Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Full text search

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A következő napok arról szólnak, hogy „ami a vezérkörből kimaradt” alapon felhozzunk olyan gondolatokat, amelyek egyszerűen nem képeznek lenyomatot ebben a költségvetésben. Az első ilyen pontosan a hitelkárosultak, a devizahitel-károsultak helyzete. Talán államtitkár úr is tisztában van azzal, hogy ismét 140 ezer fölött van a bedőlt hitelesek száma. Esetükben a Nemzeti Eszközkezelő a költségvetésiforráshiány és a bűnelkövető bankok engedélyének a hiánya miatt sok esetben nem tud segítséget nyújtani. Ha a konkrét példák érdeklik, természetesen ezeket is szívesen megosztom a későbbiekben. Emellett a középosztály vagy exközép-osztály jelentős részét nyomorgatják a végrehajtók 33 százalékos letiltásokkal, 50 százalékos letiltással, és adódik a kérdés, hogy ezen honfitársaink számára milyen megoldási programmal rendelkezik Magyarország Kormánya, hiszen látjuk azt, hogy a hiteleiket nehezen nyögők számára még csak-csak nyílik valami diskurzus, tér, de az úgynevezett bedőlt hitelesek, kilakoltatottak, azok számára, akiknek a családját szétverték, már semmifajta lehetőséget nem látunk.
Álláspontom szerint már teljesített követeléseket követelnek ezeken az embereken, a kormányzat úgynevezett rendezése mégis a 165 forinton felvett hitelek esetében is 256 forintos piaci árfolyamon számolta át, váltott, ezzel hozzájárult a középosztály lassú lecsúszásához, sőt egy részének tönkreveréséhez. Bár most elmondhatják nekem majd a kormánypárti képviselők, hogy hány száz milliárd forintot spóroltak meg a beavatkozásaikkal a károsultak számára, én viszont erre azt kell hogy válaszoljam, hogy akkor hány ezer milliárd forinttal foszthatták ki indokolatlanul az érintett pénzintézetek ezen honfitársainkat, hiszen aki 165 forinton vette fel a hitelét, annak számára egyetlen elfogadható megoldást tudunk, hogy ne 256, hanem 165 forinton váltsák át azt.
Tehát a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását nem lehet megspórolni, ezeknek az embereknek pedig üzenni kellene a költségvetési tervezetben is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ugyanakkor nem találunk számukra megnyugtató megoldásra utaló jeleket. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)
(13.20)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť