DR. HILLER ISTVÁN,
DR. HILLER ISTVÁN,
DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Mindenekelőtt szeretném megköszönni elnök úrnak, hogy lehetőséget biztosított arra, hogy elmondjam a vezérszónoki felszólalásomat.
Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Formailag ez a törvényjavaslat a kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról szól. De elgondolkodik az ember, tisztelt képviselők, hogy mi ez az elképesztő sebesség, mi ez a gyorsaság, mi az a törvényalkotói kényszeres akarat, amely néhány héten belül teljesen más sebességet mutat, mint amit néhány hónappal ezelőtt még gondoltak.
(20.50)
Azért mondom ezt, mert amikor a koronavírusról még nem beszéltünk, a kormány, mint minden parlamenti ülésszak előtt, benyújtott egy törvényalkotási programot. Ezt önök, a tisztelt többség nyújtotta be, nyomon követhető. Azt mondom önöknek, amit nyilván önök is tudnak, hogy ez a törvény ezzel a címmel, ezzel a tartalommal februárban még nem szerepelt az önök javaslatai között. A kormány benyújtott törvényalkotási programjában nem szerepelt az előbb idézett program, sem a törvény, sem ahhoz hasonlatos. Mi van abban és miért van az - fel kell tenni a kérdést -, hogy most a járvány kellős közepén fontosnak, megfelelő időben levőnek tartják, hogy ezt beterjesztik, miközben két hónappal ezelőtt, amikor, feltételezem, tudatosan végiggondolták, hogy mit akarnak tavasszal a magyar Országgyűlés elé hozni, ezt még nem gondolták? Mi van ennek a mélyén? Érdemes feltenni a kérdést, mert azt hiszem, a lényeget csak akkor értjük meg, ha ezt a kérdést feltesszük, nem egyszerűen kronológiailag, hanem a mélyére nézünk.
Először is, talán érdemes az érintettek véleményét figyelembe venni. Én is hallgattam államtitkár urat, hogy miféle megbeszélések voltak, megjegyzem, 2019-ben. Én viszont egy néhány nappal ezelőtti, ön által nyilván ismert állásfoglalást szeretnék idézni, amelyet az összes érintett szervezet együtt jegyez 2020. április 13-ai dátummal. Idézem: „Ilyen módon, hatástanulmány ismerete nélkül, veszélyhelyzetben, láthatóan toldozott-foldozott módon, hibáktól hemzsegő, szakmaiatlan, meggondolatlan törvényjavaslatot benyújtani felelőtlenség. Követeljük, hogy a fenti törvényjavaslat valamennyi, a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére irányuló rendelkezése kerüljön ki a kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatból. Álláspontunk szerint a már több mint egy évtizede húzódó illetményrendezés kérdését nem szabad összekötni munkatársaink közalkalmazotti státusának kérdésével. Budapest, 2020. április 13.” Az összes érintett szervezet, a levéltárosoktól, a könyvtárosokon át mindenkiig.
Ha viszont ez ennyire egyértelmű, mert nem lehet mondani, hogy az érintett szervezetek félreérthetően fogalmaztak, akkor mégiscsak az előbb feltett kérdést kell valójában megválaszolni, csakhogy nem 2020-ban keresendő a valós magyarázat. Szeretnék idézni egy tanulmányból, amely az önök politikájának egészében meghatározó szerepet játszik, nyilvánosan ritkán, de akkor fontos személyek, fontos összejöveteleken emlegetik, és amely, azt gondolom, valódi magyarázat: „...a jövedelmüket a költségvetési újraelosztáson keresztül kapók igen magas aránya. Ezek a posztszocialista klientúra tagjai.
Ezek a társadalomrészek nemcsak a költségvetést terhelik meg nagymértékben, de az újraelosztástól való függésük miatt az újraelosztás színvonalának változásaira és az ezzel kapcsolatos politikai ígéretekre is nagyon érzékenyek.” Az egyik oldalon állnak a polgári nemzeti rendszerváltók, a másik oldalon az előbb idézett posztszocialista klientúra, akik közé az előbbi meghatározás szerint természetesen jelen törvényjavaslat érintett rétegei, szervezetei és tagjai tartoznak.
Az a helyzet, tisztelt képviselők és tisztelt államtitkár úr, hogy ez a gondolkodás messze nemcsak a kultúra területét érinti, csak most alkalmasnak látták az időt a járványveszély kellős közepén, amikor érthető okokból a figyelem más területekre összpontosul, legyen az például az élet védelme, a munkahelyek védelme, hogy akkor ezen a területen végrehajtsák azt, amit egyébként ez az ideológus háromnegyed évtizeddel ezelőtt megfogalmazva, miniszterelnök úr 2014-ben Tusnádfürdőn kifejtve akar, aminek a mélyén az a gondolkodás van, hogy hogyan lehet, hogy önök 2002-ben - nem tévedés a dátum - elvesztették a választást. Hogyan lehet megakadályozni, hogy ne történhessék meg még egyszer, hogy szabad és demokratikus választáson az önök táborával szemben állók kapják meg a kormányalakítás lehetőségét és nyerik meg a választást? Ebben igen nagy részben úgy gondolták, hogy ott követték el a hibát, hogy az akkor meghirdetett jóléti rendszerváltás programját, amit egyébként a későbbiekben megvalósítottunk, nem kis mértékben azok támogatásával tudtuk megvalósítani, akik az előbb említett célcsoport, az előbb említett ideológiai tanulmány része.
Ezért azt kell mondanom, hogy itt igazából csak felszínesen beszélünk kultúráról. Itt valójában egy előre megfontolt, tudatosan és következetesen végigvitt ideológiai, politikai törekvésnek a lecsapódásáról beszélünk, amelyet egyébként akkor kívánnak megvalósítani, mondom még egyszer, amikor bár azt az érintettek valóban egyértelműen és egyhangúlag visszautasítják, de a közvélemény figyelme érthető okokból nem erre a törvényjavaslatra összpontosul. Itt van az ellenzék felelőssége, az a felelős ellenzékiség, amely egyébként más-más hangnemben, de erre felhívja a figyelmet, akár éjszakai órában kimondja a véleményét, és nem egyszerűen csak azt mondja, hogy a 6. § harmadik sorában változtassuk meg ezt a szót vagy vegyük ki, hanem rámutat, hogy mi ennek a tényleges alapja és célja.
Ennek a törvénynek a tényleges alapja és célja ugyanis nem más, mint amit egy másik alkalommal, az akkor miniszteri tisztséget viselő Lázár János 2016. június 5-én a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara rendezvényén kifejtett, idézem: „Történetesen a következő években mintegy 300 ezer alkalmazottal kellene csökkenteni a közszférában dolgozók létszámát.” Ebből most 20 ezerről beszélünk.
Ez az, amit valóban és alaposan át kell gondolni, mert egyébként az önök érvelésében itt valamiféle jobbító szándék, valamiféle versenyképesség-fokozás van, én meg azt mondom, hogy színtiszta politika. Önök ezt nem a kultúrában dolgozók, a közgyűjteményekben dolgozók életkörülményei és munkakörülményei javítása miatt, hanem politikai szavazóbázisuk növelése, illetve az önökkel szemben álló gondolkodók, pártok, személyek politikai bázisának csökkentése okán teszik meg.
Ha ezt az egészet belátjuk, akkor kell feltenni azt a kérdést, hogy egyébként valóban mennyire tartoznak egy körbe azok, akik itt érintettek, vajon valóban szakmai gondolkodás és megoldás-e, hogy a levéltárosokat együtt a művelődési házak dolgozóival öntik egy törvénybe. Egyébként, ha már ennél a társaságnál tartunk, minthogy életemnek nem egy évét töltöttem közöttük, azt hiszem, elmondhatom, hogy a szakmaiság, amit önök képviselnek, már akkor csorbult, amikor sikerült valami elképesztő módon már a nevüket is megváltoztatni. Nincs Európában, tisztelt államtitkár úr, olyan levéltár, amelyet egyébként nemzeti levéltárnak hívnak. Nehogy félreértse, számomra szent szó a „nemzeti”, főleg akkor, ha megfelelően használják; például a dohánybolt esetében nem, egyébként meg a levéltár esetében sem. Valamilyen oknál fogva az önök által is laboratóriumnak tekintett Ausztriában Österreichisches Staatsarchivnak hívják, magyarul: állami levéltárnak; de ha elmegy Itáliába és bemegy a firenzei levéltárba, azt Archivio di Stato di Firenzének hívják, magyarul: állami levéltárnak. A szakmaiság ilyen formalitásokban is csorbul. Ennél, ebben a törvényben pedig teljes egészében egy politikai törekvés az, amelyet önök megvalósítani kívánnak, egyébként szakmainak álcázva.
Nem látom, egyetlenegy módon sem látom, hogy milyen módon tudná a versenyképességet növelni ez a törvény.
(21.00)
És egyébként, kérem szépen, gondolkodjunk el együtt, hogyan kell mérni egy levéltáros versenyképességét! Én őszintén mondom önöknek, itthon és levéltárban sok-sok évet töltöttem kutatóként, sok-sok levéltáros ismerősöm, barátom, egykori tanárom, évfolyamtársam és egykori tanítványom van. Azt kell mondjam önöknek, hogy a piac fogalmait, a versenyképességet a középkori vagy kora újkori oklevelek olvasásánál nem fogják tudni érvényesíteni. Éntőlem nem lehet megrendelni reggel 9-kor, hogy el tudok-e olvasni 12 latin oklevelet 1641-ből, mert ez nem olyan tétel, hogy előre megrendelem és elolvasom. Van, amikor el tudtam olvasni 40-et, máskor meg hármat se! És ezt a tanítványaim és a tanáraim is így gondolták, és azok a könyvtárosok… - az életem úgy alakult, hogy őközéjük születtem. Egyébként tisztességes dolognak tartom, hogy elnézést kért, mert helytelen volt, amit mondott, nem lehet a könyvtárosok teljesítményét úgy mérni, ahogy önök ebben a törvényben azt elképzelik, és amit ráerőltetnek. Sőt, úgy sem lehet mérni egy művelődési ház programszervezőjének versenyképességét, hogy majd aztán számadatok alapján megnézzük, hogy ezen a héten nem kilenc, hanem tizenegy rendezvényt szervezett. Szerintem ez így életszerűtlen. Ez így nem megy!
Érdemes aztán beszélni a mézről is, mert önöknek az a technikája, hogy a bizonytalanságot - mert egyébként igenis ez nagyobb bizonytalanságot hoz a munkavállalóknál, mint a jelenlegi rendszer - úgy kívánják kompenzálni, hogy több pénzt adnak. Egyébként ezt már az áldott emlékű iskolaállamosításnál is megtették. Tényleg, milyen jól sikerült, csak úgy szárnyal a magyar közoktatás színvonala! A Klebelsberg Központ kialakítása igazán jót tett a magyar közoktatásnak! Aztán a szakképzésnél csinálták, most egy számjegyűre sikeredett ez a mézadag. Pedig amikor bevezették a kulturális pótlékot néhány évvel ezelőtt, akkor 25 százalékot ígértek pluszban. Na most, ebből ez a 6 százalék éppen csak hogy ízlik a madzag végén, mert egyébként azt kell mondjam, hogy ha az itt dolgozók 85 százalékának helyzetét figyelembe vesszük, a garantált bérminimumot, hozzáadva a kulturális pótlékot, és tegyük fel, hogy még egy nyelvvizsgapótlék is van, akkor a bruttó 230-240 ezer forint 6 százalékkal megugorva már 250 ezer körül van.
Ez nem elég méz! Az a helyzet, hogy nem kompenzálja azt a fajta biztonságfokozat-csökkentést, amelyet a törvény egészével előidéznek.
Ezért én azt javaslom, hogy fogadják meg a szakma véleményét. Nem lesz nagy meglepetés, mi ezt a törvényt nemhogy nem fogadjuk el, hanem elutasítjuk. A járvány idején beterjesztve ízléstelennek tartom. Ízléstelennek tartom! (Dr. Varga-Damm Andrea: Nagyon!) Ezért azt kérem, hogy ennek a szférának az ügyei rendezését halasszák a járvány utánra. Emlékeztessék önmagukat a beígért plusz 25 százalékra, és amikor „békeidő” van, akkor a szakmai szervezetekkel együtt itt az Országgyűlésben vitassuk meg. Addig ne! Mi ezt nem fogjuk elfogadni, és nem fogjuk megszavazni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék soraiból.)
