DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Full text search

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igazából kitért a válaszom elől, miniszterelnök úr. Itt azért mégiscsak arról van szó, hogy 110-130 milliárd forint elment ezekhez a cégekhez. Mondjuk, ennyi az egészségügynek az egy évben felhalmozott adóssága. Mi minden évben azon küzdünk itt a parlamentben, hogy ezt előre már odaadja-e a kormány a költségvetésbe, vagy majd csak utólag, ilyen hóvégi kölcsönként. Mondjuk, ez a 13. havi nyugdíjnak a fele, amit ezek a cégek így elvisznek egyébként Magyarországról, és egészen biztosan nem itt, Magyarországon adózzák le, miközben van egy Államadósság Kezelő Központ, Nemzeti Kereskedőház, nagykövetségek, konzulátusok, megszámlálhatatlan mennyiségű külgazdasági attasé, és ehhez képest is külső segítséget kell kérni annak a kormánynak, amelyik egyébként a hulladékgazdálkodásban, az ivóvíz-, a szennyvíz-szolgáltatásban, bármiben olyan önálló volt, mint a csuda, ebben meg annyira önállótlan.
Miért volt szükség arra, hogy ezek a cégek ennyi pénzt elvigyenek innen, miniszterelnök úr? (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť