KORÓZS LAJOS

Full text search

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen; rövidebb lesz, mint a felvezetés. Államtitkár úr, azt szeretném kérdezni, hogy most már minden gazdasági, pénzügyi elemző, de maga a jegybank, a Magyar Nemzeti Bank is azt prognosztizálja, hogy a jövő évben 3 százalék fölött lesz az infláció mértéke, sőt vannak olyan elemzők, akik megkockáztatják, hogy akár a 3,5 százalékot is el fogja érni. A nyár folyamán elfogadott jövő évi költségvetésben 2,7 százalékos inflációval terveztek - ez nyilvánvalóan azt mutatja, hogy a nyugdíjasokon kíván spórolni a kormány.
Szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat arra, hogy már az ősz folyamán világossá vált, hogy például ilyen élelmiszerárak mellett nem tartható a 2,7 százalékos infláció. A KSH nemrégiben megjelent kimutatása szerint a friss zöldségek egyéves átlagban több mint 38 százalékkal emelkedtek, a burgonyánál 36 százaléknál magasabb inflációval számolt, illetve a száraztésztánál vagy a lisztnél is közel 8 százalékos inflációt mutatott ki a Központi Statisztikai Hivatal. Ebből nem nehéz levonni azt a következtetést, hogy nagy valószínűséggel 3 százalék fölött lesz az infláció a következő évben - ez azt eredményezi, hogy ha 2,7 százaléknál marad, mint ahogy a közelmúltban kihirdetésre került kormányrendelet tartalmazza, akkor 10-11 hónapon keresztül a nyugdíjasok fognak hitelezni a kormánynak, és majd csak a jövő év novemberében számíthatnak arra, hogy egy összegben visszamenőlegesen megkapják a jussukat.
Éppen ezért kérdezem az államtitkár urat, hogy tesznek-e ilyen intézkedést, hogy kiigazítsák ezt a 2,7 százalékos januári nyugdíjemelést, hiszen volt erre példa a történelemben, 2016-ban, amikor 0,9 százalékos prognózissal számoltak, akkor 1,6 százalékra emelték. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť