ELNÖK

Full text search

ELNÖK
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt folytatnánk munkánkat, ülésvezetési kérdésben kell döntenie az Országgyűlésnek.
(9.40)
A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása során az Országgyűlés alelnökei is részt kívánnak venni a vitában. Az alelnök urak a képviselői felszólalásuk esetén az önálló indítvány további tárgyalása során csak akkor vezethetik az Országgyűlés ülését, ha ehhez az Országgyűlés előzetesen hozzájárul.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy Lezsák Sándor, Jakab István, Hiller István, Sneider Tamás alelnök urak és jómagam az előterjesztés további tárgyalása során vezethessük az Országgyűlés ülését. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen, ez látható többség.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatomat elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 30-30 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásra nincs lehetőség.
A Fidesz képviselőcsoportja jelezte, hogy a frakció álláspontját három felszólalójuk ismerteti. Ennek megfelelően elsőként megadom a szót Kósa Lajos frakcióvezető úrnak. Parancsoljon, frakcióvezető úr, öné a szó. Megvárjuk, amíg a frakcióvezető úr is felfárad az emelvényre. Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Öné a szó, parancsoljon!

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť