DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A legutolsó felszólalás végéből megtudhattuk, hogy az MSZP utólag sem támogatja azt, hogy a tavalyi év végén tízezer forintos Erzsébet-utalványt kaptak a nyugdíjasok. Erről szerintem érdemes a nyugdíjasokat is megkérdezni, hogy örültek-e ők ennek vagy sem. Azt hiszem, hogy ez a tízezer forint leginkább azoknak segített, akiknek a rezsicsökkentés is a legnagyobb mértékben segít, akiknek a legnehezebb adott esetben kijönni a havi nyugdíjukból. Nekik ez a tízezer forint nyilván többet ért (Dr. Szakács László: 2500-ért váltották be nekik!), mint azoknak, akik nagyobb nyugdíjjal rendelkeznek.
Ugyanakkor itt ódákat és dicshimnuszokat zengenek főleg az MSZP-s képviselők a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerrel kapcsolatban. Engedjék meg, hogy azért kijózanítsam a jelenlévőket egy-két adattal! 2011 első negyedévéig működési költségre a magánnyugdíjpénztárak 150 milliárd forintot fordítottak. Ez a 150 milliárd forint nyilvánvalóan a nyugdíjalapban is jó lett volna. Ha egy átlagos magyar munkavállaló 13 évig folyamatosan tagja volt valamely kötelező magánnyugdíjpénztárnak, amit a Horn-kormány írt elő, hogy kötelező az állami pénztár helyett a magánnyugdíjpénztárakba fektetni a jövedelmük egy részét, akkor körülbelül 1,7 millió forintot fizetett be, és 2010 végén a számláján 2,3 millió forintot írtak jóvá, tehát annyi volt az összeg rajta. Ha ugyanebben az időszakban az egyik legbiztonságosabb, sőt a legbiztonságosabb befektetési formába, állampapírba fektette volna ez alatt a 13 év alatt ugyanezt az 1,7 millió forintot ugyanez az állampolgár, akkor 200 ezer forinttal több lett volna az állampapírszámláján, mint amennyi volt a magánnyugdíjpénztári megtakarításán. Ő 13 év alatt ezen az 1,7 millió forinton 200 ezer forintot vesztett ahhoz képest, ha állampapírba fektette volna a vagyonát.
Ha pedig ezt nemcsak egy személyre vetítve nézem, hanem az összes magánnyugdíjpénztári vagyonra nézve nézem, akkor azt láthatjuk, hogy 2012-ig körülbelül 700 milliárd forint az, amit a magyar nyugdíjjárulék-befizetők elvesztettek azzal, hogy ezt a pénzt nem állampapírba fektették vagy nem az állami rendszerbe fizették be, hanem kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerbe, s mindemellett van, ahogy mondtam, a 150 milliárd forintos működési költség. Sok-sok mindenre lehetett volna fordítani ezeket az összegeket, ha nem a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerre. Úgyhogy kérem, ne mondjanak megtévesztő példákat.
Szintén többször hallottuk, hogy a járulékplafont újra visszaállítanák az MSZP-s képviselőtársaink. Ez azt jelentette volna a múltban, hogy például 2013-ban 50 milliárd forinttal csökkentették volna a nyugdíjkassza bevételeit, az idei évben pedig körülbelül 70 milliárd forintot vennének ki ezáltal a nyugdíjkasszából. Mondják meg, tisztelt képviselő urak és hölgyek, hogy miután többször elmondták, hogy ezt a plafonrendszert visszaállítanák, azok után akkor ezt az 50 és 70 milliárd forintot évente, azt a lukat, amit ütnének a nyugdíjrendszeren, mivel pótolnák ki. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť