DR. FÓNAGY JÁNOS

Full text search

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Kérdése valós problémára mutat rá, és indokai is helytállók. Hazánkban a teljes logisztikai iparágra - így a Magyar Postára is - általában jellemző, hogy elsősorban a központi régiókban és Nyugat-Magyarországon munkaerőhiánnyal küzd. Ennek korábban bérezési, Nyugat-Magyarországon pedig a határ elszívó hatása volt az oka. Éppen ezért a kormány - mivel a Magyar Postát a magyar állam stratégiai fontosságú vállalatnak és partnernek tekinti - elsősorban a tavaly decemberben hozott kormánydöntésnek megfelelően, amely a minimálbért 15 százalékkal, a garantált szakmunkásbérminimumot pedig 25 százalékkal emelte, majd ’18-ban a minimálbért további 8-cal, a garantált bérminimumot pedig további 12 százalékkal emeli meg, azt várja, hogy ezeknél a munkaerőgondokkal küzdő nagy állami vállalatoknál, így a Magyar Postánál is, még ha az ön által jelzett helyzet nem is ilyen tragikus, de ami van, az javulni fog.
Erre tekintettel a Magyar Posta a saját szakszervezeteivel az elmúlt hetekben úgy állapodott meg - és ezt a kormány az elmúlt napokban jóváhagyta -, hogy három év alatt átlagban 32 százalék bérfejlesztést állapít meg. Ezen belül a Magyar Posta - természetesen a szakszervezetekkel egyetértésben - differenciál, és elsősorban azokat a munkaköröket fogja pluszjövedelemben részesíteni, ahol az ön által is jelzett munkaerőhiány tapasztalható. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť