SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy érdeklődéssel hallgattam Lázár Jánosnak a felvezető szavait, és azzal kezdeném, hogy reagálnék néhány gondolatra. Összességében Lázár János miniszter úr csak egy kicsivel fiatalabb, mint én, tehát talán generációsan ő arról beszélt a felvezetésében, hogy a nagy eszme, a közös Európának a gondolata az az egység, amit Európa jelképez, és az az életszínvonal, amit Európa jelent.
Ez azért fontos, mert a mi generációnk, akik a ’80-as évek közepén, mondjuk, egyszer volt szerencséje a Mariahilfer Strassén megnézni a nagy áruházakat, vagy esetleg Bulgárián kívül eljutott egyszer Nyugat-Európába, akkor mindenki azt gondolta a rendszerváltást követően, hogy a rendszerváltás azt az európai ígéretet fogja hozni a magyar társadalomnak, ami hasonló életminőséget, életszínvonalat jelent, mint amit Nyugat-Európában tapasztalhatunk.
2004-ben, az európai uniós csatlakozást követően, már jócskán a rendszerváltás után, valamilyen szinten egy kiégett társadalommal bekövetkezett ugyan a csatlakozás, és még mindig abban bíztunk, hogy az a Marshall-segélyt is meghaladó összegű támogatási rendszer az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból, az operatív programokból, tehát a strukturális alapokból, előtte a kohéziós alapokból, amik jönnek, azok alkalmasak lesznek arra, hogy Magyarországnak azt az álmát, hogy egy szabolcsi állampolgár épp úgy éljen, mint egy luxemburgi állampolgár, vagy úgy éljen, mint Hollandiának egy állampolgára, és annyit költsön, ez majd bekövetkezik. Azért kapjuk ezt a sok pénzt, hogy Magyarország ugyanolyan életet tudjon adni az európai uniós állampolgárainak, mint amilyet az Európai Unió állampolgárai tőlünk nyugatabbra kapnak.
És most amiről beszélnünk kell, az nemcsak az, hogy most hogyan költötte a Fidesz az elmúlt időszakban ennek a költségvetési ciklusnak a forrásait, hanem az, hogy ezt a célt hogyan szolgálta, hogyan mentünk abba az irányba, és amikor a nagy eszméről beszélt Lázár János úr, erről gondolkoztam, hogy vajon közelebb vitt-e bennünket ebbe az irányba is. A napisajtót átnézve rögtön találtam is erre egy nagyon jó választ, hiszen nem kellett semmit tennem, csak felütni az újságot és megnéztem, hogy a HVG mit mond. A százezer lakosra jutó lakások vonatkozásában, illetve a jövedelmek szempontjából kettészakadt Magyarország. Nagyjából az a fajta egységesítés még az országon belül is romlott, akár hogyha a százezer főre jutó lakást, akár ha a nettó átlagkeresetet nézzük, azt lehet mondani, hogy 161-226 ezer forint közé esik az átlagkereset Győr-Moson-Sopron megyében, Komárom-Esztergom megyében, Fejér megyében és a fővárosban. Ezzel szemben feleennyi a jövedelme, hogyha valaki Nógrád megyében született, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében született, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében született vagy Békés megyében született. Alig jobb a helyzete azoknak, akik a Dél-Dunántúlon, Zalában, Baranyában vagy akár Szolnok megyében születtek.
Gyakorlatilag ezek a források nemhogy felhúztak volna bennünket az európai uniós bérekhez, hanem gyakorlatilag ezek a régiók, a régiós támogatások, a regionális támogatásoknak egy jelentős része, ami a regionális felzárkózásra volt hivatott, tovább erősítette a különbséget az országon belül is. Még tovább szakadtunk Európától. És amikor megnézik az egy főre eső GDP-t Európában, és azt látják, hogy a legrosszabb régiók között a Dél-Dunántúl, a Dél-Alföld, az Észak-Alföld és Észak-Magyarország benne van, akkor azt kell megnézni, hogy vajon a 2004 óta eltelt időszak segített-e ezekkel a forrásokkal, hogy az országot felzárkóztassuk. Tehát Lázár János miniszter úr elgondolkodtatott, bár elkezdte mondani azt, hogy milyen forrásokból is van ez, és nyilván értekezett arról, hogy a magyarországi piac mekkora nyereség. De ugyanakkor az én véleményem az, hogy tök mindegy, hogy milyen forrásokból van, ez közpénz.
Teljesen mindegy, hogy ez a magyar adófizetők pénze, európai uniós állampolgárok pénze, az állam pénze, ez egy közforrás, ami arra volt hivatott, hogy felzárkóztassa az országot, társadalmi igazságosságot teremtsen, fenntartható gazdaságot teremtsen, és egy jobb nemzetstruktúrát teremtsen. Ebből adódóan engem, megmondom őszintén, abszolút nem érdekel, hogy ez a luxemburgi adófizetőknek a pénze vagy a magyar adófizetőknek a pénze, ez a nemzetnek a forrása volt, amit fel lehetett volna arra használni, hogy ezeket a területi különbségeket valamilyen szinten kezeljük. Sajnos, ez nem következett be.
Azt mondta miniszter úr, hogy a GDP-ben azt várják, hogy 5,5 százalékos növekedés valósuljon meg, olvastam már ilyen számokat, van, aki 4,5-öt mond, van, aki 6 százalékot mond, egy a lényeg, hogy a GDP növekedéséről hosszan értekeznek. Ugyanakkor továbbra is igyekszünk felhívni a figyelmet, hogy ez egy teljesen hamis mutató, ez egy rossz mutató, ugyanis a két legfontosabb kérdésre semmiképpen nem ad választ. Az egyik az, hogy ez az elosztásban hogyan jelentkezik. Ha veszünk egy szabolcsi állampolgárt meg veszünk egy Csányi Sándort, akkor a kettőjüknek az átlagjövedelmét fogjuk nézni? Hogyan fog jelentkezni, amikor a GDP-ről beszélünk, akkor, ha a tömegek szegényednek és egy tízezres kiválasztott közeg gazdagodik, és az növeli a felhasználását, ez nem jelenti az egész nemzetnek a hasznát.
Tehát annak a gazdasági jövedelemnek a struktúrája, hogy ez hogyan oszlik el, ez egy alapvető kérdés lenne. Hogyha megnézzük a legszegényebb és a leggazdagabb közötti különbségeket, Európa végén járunk, vagy az Európai Uniónak a legrosszabb teljesítői között járunk, hiszen hogyha összehasonlítjuk magunkat egy svéd állampolgárral, akkor azt láthatjuk, hogy elképesztő különbségekkel szakad szét ugyanaz a társadalom, amit egyébként a mai nap folyamán vagy az elmúlt napokban a HVG meg is írt ezekkel a térképekkel. Tehát nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy ez feltétlenül jólétet jelent, hiszen a GDP mérése nagyon sokszor csak a pénz felhasználását jelenti, nem pedig a társadalmi jólétet, és az elosztás igazságosságára sem ad semmilyen utalást, és addig én nem szeretném vakon azt mondani, hogy ez önmagában egy kívánatos cél, ameddig erről nem beszélünk.
Nyilvánvalóan, amikor azt mondta miniszter úr, hogy a patkó mindkét oldalán nagyjából arról kell beszélnünk, vagy egyetértenünk abban, hogy legyen erős Magyarország, azért alapvetően arról nem beszélünk, hogy ez milyen struktúrában legyen erős. Tehát pont az előbbi példa: Mészáros Lőrincekkel legyen erős? Legyen ezer Mészáros Lőrince az országnak, és így erősítsük meg a gazdaságunkat, vagy legyenek erősek a kis- és közepes vállalkozások? A társadalom legyen erős, próbáljunk meg összezárni. Az önök intézkedései - nyilván nem akarok nagyon eltérni a vitanap témájától -, az egykulcsos adótól kezdve, de a támogatáspolitika pont jó, pont ezt az igazságtalanságot növelik. Az az érdekes, hogy Lázár János miniszter úr később erre vissza is utal, ugyanis azt mondta: Magyarországon megközelítőleg 44 ezer vállalkozás volt kész ahhoz, hogy ezeket a fejlesztési forrásokat befogadja. Ez a kérdés: kész volt 44 ezer vállalkozás, de mennyi volt az, akinek szüksége lett volna rá?
Jelen pillanatban az egész pályázati rendszer - már az előző ciklusban is - úgy került felhasználásra, hogy aki kész volt, aki pályázatíró céget fogadott, vagy volt önereje a rendszerek megelőlegezésére, azok tudtak boldogulni, míg azok, akiknek nem volt finanszírozása, hogy akár egy 40 vagy 60 százalékos támogatásintenzitás mellett is a különbözetet előfinanszírozzák, azok pedig leszakadtak. Nem az a kérdés, hogy mennyi volt kész, hanem az a kérdés, hogy mennyinek lett volna szüksége ezekre a támogatásokra.
Nyilvánvalóan pont ez az egyik legfontosabb indikátora ennek a pályázati rendszernek, hogy kikhez jut a pénz. Örülök, hogy államtitkár asszony szóba hozta az agrárium ügyét, ugyanis most beszélhetünk a vidékfejlesztési programról, de beszélhetünk az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap egyéb forrásairól is. Nemrég csináltunk egy elemzést az LMP-ben, közzé is tettem, kiálltam sajtótájékoztatóra, nem rázta meg a közvéleményt, pedig alapvetően, lássuk be, hogy amiről beszélünk a közvetlen kifizetésekben, az 3800 milliárd, tehát több mint egy olimpia, több mint egy paksi atomerőmű-bővítés, csak az, amit a normatív támogatásban odaadunk a gazdálkodóknak. De hová megy ez a pénz?
(18.10)
500-an, a 180 ezer kérelmezőből 500-an 130 milliárdot kaptak meg 2016-ban, pontosan 137 milliárd 994 millió forintot, ami átlagban azt jelenti, hogy ez az összes gazdaság, ami általában egy családhoz tartozik vagy egy érdekkörhöz tartozik, gazdaságonként 275 millió forintot kapott támogatásban, ezek a legnagyobbak. A többi több mint 170 ezer gazdaság kapta meg a maradékot, ami azt jelenti, hogy ők fejenként, ha elosztjuk, átlagban 2 millió 900 ezer forintot kaptak. 180 ezren kaptak 3 millió forintot, 500-an 27 millió forintot fejenként. Ez az a támogatási struktúra, ami jelképezi az összes többi elosztást is. Aki jó pályázati tervekkel, jó struktúrával, előfinanszírozási képességekkel tud pályázni, az előre tud mozdulni, az erősek tovább erősödhetnek, míg az, aki már részben leszakadt a társadalomban, egy kisvállalkozó, aki elküldte az utolsó alkalmazottját és a családi kényszervállalkozását próbálja meg fenntartani, esélye nincs, hogy belekerüljön a rendszerbe és előre tudjon lépni. Pont ezért az ilyen jellegű agrártámogatások, ezek szimbolizálják ezt az egész folyamatot, amelyről beszélünk.
A pályázók 0,3 százaléka kapja meg a források 21 százalékát az agráriumban. Szívesen küldöm a táblázatokat, de tudom, hogy elhiszik ezt nekem, ez arról szól, hogy az a fajta struktúra - aki nem hiszi, annak átküldöm személyesen -, ami a támogatások elosztását rendszerbe hozta, az egy rossz struktúra. Alapvetően odatesz, ahol már van, a fillér odagurul, ahol a garast találja, és nem tudja semmiképpen felzárkóztatni azt a leszakadó magyar gazdasági réteget, a kis- és közepes vállalkozásokat és a vidéket, ahol a legnagyobb szükség lenne rá.
De még mindig a jegyzetembe bele nem nézve, csak Lázár Jánosra reagálva: miniszter úr azt mondta, a három legfontosabb kérdés, amire választ kell kapni, hogy mikor, hogyan, kinek adjuk oda ezeket a támogatásokat. Ezt mondta, ez a három a legfontosabb. Én tényleg anélkül, hogy ezen gondolkoztam volna sokat, azt mondtam, hogy miért nem az a legfontosabb, hogy mire adjuk oda, annak milyen társadalmi haszna van, és hogyan térül meg. Miért az a legfontosabb, hogy mikor meg kinek? Önök gyakorlatilag a pályázati rendszerben a pénz elköltését használják indikátornak, azt mondják, hogy minél gyorsabban költünk el minél több pénzt, az annál jobb. Milyen butaság ez? Milyen pénzügyi szemlélet az, hogy el kell költeni a pénzt jó gyorsan, mert az jó lesz? Szó nincs róla!
Csak az elmúlt két-három hetet nézzék meg, itt a parlamentben, ami történt: Tisza-kastély vagy a Gras-salkovich-kastély. Tökéletes példája a Grassal-ko-vich-kastély, Hatvan. Egy csodás, egy, a nemzet örökségét képező, csodás műemlék épület, nagyszerűen felújítva, többmilliárdos támogatással Hatvannak odaadva. És mi történik a felújítás után egy-két évvel? Rájönnek, hogy nem tudják fenntartani. Olyan fejlesztések sokaságát fizették ki, ami soha az életben nem lesz gazdaságilag önfenntartó, soha az életben nem fog nyereséget hozni. Miért nem az az elsődleges szempont, hogy ezek a támogatások, amikről beszélünk, valamilyen formában hozzák lehetőség szerint azt a beruházást, amit az Európai Unió vagy akár a magyar adófizetők ebbe befektetnek?
Egyetlenegyszer elmondtam már a magyar parlamentben, bocsássanak meg, hogy saját magamat ismétlem, csak egy nagyon-nagyon kedves tanulmány, ami pont az uniós források felhasználásáról szól, az a Burgenland felzárkóztatásával kapcsolatos tanulmány, amit 1995-től kezdve egy közgazdász egyetemi brigád vizsgált, és utána a burgenlandi irányító hatóság nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója volt az, aki összefoglalta. Ez a magyar határral szomszédos osztrák tartomány, Ausztriának a Szabolcs megyéje, tehát a legkeletibb szegmens, a legfélreesőbb, legszegényebb és a legtöbb problémával. Az osztrák tartomány 20 év alatt tette meg azt az utat, amiről beszélünk, és egy főre jutóan ugyanannyi támogatást kapott, mint Magyarország, tehát nincs különbség Burgenland és Magyarország között e tekintetben. A fejlődő Ausztria vezető régiójává vált ez alatt a két évtized alatt, és gyakorlatilag a 280 ezer fős tartomány 2,2 milliárd eurós európai uniós támogatásból megvalósította azt, hogy jelen pillanatban minden egyes euróhoz, ami a gazdaságban zajlik, minden harmadik eurónak már köze van ahhoz, amit az Unióból felhasználtak.
Ehelyett Magyarországon csináltuk a törpekilátókat meg csináltuk az összes ilyen emlékezetes dolgot, amiről gondolom, hogy már nem kell hosszan beszélni, hiszen ha csak a játszótérbotrányokról beszélek, vagy arról beszélek - ezt nem én mondom, hanem a Blikk írta ezt a címszót -, hogy Voldemort felesége két év alatt negyedmilliárdot keresett; vagy ott voltak mellette a programok. Nem szeretnék ilyen bulvárlapot idézni, de ha megnézik azt, hogy mi történt gyakorlatilag az összes többinél, ott van a Szabó Zsolt érdekeltségébe tartozó tanös-vény-rendszer lezárva, ott van gyakorlatilag a bringás kilátó Tiszafüreden, szintén egy szimbolikus dolog, ami soha az életben nem fog nyereséget hozni. Tehát létrehoztak valamit, amit utána el se tudtak kezdeni üzemeltetni. Utána ott van a rakamazi turisztikai projekt, ahova nem győzték a közpénzt még betolni, hogy egyáltalán ne boruljon össze, ott volt külön egy ravatalozó szintén Rakamazon.
Tehát hosszan-hosszan mondhatnánk azokat a fejlesztéseket, amik Magyarországon az életben nem fognak nyereséget termelni, és soha nem fogják azt megvalósítani, hogy az uniós források a támogatások lejártát követően a magyar állampolgároknak jobb életminőséget, több jövedelmet és biztosabb megélhetést teremtsenek. Márpedig ameddig ezt nem teremtjük meg és az uniós minimálbér nem lesz Magyarországon elfogadott, addig csinálhatnak bármilyen programot, igenis a fiatalokat el fogja szipkázni az az életminőség, amit Nyugat-Európa biztosít. Mindaddig, amíg nem lehet itt egy szakmunkásnak ugyanannyi bért keresni, mint tőlünk nyugatra, addig önök küzdeni fognak az önöket követő kormányokkal együtt azzal, hogy milyen szakemberhiány van Magyarországon. Nyilvánvalóan ez alapvetően eldönti Magyarországnak a sorsát.
Miniszter úr még beszélt arról, hogy a központosítás mekkora kockázatot rejt. Azt mondta miniszter úr, hogy az Európai Unió bürokratái akarják egy főosztályvezetői szinten majd eldönteni, hogy Magyarországon milyen fejlesztéspolitika történjen. Megmondom őszintén, hogy ez egy aggasztó folyamat, csak nekem - mint korábbi gyakori pályázatírónak vagy mint egy vidéki lakosnak - legalább ekkora aggodalom az, hogy a Miniszterelnöki Hivatalnak egy főosztályvezetője döntse el a támogatásokat, vagy esetleg az államtitkára döntse el. Mindaddig, ameddig nem tudják levinni olyan szintre a döntéshozást, hogy szakemberek bírálják el a pályázatokat, akik megnézik azt, hogy ezeknek milyen lesz a jövedelmezősége, vagy nem vonják be a helyi közösségeket, addig ez politikai pénzosztogatás lesz, amit nem önök kezdtek, tehát félreértés ne essék, nem fogom azt állítani, hogy ez az önök innovációja, hiszen korábban is volt hasonló tendencia erre, csak éppen nem fog soha megvalósulni az, hogy olyan fejlesztéseket valósítsunk meg, amelyek alapvetően a magyar emberek érdekeit képviselik.
Nem csodálkozom, nemrég beszélgettem egy pályázatíró cég munkatársával, aki azt mondja, hogy lényegesen jobban szeretik az Unióban elbírált pályázatokat, a közvetleneket, mert az objektív. Vajon mikor valósul meg Magyarországon az, hogy objektív pályázati rendszerben ne az döntsön, hogy egy-egy településen milyen a polgármester pártállása vagy éppen a vállalkozónak az érdekeltsége? Azért nagyon fontos, hogy erről beszéljünk, és lehetőség szerint nyíltan kitegyük ezt, mert gyakorlatilag önök amellett, hogy gazdaságilag szétszakítják ezekkel a forrásokkal az országot, szétszakítják politikailag és társadalmilag is, hiszen a magyar választók sokaságát, akiknek fogalmuk nincs, hogy mi zajlik a parlamentben, és teljesen jogosan utálják a politikát és a politikusokat, belekényszerítik egy olyan helyzetbe, hogy az élete, a jövője, a megélhetése azon múlik, hogy milyen politikai kapcsolatokkal rendelkezik a város vezetője.
Van egy másik nagyon szomorú tendencia, ami szintén jellemzi most Magyarország pályázati rendszerét, amivel érdemes szerintem foglalkozni, ez pedig a meghirdetett pályázatoknak a kedvezményezetti köre. Önök gyakorlatilag nem tudják vezetni normálisan ezt az országot, szerintem ez teljesen világos tény. (Derültség és közbeszólások a kormánypárti padsorokban.) Nagyon szívesen. Ennek megfelelően az a meggyőződésem, az, hogy a kedvezményezetti körben a strukturális alapoknál egyre több helyen jelentek meg a kormányzati szereplők, és egyre magasabb arányban próbálják meg önkormányzataikat, az állami intézményeiket a strukturális alapokból működtetni és fenntartani, ennél rosszabb nem is történhetne. Gyakorlatilag a legtöbb állami intézménytől olyan forrásokat vontak el, háttérintézmények sokaságából, beszélhetnék a nemzeti parki igazgatóságokról, ahol gyakorlatilag a normatív támogatások, agrártámogatások elvétele után a saját bevételeiket kellene kitermelni, ahol pályázati függőség alakult ki, és nem tudnak másképp működni. Ez azért fontos, mert ha elveszik a kis- és középvállalkozói szektortól a támogatást, ha nem adják oda azoknak az embereknek, akik helyi munkahelyeket teremtenének, és megpróbálják a saját múzeumaikat, a saját egyetemeiket, a saját természetvédelmi intézményrendszerüket, a múzeumhálózatoktól kezdve a kulturális szereplőkön át mindent függővé tenni az EU-s pályázati rendszertől, akkor ez soha nem fog a valódi célcsoporthoz kerülni, emberek sokaságához.
Nézzék el nekem, Bács-Kiskun megyei képviselőtársaim meg főleg nézzék el, az a saját személyes meggyőződésem, hogy egy jól szervezett bűnözői csoport elfoglalta a magyar jogalkotást és a magyar kormányzatot, és gyakorlatilag semmi más nem történik itt, mint az, hogy a közpénzt hogyan lehet kiszivattyúzni. Azért vagyok tisztelettel sokuk iránt, mert fogalmam nincs soha, hogy ki van benne a buliban, ki az, aki nincs benne, tehát nem akarom senkire azt mondani, hogy mind bűnösök, de alapvetően az irány az, hogy a közpénzek hogy folyjanak el, és hogy menjenek magánzsebekbe. Az európai uniós pályázati rendszer jelenleg ezt a célt szolgálja csaknem kizárólagosan, és nagyon-nagyon kevés az az igazán örvendetes és jó program, amire érdemes feltekinteni.
Azért érdekes az, amiről államtitkár asszony beszélt az előbbi reakciójában, említette volt, hogy a lengyelek konkrétan visszaadják a támogatást a németeknek, mert gondolom, német traktorokat vesznek, vagy erre utalt. Igen, ez így van.
(18.20)
Magyarországon is az uniós támogatások egy jelentős része visszakerül. Nekem az utolsó támogatás, amit nyertem, kérem, ne nevessenek, egy kecskefejő gép volt. (Derültség. - Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Milyen kapcsolataid vannak?) Azért mókás ezekről a pályázatokról beszélni, mert a Magyar Idők nemrégen megírta, hogy nem csak fideszesek nyerhetnek, és az összes támogatás, amit fel tudtak mutatni, 2009 előtti döntés volt. Tehát kecskefejő és juhberendezést nem gyárt a magyar ipar. (Zaj. - Az elnök csenget.) Ez mutatja meg azt, hogy gyakorlatilag ezek a támogatások nem jó helyre mentek.
Amiről államtitkár asszony beszél, hogy miért van az, hogy mondjuk, odaadjuk a támogatást azért, hogy magyarok gépek sokaságát vegyék meg és az olasz iparnak meg a német iparnak visszaadják, hát ki mondta, hogy ezeket a támogatásokat ne lehetne arra felhasználni, hogy létrehozzák a magyar ipart? Ki mondta, hogy nem lehet rekonstruálni? Miért nem arra mennek? Miért nincs mezőgazdasági gépgyártás? Miért arra adjuk a támogatást, hogy valaki megvehesse a német berendezéseket a Krone meg a Kuhn cégektől, amikor lenne magyar lehetőség arra, hogy gyártsuk, de arra nem mennek olyan források, amelyek a gyártási kapacitást megteremtenék? Ez egy kényszerhelyzet. Ez egy kényszerhelyzet mind a lengyel parasztnak, mind a magyar parasztnak. Gyakorlatilag források sokaságát csak úgy tudja felhasználni, ahogy a kormányzati struktúrában arra adják. Gondolom, a legtöbbek számára, aki foglalkozik ilyennel, ismerős az a tény, hogy gyakorlatilag gépkatalógusokból, építési normagyűjteményekből lehet megcsinálni a fejlesztési források sokaságát, és akkor nem beszélünk arról, hogy ebbe hogy lehet bekerülni. Jelen pillanatban, ha a fejlesztési források sokasága eleve célzott, és meg van határozva, hogy hol lehet felhasználni pénzeket, és csak egy-egy célcsoporttól lehet támogatásokat igénybe venni, az eleve elmondja, hogy hova mennek ezek a források, és a felhasználó közvetlenül nem tud ebből részesülni.
Mindezekből adódóan azt gondolom, hogy ezeknek a fejlesztési forrásoknak a felhasználása rendkívüli módon elhibázottan, a magyar társadalom érdekeivel ellentétesen úgy valósult meg, hogy nemhogy javította volna az elmúlt időszakban a magyar társadalom struktúráját, hanem jelentősen rontott rajta, tovább szakította szét az országot, és mindaddig, amíg önöknek a sikerességi mutatóik és az indikátoraik arról fognak szólni, hogy hogyan lehet minél gyorsabban felhasználni pénzeket, és annál jobb lesz a rendszer, minél gyorsabban pörög a pénz, addig nem is fog megváltozni ez a helyzet. Jelen pillanatban egy, a Dél-Dunántúlon, Somogy megyében élő falusinak, a Miskolctól északra eső falvak sokaságának, a közép-tiszai térségben lévő falvak sokaságának mindezek a támogatások semmit nem jelentenek, mert az életükre semmilyen hatással nincs. Mindaddig, amíg az emberek sokaságának életére nincs hatással a strukturális alapok, a vidékfejlesztési alapok forrása, addig mindez nem érte el a célját, és az egész kormányzati PR-on kívül sokra nem jó.
Kérem, fogadják el, hogy jelen pillanatban a felszólalásom nem Fidesz- és KDNP-ellenes. Alapvetően a strukturális alapok felhasználására vonatkozó, 2004 óta eltelt időszak rendszereire próbált utalni és arra, hogy egyszerűen másmilyen jövőképre és másmilyen forrásfelhasználásra lenne szüksége Magyarországnak ahhoz, hogy kilábaljon abból a mélypontból és abból a kátyúból, amibe az önök és az önökhöz hasonló felelőtlen kormányok vitték az elmúlt húsz évben. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az LMP padsoraiból és a Jobbik soraiból.)
