BŐSZ ANETT,
BŐSZ ANETT,
BŐSZ ANETT, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni Tapolczai Gergely képviselőtársamnak az előterjesztést, és azt, hogy láthatóan az előttünk fekvő javaslat mind a jó szándékot, mind a szakmai alapokat tekintve támogatandó és jó javaslat. Úgyhogy én is csak ismételni tudom az ellenzéki képviselőtársak eddig megtett felszólalásait abban a tekintetben, hogy maximálisan támogatandó ez az előterjesztés, és szeretném megköszönni még egyszer, hogy ez itt a Ház elé kerülhetett.
Nagy előrelépésnek tartom, hogy a jelnyelvből államilag elismert nyelvvizsga megszerzése hozzájárulhat a diploma megszerzéséhez, amennyiben én jól értem ezt a javaslatot. Egy olyan szemléletet jelenítenek meg ezzel a törvénymódosító javaslattal, amely igen üdvözlendő, nevezetesen, hogy az alapvetően hátrányból induló honfitársainknak az iskolában maradás, illetve adott esetben egy iskolai végzettség megszerzése jelentős nehézségekkel jár a fogyatékossággal nem rendelkező iskolatársakkal szemben. Úgyhogy nagyon jó az, hogy bármilyen részképességhiányt vagy bármilyen, akár enyhe fogyatékosságot tekintünk, tisztában kell lennünk azzal, hogy ezek a honfitársaink, akik a szóban forgó törvényjavaslat, illetve törvénymódosító javaslat haszonélvezői, nagyon sok nehézséggel küzdenek az élet számos területén.
Én annyiban szeretném kiegészíteni az eddigi felszólalásokat, és megemlíteni azt a javaslat kapcsán, hogy jó volna, hogyha gyakorlatban is tudnánk nagy előrelépéseket tenni abban, hogy a jelnyelvi oktatás feltételei igazán megvalósulhassanak. Ezek egyelőre kevésbé adottak hazánkban. Azt gondolom, hogy ha a gyakorlatban is látnánk azokat az előrelépéseket, amelyeket a javaslat megfogalmaz, akkor az érintett személyek, az érintett személyek családjai valóban elégedettek lehetnének ezekkel a lépésekkel.
Nagy öröm számomra, hogy a törvénymódosító javaslat hivatkozik a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményre, és nem pusztán jogharmonizációs törekvéseket fogalmaz meg, hanem ténylegesen azt a szándékát, hogy - ahogyan hallhattuk - egy jelentős lélekszámú hazai kisebbség számára olyan, a mindennapi életvitelt tekintve is előremutató változtatásokat tartalmaz, amelyeknek, azt gondolom, mindnyájan örülhetünk.
Szeretném ugyanakkor megjegyezni, hogy a fogyatékossággal élő polgárok hazánkban sajnos több esetben szenvednek olyan hátrányokat, akár a munkapiaci viszonyokat tekintem, akár az iskolarendszerünket vagy csak a mindennapi életbe való bekapcsolódást, akár baráti társaságokba való bekapcsolódást; a fogyatékossággal élő honfitársainkat hallgatva ezt lélektani akadálymentesítésnek nevezhetjük. De hát számos területen azért még hátrányban vagyunk az európai társainkkal szemben az akadálymentesítést illetően.
Nem tartozik szorosan ehhez a törvénymódosító javaslathoz, de engedjék meg, hogy beszéljek arról, hogy itt nem messze a Kossuth tértől is tudunk mutatni olyan vakvezető sávot, ami a gyengén látó, illetve a vak honfitársainkat egyszerűen nekivezeti egy épületnek. Szerintem ez nem megengedhető. De ismerjük azokat a rámpákat, ahol a kerekesszékkel közlekedők vagy akár a babakocsit toló szülők közlekedése kifejezetten balesetveszélyes, mert a rámpák dőlésszöge nem megfelelő.
Szóval, nagyon örülnék annak, mint ahogyan az már elhangzott ellenzéki képviselőtársak részéről, hogy ha egyéb területen és más fogyatékossággal élők számára is efféle törvénymódosító javaslatokat tudnának benyújtani a kormánypárti képviselők, és tudnánk előrelépni a gyakorlatban is az akadálymentesítés valódi megvalósulása érdekében.
Ha megengedik, akkor beszélnék még a törvénymódosító javaslatnak egy olyan pontjáról, ami egyébként engem személy szerint biztosan nem fog akadályozni abban, hogy támogassam ezt a javaslatot. Ez pedig az, hogy van köztünk véleménykülönbség abban, hogy a névjegyzékbe kerülés előfeltételeként meghatározzák a büntetlen előéletet.
Azt gondolom, hogy ebben a Házban egyébként van helye azoknak a gondolatoknak, amikben beszélünk a büntetés-végrehajtás szerepéről, és arról, hogy adott esetben, hogyha van egy sikeres reintegrációs folyamat, akkor esetleg a társadalomba visszaintegrált honfitársaink számára is lehetőséget lehet biztosítani egy különlegesen fontos szakmában, nevezetesen: a jelnyelvi oktatásban arra, hogy visszatérhessenek a hivatásukhoz. Kérem önöket, hogy ezt fontolják meg. De valóban, mondom még egyszer, nem fog engem megakadályozni abban, hogy támogassam ezt a törvénymódosítót.
Szeretném elmondani a felszólalásom egyik zárásaként azt, amire önök is hivatkoztak, a 2009-ben meghozott jelnyelvi törvény szerintem külön büszkeség, hogy akkor még egy szociáldemokrata-liberális koalícióban kormányzó kormány volt az, amely végül el tudta érni azt, hogy legyen egy jelnyelvi törvény. Itt ül előttem Korózs Lajos képviselőtársam, aki ebben különlegesen sokat küzdött. Nagyon nagy öröm számomra, hogy egyébként ezt az alapvetően rendkívül jó szabályozást most tovább tudjuk közösen javítani, és én úgy vettem észre a felszólalásokból, hogy mindenkiben van erre szándék. Ilyen értelemben tehát a Demokratikus Koalíció és a Liberális Párt nevében mondhatom, hogy alapvetően ez egy messzemenőkig támogatható javaslat.
Néhány olyan pontot említenék még, amiben azt gondolom, hogy kell hazánknak javulnia. Egyrészt meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy a jelnyelvi oktatás már egészen kis korban meg tudjon valósulni. Fontos az, hogy készüljenek kiegyensúlyozott és a szülők felelős döntését előkészítő tájékoztató anyagok. Hallássérült mentorok is segíthetnék a szülőket abban, hogy a saját életüket be tudják mutatni egy olyan családnak, ahová megérkezett egy hallássérült gyermek. Ez jelentősen segíthetné az érintettek körét. Fontos lenne az, hogy biztosítsanak az érintett szülőknek ingyenes jelnyelvi tanfolyamokat, illetve, hogy a fogyatékos gyermekeket nevelők családi pótlékát tudják emelni.
Még egyszer mondom, ezek a pontok, amiket sorolok, nem vonnak el a jelenlegi módosító javaslat jó szándékából semmit, azonban kérem önöket, hogy tényleg fontolják meg ezeket a javaslatokat, amiket itt elmondunk. Valóban fontos az, hogy a gyakorlatra lefordítva ez előrelépést tudjon jelenteni. Fontos az, hogy a minőségi oktatáshoz jól képzett, anyagilag is megbecsült pedagógusokra és oktatásra van szükség a jelnyelvi oktatásban is, illetve fontos az, hogy a kormány a törvényi kötelezettségének is eleget kell tegyen abban a tekintetben, hogy beindítsa a jelnyelv szakos pedagógusképzést a siket gyermekek kétnyelvű oktatásának megvalósulása érdekében.
Én ezeket szerettem volna elmondani, és szeretném önöknek megköszönni nagyon, hogy meghallgattak. Köszönöm. (Szórványos taps.)
