Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőről

Full text search

Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőről
Tisztelt Országgyűlés! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem Koncz Ferenc képviselőtársunk elhunytát.
Koncz Ferenc tanárképző főiskolán végezte tanulmányait és szerzett tanári diplomát matematika-fizika szakon, amely diplomával egy évig Budapesten, majd a szerencsi Rákóczi Zsigmond Általános Iskolában tanított.
Politikai pályafutása 1990-ben, Szerencsen kezdődött, ahol 2010-ig önkormányzati képviselő volt, két éven keresztül a város alpolgármestere, majd 2010-ben Szerencs város polgármesterévé választották, amely tisztséget nyolc évig töltötte be. 1998-ban Borsod-Abaúj-Zemplén megye területi listájáról jutott be az Országgyűlésbe a Fidesz színeiben, ezt követően három ciklusban, tíz éven keresztül volt országgyűlési képviselő, 2018-ban újra parlamenti képviselővé választották.
Országgyűlési munkája során előbb az Ifjúsági és sportbizottságban, a Környezetvédelmi, majd a Fenntartható fejlődés bizottságában rendelkezett tagsággal, utóbbiban több albizottság elnöki tisztségét is betöltötte. 2001-ben Tokaj városának Pro Urbe-díját kapta meg, több település, köztük a felvidéki Rozsnyó díszpolgára. 2016-ban „Az év polgármestere” kitüntetést vehette át, egy évvel később a Zempléni Településszövetség a Zemplénért kitüntető címmel ismerte el a hegyaljai térség gazdasági, társadalmi, kulturális, szellemi élete területén folytatott eredményes tevékenységét.
Kérem önöket, hogy képviselőtársunk emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A teremben lévők néma felállással adóznak az elhunyt emlékének. - Koncz Ferenc képviselői asztalán fényképet és virágot helyeztek el.) Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť