DR. VARGA-DAMM ANDREA
DR. VARGA-DAMM ANDREA
DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm szépen. Amikor államtitkár úr előterjesztette ezt a javaslatot, és úgymond az életből vett indoklásokat sorolta föl, egyszerűen megdöbbentem azon, ahogy aposztrofálta ezeket az embereket, akik ezekben a munkakörökben dolgoznak. Képes volt azt mondani, hogy na nehogy már egy agyvérzést kapott, ilyen munkakörben lévő közszolga kibekkelje nyugdíjig a közalkalmazotti jogviszony áldásos lehetősége alatt a munkaviszonyát vagy a közalkalmazotti viszonyát. Vagy azt mondta, hogy a könyvtárban kvázi semmit nem dolgozó emberek na nehogy már ebben a jogviszonyrendszerben tudjanak maradni. (Fekete Péter: Nem mondtam ilyet.) De, minősítette őket. Államtitkár úr, majd nézze vissza a beszédét, olyan módon minősítette ezeket az embereket a felvezető beszédében, mielőtt még a részletekre rátért volna, ami teljes mértékben megdöbbentő volt számomra.
Azért kértem szót, mert van pár kérdés, amit nem említettek ellenzéki képviselőtársaim, merthogy egyébként azon túl, hogy a törvényjavaslat egyszerűen gyalázatos, bizony a részletekben még sok ördög rejlik. Például, amikor a 11. § (2) bekezdés b) pontjáról beszél, ami arról szól, hogy kik lehetnek előadóművészi szervezetek: van a nemzeti, meg van a kiemelt. Megint kasztokat hoznak létre. Az van írva, hogy az lehet nemzeti, akinek a társulatának legalább 70 százaléka a megfelelő képesítéssel rendelkezik, és az lehet kiemelt, amelyik társulatban pedig 60 százalék. Ön aztán volt színházigazgató, művészeti vezető, és megnéztem, 35 színdarab rendezője, és 47 darab effektus, illúzió, trükk és díszlet tervezője. Jól megismertem az ön életrajzát. Számtalan darabot Békéscsabán láttam, amit ön rendezett.
Tehát az az ember, aki ilyen szakmai életúttal bír, azt mondja, hogy támogat egy olyan javaslatot, beleszól az állam úgy egy társulat működésébe, hogy hány százalék azzal a képesítéssel vagy elismeréssel rendelkező. Ha valaki, ön tudja, hogy színésznek születni kell. Lehet tanulni akárhány évig bármilyen iskolában, ha a tálentuma nincs meg hozzá, ha a személyisége és a varázsa a személyiségének nincs meg hozzá, akkor elvégezhet 18 színiiskolát, maga akkor sem fogja őt művésznek, színművésznek tekinteni. Már a szocialista rendszerben is óriási vita volt abból, hogy vajon hogy kerülhet színpadra, filmre olyan, aki nem végezte el a színművészeti főiskolát. Hát úgy, hogy arra született. A főiskola csak azt a pluszt adja meg, amiben ő kibontakoztathatja, trükköket, eszközöket és különböző módszereket tud tanulni arra, hogy az amúgy meglévő képességeit kibontakoztassa.
De megyek tovább, ez a csúcsa a sztorinak. Azt írja a 30. §, hogy a karmester, karnagy, színművész, artistaművész, magánénekes, segédszínész és csoportos szereplő munkakörben foglalkoztatottnak meg lehet szüntetni a jogviszonyát, ha a munkavállaló számára az előadásszám legalább 40 százalékára az előző évadban nem tudott művészi feladatot adni a vezető. Hát, tessenek már elgondolkozni! Hát, mesélje már nekem el, hogy aki a Tóthék Mariskáját játssza el, az nem fog tudni Übü mamát. Vagy aki Júliát játssza, az másnap nem fog tudni Gertrudist, mert az egyik is meg a másik is más típusú karakter. És önök még nem hallottak például olyanról, hogy egyetlenegy színész egyetlen karakterszerepe teltházat hoz egész évadon át a színházban?!
Tessenek már gondolkodni! Ön pont az a szakember, mert hogy L. Simonnak meg a többieknek fogalma nincs erről, azt megértem (Derültség, felzúdulás és közbekiáltások a kormánypárti padsorokból.), mert nem vettek részt ennek a munkájában, és egyébként halvány lila gőze nincs, hogy egy darab hogy áll össze. Na, de ön igen. Hát, ön ne mondja azt nekem - ön Froschra épített, nem tudom, hány évadon keresztül Denevért. Ha valaki, akkor ön azt tudja, hogy egy színész egyiket hitelesen játssza el, a másikat nem tudja.
És milyen időszakban hozzák be ezt a gyalázatos jogszabályt? Amikor koronavírus-járvány miatt nincsenek színházi előadások. El tetszenek mesélni, hogy a következő évadban milyen adatból kiindulva fogja a 40 százalékot meghatározni, miután nincsenek is előadások, és elmaradtak a darabok, amelyeket új bemutatóként tettek volna? Tessék már elmesélni, hogy fogják ezt a következő évadra például alkalmazni, merthogy egyébként a következő évadban ez már egy hatályos szabály lesz.
Aztán arról tessenek már mesélni: önök találkoztak élőben muzeológussal, könyvtárossal, levéltárossal? Dolgoztak velük? Élvezték az ő társaságukat? Én sokszor. A könyvtárban diplomamunkáim, dolgozataim, szakdolgozataim, tudományos munkáim során hónapokon keresztül ott volt mellettem a könyvtáros, és a saját maga sikerének élte meg, hogy a segítségével elkészül egy mű. És napról napra, ahogy mentem be, hozta nekem azokat a további anyagokat, amelyeket talált, mert érdekelte a téma, és addig kutakodott, míg megvan az irodalom.
Vagy egy muzeológus, aki azt mondja, hogy szeretném az új nemzedéknek ezt vagy azt a korszakot úgy bemutatni, hogy a XXI. századnak is megfeleljen, de a történelmi hűségnek is, és éjt nappallá téve heteken, hónapokon át tervezi és gondolkozik, hogy azt a fajta kiállítást hogyan tegye meg. Önök még ilyen emberekkel, biztos vagyok benne, hogy nem voltak sok ideig együtt, mert akkor ilyen gyalázatos módon ezt a lehetőséget, mint a közalkalmazotti jogviszony, nem veszik el.
Amit önök elmondtak eddig, hogy mik azok a problémák, amelyekről úgy gondolják, hogy meg kell oldani, meg kell változtatni, ezek nem a jogviszony minőségének kérdései. Ezek a munkafeltételek kérdései, a társadalmi megbecsülés kérdései, a jó munkaszervezés kérdései, a perspektíva kérdései. Nekem ezekről az emberekről, tudják, mi jut eszembe? Az alázat. Ők alázattal bírnak ezekben a munkákban. Lehet, hogy van köztük egy-két százalék olyan, aki csak próbálkozik, aki kihasználja esetleg annak a munkakörnek bizonyos előnyeit, de már bocsánatot kérek, ezt általánosságban nem lehet kiterjeszteni.
(23.10)
Minden egyes társadalmi csoportban, minden egyes szituációban mindig vannak ügyeskedők, megúszók, lehetőséggel élők. Mindenütt! Csak nézze meg ezt a parlamentet! Van legalább tíz ember, akit még mindig nem ismerek, hogy hogy hívják, mert gyakorlatilag három-négy havonta egyszer belép három percig szavazásra. Tehát nem azért nem ismerem, mert én nem járok be, hanem azért, mert ő nem jár be. És azok, akik meg nem szólalnak négy éven keresztül, és azok, akiknek ez a beosztása, már bocsánat, de ha valami, akkor élősködés a magyar társadalmon! Mert mi és pár képviselőtársam rendre itt vagyunk végig, ha az ülésnap hajnali öt óráig tart reggel kilenctől, vagy akármilyen módon nehezítik a sorsunkat, nehezítik a mindennapi munkánkat. Tehát ha ön arról beszél, és a társai arról beszélnek, hogy ebben a társadalmi csoportban, amelyről ez a javaslat szól, vannak olyanok, akik kihasználják ennek előnyeit, hát, akkor először saját maguknál nézzenek körül, mert akkor önökről vesznek példát. (Közbeszólások.) Önökről vesznek példát.
Aztán itt van a következő téma, a jubileumi jutalom kérdése. Azt mondja a jogszabály, hogy a jubileumi jutalmat még öt évig oda lehet adni, mert a jogszabály alkotója azért gyakran még nem találkozott a jubileumi jutalommal, hogy hogy és mint van: 25, 30, 40. Tehát önök azt mondják, hogy aki 34 éve keccsöl abban a levéltárban, tisztességesen dolgozik, az már nem fogja megkapni a 40 éves jutalmát, mert az már hat év múlva lesz. Mutasson nekem egy olyan embert, aki 34 éven át tisztességesen ellátja ezekben a munkakörökben a feladatát, mert vélhetően tisztességesen, hiszen nem rúgták ki, és 34 éve szolgál… Az miért nem érdemli már meg a 40 éves jubileumi jutalmat? El tetszenének mesélni ezt? Ezt hogy magyarázzák meg ezeknek az embereknek?
Ennek a társadalmi csoportnak az átlagéletkora pontosan azért magas, mert a mai fiatalok már nem akarnak ezekbe a munkakörökbe elmenni. Ma, ha azt mondja egy 18 éves gimnazistának, hogy mit szólnál hozzá, ha muzeológus lennél, néz rád, és azt mondja: te megőrültél? Hát, milyen társadalmi megbecsülése van annak? Mennyi fizetést kap? Mennyit kell szolgálni? Vagy azt mondom neki, hogy levéltáros. Micsoda?! Ilyen ósdi dolog? Pedig ha tetszik, ha nem, a jövőnk záloga, hogy a múltunkat hogy őrizzük meg, milyen minőségben, és hozzáférhető-e.
A mai fiataloknak, tudják, mit kellett volna önöknek csinálni e helyett a javaslat helyett? Például bemutatni ezeket a hivatásokat, például megszerettetni velük, mert mindegyik közgazdász vagy kommunikációs ember akar lenni, hogy minél kevesebbet kelljen dolgozni minél több pénzért. Na nem a földekre menni kapálni! Nem a múzeumba kiállítást szervezni! Nem a levéltárba rendszerezni múltunk darabjait a jövőnek! Nem! A könnyebb pénzszerzést. És tudják miért? Mert az egész kormányzat szellemisége erről szól, hogy legyél valakinek a valakije, legyenek kapcsolataid, akkor zsíros állásba bemész, és semmifajta teljesítményt nem kell érte nyújtani, de semmifajtát. A 20 éves államtitkárok, a 25 éves vállalatigazgatók semmi tapasztalattal - a mai fiataloknak ez a perspektíva, amit önök adnak.
S idehoznak egy olyan jogszabályt, ami még inkább agyonüti, hogy azt a pár lelkes, elhivatott fiatalt, aki esetleg szeretne ezekben a foglalkozásokban kibontakozni; még azokat is elriasztják, mert legalább volt az a lehetőség - nem mondom a nyugdíjas állás szót, mert pejoratív, de az volt -, hogy egy élethivatást akár nyugdíjazásáig tud végezni, alázattal, tisztességesen, odaadóan. Miért akarják földbe döngölni az utolsó olyan társadalmi csoportot, akikre még azt tudjuk mondani, hogy ők szolgálnak? Pedig leginkább nekünk mindannyiunknak kellene elsősorban szolgálni a társadalmat, aztán ők majd utánunk jöhetnek valamikor, de ők ténylegesen szolgálnak.
S hangsúlyozom: mindig azok nevében beszélek, akik becsülettel és tisztességesen végzik azt a munkát, és nem arra koncentrálunk, hogy van egy-két csirkefogó, aki esetleg kihasználja, mert egyébként, már bocsássanak meg, de ezekben a hivatásokban én még soha nem láttam olyat, hogy jellemző lett volna általánosságban a szituáció kihasználása. Sokkal inkább esetlegesen a közigazgatásban egy ügyintéző, aki a napjának a felét körömreszeléssel tölti, pedig azoknak eszükben sincs elvenni a közalkalmazotti jogviszonyát, sőt már kormánytisztviselők, ilyen tisztviselők meg olyan tisztviselők, kasztokat alakítanak már itt tíz éve.
Ezek a hivatások pont a szolgálatról szólnak. Úgyhogy nagyon-nagyon kérem önöket, ahogy a képviselőtársaim is - gyalázatos időben gyalázatos módon gyalázatos javaslattal, gyalázatos hangsúllyal megtépázták ezeknek az embereknek a maradék önbecsülését -, kérem, vagy vonják vissza, vagy alapjaiban másként határozzák meg. Mert azért még egy dolgot ne felejtsenek el: az a munka törvénykönyve, amelynek hatálya alá teszik ezeket az embereket, az nem munka törvénykönyve, hanem munkáltatói törvénykönyv.
Az utolsó garanciákat is kiirtották az elmúlt tíz évben a munka törvénykönyvéből. Még ezeknek az embereknek ez a közalkalmazotti jogviszony egy kicsit magasabb rendű volt, egy kicsit tisztességesebb volt, mint mondjuk, egy munka törvénykönyve hatálya alá tartozó dolgozó esetében. De önök azt kigyomlálták, azokból kivették a munkavállalók valódi jogait, és most ezeket a tisztességgel szolgáló embereket is bele akarják tolni, taszítani abba a viszonyrendszerbe, ami valóban piaci alapú, csak éppen nem a munkavállalót, hanem a munkáltatót szolgálja.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
