UNGÁR PÉTER,
UNGÁR PÉTER,
UNGÁR PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Én is szeretném a törvény beterjesztésének körülményeivel kezdeni a felszólalásomat. Azt most már elmondták ellenzéki képviselőtársaim, hogy egy húsvéti hétvégét adtak a szakszervezeteknek, hogy a véleményüket kifejtsék erről a törvényről. Erről államtitkár úr a Hír Televízióban azt mondta, hogy azért történt ez csupán egy hétvége alatt, mert húsvétkor érnek rá az emberek arra, hogy otthon olvasgassanak.
(21.20)
Ezt így a koronavírus-járvány közepén egy kicsit szerintem ízleljük és gondoljuk végig. Az a helyzet, hogy ha jól tudom, a húsvét nagyon sok embernek egy spirituális ünnepet jelent, amikor általában a családdal van, és hitéletet él, nem pedig arra szánná egy szakszervezeti vezető ebben az esetben ezt a négy napot, hogy egy olyan törvényjavaslatot olvasson el, amelyet önök éppen így akarnak beterjeszteni. Tehát finoman szólva ez az ön mondása nem volt teljesen összhangban azzal, hogy a kormány önmagát kereszténydemokratának tartsa, és akkor az első eufemizmust el is sütöm itt a felszólalásom során.
Továbbmegyek, itt elmondták, hogy önök ki mindenkivel konzultáltak, nagyon sok szervezet elhangzott; ugye, a KKDSZ nem, pedig ők az ágazati szakszervezet. Lehet nem szeretni a szakszervezeteket, sőt Rétvári államtitkár úr a válaszokban el is mondja, hogy csak a szakszervezeteknek nem tetszik ez a törvény, mert az ő működésüket veszélyezteti, ami, szeretném elmondani, amúgy probléma, ha veszélyezteti egy szakszervezet működését, hiszen a szakszervezet egy nagyon fontos vívmánya annak a keresztényszociális jóléti államnak, amiről Nacsa Lőrinc olyan mélyen és sokat tud. De az a helyzet, hogy ezen túlmenően a szakszervezet még azért van, mert képviseli azokat, akik a szakmában dolgoznak. Ezzel a szervezettel nem tudták ezt a ráadásul a bérezésről és a munkakörülményekről szóló törvényt egyeztetni, pontosan azért, mert tudták, hogy nem tud olyan szakszervezet lenni a világon, aki ebbe beleegyezne.
Az a helyzet, hogy azért így terjesztették be - hiába ezek a hagymázas mondatok, hogy ön mindenkivel egyeztetett, aki a Föld bolygón megjelent -, mert tudták, hogy ha ennek rendes ágazati egyeztetése lett volna, akkor mielőtt beterjesztik, már kiállt volna mindenki, aki valaha dolgozott ebben az ágazatban, és ellene szólalt volna meg. Ha önök annyi intézményvezetőt ismernek, akik ennyire szeretnék, hogy ezt bevezessék, hol vannak ők a Hír TV-ből, hol van a nyílt levelük a Magyar Nemzetből, hol vannak ezek az intézményvezetők? Mert a képzelt intézményvezető nagyon érdekes, meg biztos, hogy nekem is voltak képzelt barátaim fiatalkoromban, de ez nem biztos, hogy egy törvénynél indoklást jelent.
A beterjesztés módjához még azért azt tegyük hozzá, hogy itt most vitázunk erről, ahányan vagyunk, ennek ellenére nem gondolom, hogy a kultúrához méltó dolog az, ha valakik a járványhelyzetre való tekintettel, akik a magyar kultúrával foglalkoznak, azt kérik, hogy halasszák ezt el a veszélyhelyzet végéig, akkor maguk annyit nem tudnának mondani, hogy rendben. Ezt az eleganciát - az elegancia, én úgy tanultam, egy fontos polgári erény - egyszer gyakorolhatnák, és akkor lehetnének elegánsak a kulturális dolgozókkal, és újra megtárgyalhatnánk akkor, amikor például lehetőségünk lenne a karzatra ültetni őket, hogy megnézzék személyesen, és a szemükbe nézzenek, amikor ezeket elmondják.
Az a helyzet, hogy voltak állítások, amelyek az önök részéről véleményem szerint nem voltak teljesen tényszerűek; kettes számú eufemizmus. Az a helyzet, hogy a bértábla fölfelé nyitott volt mindig is, tehát lett volna lehetőségük bért emelni, hiszen voltak olyan közalkalmazotti jogállások, ahol a kormánytöbbség bért emelt. Ebből következően itt is lehetőség lett volna, de ez nem történt meg ezt a 6 százalékot leszámítva, ami az átlag kulturális dolgozónál, aki a garantált bérminimumnál nem keres többet, 8500 forint, csak hogy nominálisan is mondjuk el.
Az a helyzet, hogy azért nem tud egy intézményvezető most bért emelni, mert a bértömeget nem tudja mozgatni, és a bértömegbe nem fér bele. Ráadásul nagyon sok önkormányzati fenntartású ilyen intézmény van ezek közül, amiről beszélünk. Az elmúlt pár hetet, amit önök az önkormányzatokkal eltöltöttek, amikor leginkább a forrásmegvonásról volt szó, nem valószínű, hogy az önkormányzatoknak most több forrásuk lesz bérkiegészítést adni ezeknek az embereknek. Tehát azt mondani, hogy nem volt béremelés úgy, hogy az egyikfajta fenntartótól a körülbelül ezelőtti meg azelőtti törvénnyel önök elvonnak pénzt, az kicsit azért faramuci.
Itt elmondta mind a Fidesz vezérszónoka, mind pedig államtitkár úr, hogy hány százalékban ki már nem közalkalmazott. Az a helyzet, hogy a közgyűjteményi dolgozók 90 százaléka közalkalmazott. Tehát ez leginkább a közgyűjteményi dolgozókról szól, és az ő számukra káros ez a törvény. Lett volna lehetőség - én végigolvastam az 1992-es vitát, amikor a közalkalmazotti jogállás bevezetésre került. Akkor volt szó a kulturális dolgozókról. Nagyon érdekes, mindenkinek ajánlom, ha van szabad ideje, megnézni, hogy akkor éppen ki mit mondott, erre még visszatérek. Ott az volt az eredeti gondolat, hogy ha az A/1-es minősítés minimálbért kap, akkor onnan végzettségi és előmeneteli alapon meg lehetett volna egy életpályamodell-szerű, akkor még értelemszerűen ezt a szót nem használták, de meg lehetett volna egy életpályamodell-szerű dolgot csinálni a kulturális dolgozóknak. Ez is volt az Antall-kormány szándéka, értelemszerűen nem tudták megtenni, hiszen a gazdasági helyzet olyan volt, amilyen.
Szeretnék itt egy zárójelet nyitni, hogy a ’92-es közalkalmazotti törvény ellen a Szabad Demokraták Szövetsége és ifjúsági szervezete, a Fidesz érvelt. Úgy látszik, önök nem változtatták meg azóta az álláspontjukat. Üdvözlöm önöket az SZDSZ-szel egy állásponton.
Az a helyzet, hogy az életpályamodellről még beszéljünk egy kicsit, hogy miért nincs a kulturális dolgozóknak életpályamodellje. Szerintem ez az életpályamodell 2015-ben még a Fidesz-kormány által lett megígérve. Hol van az életpályamodell? Erre válaszoljanak! A kulturális dolgozók életpályamodellje, amit 2015-ben megígértek, hol van? Miért nem azt terjesztették be négy nap alatt? Miért nem az volt ilyen sürgető a nemzeti kultúra védelmében elmondott hagymázas mondataik mellett? Azt miért nem lehetett beterjeszteni? Oké. Remélem, hogy erre még a válasz megszületik.
Szeretnék egypár mondatot mondani az államtitkári expozé kapcsán. Az, hogy ennek a törvénynek az expozéját a 2015-ös migrációs válsággal kezdi, meglehetősen lecsökkenteni a szikár szakmai vita lehetőségét; ez a harmadik eufemizmus. Ugyanis sok mindent biztos befolyásol a 2015-ös migrációs válság, a kulturális dolgozók közfoglalkoztatotti státuszát és bérhelyzetét még nem látom be, de lehet, hogy ez az én ideológiai alulképzettségemből fakad. Inkább úgy érzem, hogy ön ezt elmondta, mint amikor vannak különböző politikai oldalak, ahol vannak ideológiai jellegű események, amit mindenbe bele kell tenni. Talán egy kicsit többet érdemelt volna ez a vita, mint hogy ön innen indítson.
A mentális váltás - amit szintén nem értettem még meg teljesen - mellett a három pontra reflektálnék, amit mondott. Ugye, a kultúra nem lehet elitmonopólium, és nem jár alanyi alapon adóforint, illetve a saját kultúránkat elsődlegessé tesszük. A közgyűjtemények alapvetően a nemzeti kultúrát őrzik, tehát ők értelemszerűen megfelelnek annak, hogy a magyar kultúrát tekintik elsődlegesnek, hiszen nem gondolom, hogy a közgyűjteményben lévő, illetve megtalálható dolgokat kicserélte volna valamilyen politikai oldal, és itt a nyitott társadalmat meg tudta valósítani. Tehát ennek megfelelnek.
Nem alanyi alapon jár adóforint - tehát ez a feltételezés, hogy a kulturális dolgozók alanyi alapon kapnak adóforintot, lekicsinyli az ő munkájukat. Ők nem alanyi alapon kapnak, hanem egy nagyon fontos munkáért, egy olyan munkáért, amiről az ember azt gondolná, hogy a nemzeti oldal azt gondolja, hogy fontos. Nem tudom, mi ebben az alanyi alap. Mi az alanyi alap abban, hogy valaki egy közgyűjteményben dolgozik? Pont, hogy ő úgy kap adóforintot, úgy vesz részt az újraelosztásban, hogy azt megérdemli.
A harmadik pedig, hogy nem az elit monopóliuma. Ander képviselőtársam már kitért arra, hogy ez leginkább azokon a helyeken lesz probléma, ahol a könyvtár és a közgyűjtemény a lokális művelődés szinte egyedül mindenki számára elérhető módja. Pont, hogy ami meg fog tudni maradni, azok az elit módjai a kulturális életnek, ezek azok, amelyeket az állam fönntart a közösség pénzéből azért, hogy ne csak az elitnek, hanem mindenkinek elérhető legyen. Tehát hiába mondja el ezt a három pontját, amit ebben elmondott, az teljességgel szembemegy magával a törvénnyel, amit amúgy beterjesztettek.
Az a helyzet, és itt szeretnék alelnök úr szavaira utalni, hogy már többször, eddig kétszer, remélem, akkor most itt lesz, vagy nem remélem, de azt gondolom, itt lesz a harmadik alkalom, lehetőséget adtam önöknek, hogy elmondják, Nacsa képviselőtársam kedvenc szavaival élve, hogy ez csak ellenzéki rémhírterjesztés, és nem készülnek semmi olyanra, hogy több munkakört kivegyenek a közalkalmazotti státusz alól. Itt a jegyzőkönyv, mondja el valaki a kormányoldalról, hogy nem lesz ilyen, mi rémhíreket terjesztünk. Itt mindenki meg fogja jegyezni, én meg fogok nyugodni, ha önök ezt ki tudják mondani. Nem tudják kimondani. Azért nem tudják kimondani, ugyanis pontosan tudják, hogy az a szisztematikus célja ennek a törvénynek, illetve a megelőző, a szakképzésből kivont emberekről szóló törvénynek, hogy szisztematikusan lebontsák ezt az egész dolgot, ami először bár a szociáldemokrata mozgalom vívmánya volt, a két világháború közötti Horthy-rendszerben lett tulajdonképpen nagyon hasonló, mint most.
(21.30)
S itt szeretnék a dolog ideológiai részére térni. Folyamatosan úgy beszélt államtitkár úr, mint egy liberális. Azzal kezdett, hogy mennyire megváltozott a világ, és meg kell változtatni ezért ezt, ahogy a kulturális dolgozók dolgoznak. Sok mindenben megváltozott a világ, ebben jó lenne, ha mi nem változtatnánk. Talán a régen működő dolgokat ebben az esetben nem kéne felrúgni azért, hogy L. Simon képviselőtársam a Nyugatra hivatkozhasson. Ez is megdöbbentő, hogy a Fidesznél újabban hivatkozási alap, hogy mi történik az úgynevezett fejlett Nyugaton. (L. Simon László: Miért?) Azért, mert ha én jól tudom, az egy másik párt, ami azt gondolja, hogy ami Nyugaton van, az alapvetően jó; önök azt gondolják, hogy az alapvetően rossz. Én így tudtam, de lehet, hogy rossz mozit néztem. (L. Simon László: Rosszat. - Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiban.) Így van.
Tehát az a helyzet, hogy én úgy gondolom, hogy önmagában az, hogy mi van Ausztriában, vagy mi van valahol Nyugaton, ez nem egy érv, ez egy földrajzi jellegű állítás. Az a helyzet, hogy önmagában ez, hogy az van Nyugaton, nem érvel meg egy törvényjavaslatot. Érvelje meg, hogy miért jó, hogy az úgy van Nyugaton. Ez önmagában egy mondatként, hogy úgy van Nyugaton, egy liberális érvelés, ahogy liberális érvelés az is, hogy megváltozott a munka világa, ezért meg kell változtatni azt, ahogy az államnak dolgoznak. Sokkal lassabban változnak meg ezek a dolgok, mint hogy mi ezt most meg tudjuk változtatni. ’92 óta nem telt el egyszerűen elég idő, hogy azt tudjuk mondani, hogy ez rosszul működött.
Az a helyzet, hogy jelenleg azért működik rosszul, mert önök az újraelosztásból nem költenek erre pénzt. Ez, tehát a kulturális dolgozók bérezése és az, hogy utána mennyire szívja el őket a versenyszféra, vagy nem, ez egy alapvető pénzkérdés, bérezési kérdés, ez arról szól, hogy az állam mennyire fizeti meg azokat az embereket, akik esszenciális feladatot végeznek az állam szempontjából. Ilyen esszenciális feladat a kulturális hagyaték és a nemzeti kultúra fenntartása. Önök ezt azért akarják - és erre vonatkozott alelnök úrnak is az idézete, amit Lázár Jánostól idézett - leépíteni, mert ezt részben nem tartják kellően produktív munkának, részben pedig politikailag nem tudják uralni.
Az a szomorú helyzet - és ezen, gondolom, fel fognak háborodni -, hogy legutoljára a közalkalmazottak Magyarországon a 100 napos program alatt kaptak valódi béremelést. Ez a helyzet. Azóta önök kormányon vannak, és azoknak az embereknek, akik az államnak dolgoznak, nem tudnak segítő kezet nyújtani, mert önöknél mindenki előrébb van, mint az állami alkalmazottak, minden fontosabb, mint az állami alkalmazottak, és ami számomra megdöbbentő, még egy olyan nemzeti kormánynak is előrébb vannak, amelynek elvileg fontos a magyar kultúra.
S még egy dolgot szeretnék mondani. Megérné jó muzeológusnak lenni az új törvény szerint, államtitkár úr, azt hiszem, egymondatos indokolását így tudnám összefoglalni. S ugye, itt Nacsa képviselőtársam elmondta, hogy én ne foglalkozzak ezzel. Milyen egy jó muzeológus? Nem tudja ezt egy személyben az intézményvezető eldönteni. (Fekete Péter: De!) Nem, nem tudja egy intézményvezető egy személyben eldönteni, milyen egy jó muzeológus, milyen egy jó levéltáros. (Fekete Péter: De! Az a dolga!) Nagyon sok idő kell ahhoz, hogy kiderüljön valakiről, hogy jó muzeológus volt-e vagy nem, hiszen olyan dolgokkal foglalkozik, amivel már önmagában nagyon sok idő telt el. Ez nem egy olyan dolog, mint hogy jó könyvelő az, aki - nem tudom - el tudja a feladatot adott időre végezni. Ez közelebb van picit a művészethez, mint a piaci dolgokhoz. Nagyon nehéz megmondani, hogy ki egy jó muzeológus. És a lényeg, hogy nem nekünk és nem az állami kinevezetteknek a feladata megmondani, hogy ki a jó muzeológus, hanem majd az utókornak, majd azoknak, akik 30-40 év múlva itt ülnek, és nem L. Simon képviselőtársamnak, nem államtitkár úrnak és nem nekem.
Önök vindikálják ezt a döntést azzal, hogy beengedik a piacot egy olyan helyre, ahova nem kéne beengedni. Az a helyzet, hogy én azt gondolom, hogy nagyon sok minden van, ami nem eladó. Van, ami nem eladó, és ilyen a kultúra.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
