjuk, Garancsi úrnak, aki most szeretne és fog is építkezni majd bizonyos területeken, esetleg neki könnyebb lenne. Ez a problémánk, hogy az, amit most elmondtak, nem életszerű.
Viszont köszönöm szépen még egyszer az államtitkár úrnak, hogy nem a zárszóban szólalt csak meg, hanem lehet vitatkozni; egyszer. Másodszorra pedig azt a nyitottságot is, amit - gondolom - Hegedűsné ki is fog használni, hogy szakmailag jobbá tegyük ezt a törvényt. Be fogunk nyújtani hozzá olyan módosító javaslatokat, amivel esetleg legalább kizárhatjuk azt, hogy nem lakhatás célú építkezések is folyjanak. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť