MAGYAR LEVENTE

Full text search

MAGYAR LEVENTE
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Ahogy korábban is, a jövőben is tartjuk magunkat ahhoz az alapelvhez, hogy mindenkivel a tisztelet hangján próbálunk meg kialakítani értelmes párbeszédet, de ha belénk szállnak, ha nem hajlandók meghallgatni az érveinket, ha nem hajlandók még csak el sem olvasni azokat a jogszabályokat, amelyek miatt kritizálnak bennünket, akkor nagyon nehéz értelmes beszédet folytatni.
S még egy gondolatot engedjenek meg azzal kapcsolatban, hogy ezek az országok mennyire képmutatóan járnak el, amikor velünk foglalkoznak ilyen támadó éllel. Senkit nem hallottam az öt aggódó külügyminiszter közül, mondjuk, Klaus Iohannis román elnököt elítélni, s nem azért, mert egy bizonyos törvényt meghozott az országgyűlésben vagy egy bizonyos jogszabály kötődik a hozzá kötődő kormányhoz, hanem azért, mert a legnyíltabb, legbrutálisabb idegengyűlölet szítására alkalmas megjegyzést tette a romániai magyarság irányába, ezzel nyílt módon felszólítva arra a jogkorlátozásra, amelyet a romániai magyarok autonómiára való demokratikus törekvéseinek az elutasítása jelent, etnikai gyűlöletet szítva abban az országban. Mi lehet ennél antidemokratikusabb, mi lehet ennél jogállamellenesebb, mi lehet ennél elítélendőbb?
Azt javaslom az öt tisztelt külügyminiszternek, hogy foglalkozzanak mással is, ne csak Magyarországgal, mert itt sok kritizálni valót, ha a dolgok mélyére néznek, bizony nem fognak találni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť