DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Október 23-a másnapján ülünk itt a parlamentben, és azt hiszem, az lenne méltó a 62 évvel ezelőtti forradalmárokhoz, a 62 évvel ezelőtti szabadságharcosokhoz, ha mi is itt a parlamentben nagyobb tisztelettel beszélnénk egymással. (Moraj az ellenzéki padsorokban.) Itt vagyunk a parlamentben, a nemzeti szuverenitás letéteményesében. Volt ennek az országnak kirakatparlamentje 62 évvel ezelőtt is, amikor csak a párt nevezte ki azokat az embereket, akik itt egy színházat adtak elő ebben az ülésteremben.
De akik 62 évvel ezelőtt fegyvert fogtak, azok a magyar szabadságot és a magyar függetlenséget akarták elérni. Azt akarták elérni, hogy ebben a parlamentben ne külföldi országok fővárosaiból irányított képviselők üljenek, hogy ne csak a párt utasítását kövessék, hanem a nemzeti szuverenitás, a nemzeti függetlenség letéteményesei legyünk. Ez egy nagyon nagy felelősség, tisztelt képviselőtársaim. Ők nem nagy, gazdag, befolyásos emberek voltak, ők nem egyetemi katedrákról érkeztek adott esetben, bár voltak olyanok is, vagy nem valamilyen társadalmi vezető tisztségből. Hétköznapi emberek voltak, akik szerették volna, ha ők szabadon tudnak élni, az ország pedig függetlenként tud tevékenykedni.
Nekünk 62 évvel ezelőtt, a rendszerváltás óta pedig 28 éve megvan a lehetőségünk arra, hogy itt a parlamentben valóban a nemzeti érdeket képviseljük (Szilágyi György közbeszól.), a nemzetet szolgáljuk. És amikor képviselőtársaim, államtitkártársaim itt a nemzeti függetlenségről, ezáltal a hazaszeretetről, a szuverenitásról beszélnek, olyan gunyoros bekiabálásokat hallhatunk az ellenzéki oldalról, mint ami itt az elmúlt percekben történt, azt hiszem, egyáltalán nem méltó ahhoz, ahogy a forradalom és szabadságharc évfordulóját ünnepeltük a tegnapi napon. (Dr. Var-ga-Damm Andrea folyamatosan közbeszól.)
Nekünk itt igenis, ahogy képviselőtársam is fogalmazott, a szuverenitás letéteményeseinek kell lennünk. Minden esetben a magyar emberek érdekeit kell nézzük. Magyarország történelme sohasem akkor volt igazi sikertörténet, amikor valamilyen birodalmi központból irányították. Bár különböző birodalmak különböző központjai törekedtek arra, hogy Magyarország sorsát befolyásolják, de amikor mi a szuverenitásunkat nagyobb mértékben vissza tudtuk szerezni, amikor a függetlenségünk nagyobb léptékű volt, akár ebben a teremben is, ebben a parlamenti ülésteremben is szélesebb körben tudtak az itteni képviselők dönteni, Magyarország sorsa akkor fordult inkább pozitívra.
Úgyhogy nem tanácsolom és nem javaslom senkinek, hogy Magyarország pozícióját egyáltalán abban a gondolatrendszerben, abban a koordináta-rendszerben szemléljék, azon paradigma szerint szemléljék, hogy melyik hatalmi központhoz vagyunk közel és melyiktől vagyunk távol; mert ez mindig csak okozat. Az eredeti célunk, a valódi ok az, hogy mi a magyar nemzeti érdek. És ehhez képest majd másodlagos, hogy melyik ügyben leszünk valakihez közel, másik ügyben pedig máshoz lesz közel az álláspontunk, és ugyanígy a távolságaink is változnak.
Birodalmakkal, a birodalmi politikák kiszolgálásával, azt hiszem, október 23-a után egy nappal nem kell magyaráznom, miért nem járt jól soha Magyarország. És természetesen más módon, szerencsére jóval békésebb eszközökkel, de ilyesfajta kísérletek mindig voltak, és mindig is lesznek. Vannak országok, amelyek hozzászoktak ahhoz, hogy gyarmatbirodalmuk volt generációkon keresztül. A saját jólétük egy részét nem a saját munkájuk alapozta meg, hanem az a többlet, amit a gyarmatokról hoztak be, akár olcsó ásványkincsben, akár olcsó munkaerőben. De ez nem az ő teljesítményük volt, mégis erre alapozták a jövőjüket.
Ma nem ilyen módon történik ez, hanem egy bürokrácia, egy óriási bürokratikus vízfej kiépítésével, de az elv ugyanaz, hogyan tudják az életszínvonalukat úgy fönntartani, hogy ez mások munkájára alapozódjon, nem csak az övékére. Lehetett ez a gyarmati időszakban a gyarmatbirodalom fenntartása, most pedig akár az olcsóbb bérmunkának akár máshol, akár a saját országukba való betelepítésével való elérése.
Azt is láthatjuk, hogy európai szinten az európai baloldal ebben igencsak motortevékenységet visz. Hiszen az a klasszikus szavazói réteg, az ipari munkásság, amelyik a szakszervezeteken keresztül szervezetten is az európai baloldal mögött állt, pontosan azért, mivel az európai ipar az elmúlt időszakban leépült, Kínába és máshová tevődött át az ipari termelés, ezért ez a fajta társadalmi réteg kimegy az európai baloldal mögül. Az európai baloldal új szavazóréteget keres magának, és ezt a migránsokban, a bevándorlókban látja, akik pótolni tudják azt a réteget, akik korábban stabil baloldali szavazók voltak.
Ezért lettek ideológiailag a liberálisok a jobboldaliak foglyai, és ezért akarják motorizálni, saját politikai fennmaradásuk érdekében mobilizálni a bevándorlást. Új eszközeik vannak, a bürokrácia fölfejlesztése, a különböző NGO-kon, úgynevezett nyomásgyakorló csoportokon, civil szervezeteken keresztül való nyomásgyakorlás és a közösségi média cenzúrája. Azt üzenjük mi Brüsszelnek és minden más egykori gyarmati központnak vagy birodalmi központnak, hogy ha majd Brüsszelben lesz olyan közbiztonság, mint amilyen Budapesten van, akkor majd meghallgatjuk a tanácsaikat. De addig járjuk a magunk magyar útját. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
